Hírek

2005.07.16. 06:42

Szó sincs meglepetésről

Határtalan optimizmussal készült a Ferencváros az MTZ-RIPO Minszk elleni mérkőzésre. A lefújás után azonban a bánat volt határtalan.

Hegyi Áron

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Bajevszki (9) arra készült, hogy megszerzi első gólját nemzetközi kupameccsen a Fradiban. Esélye sem volt rá, rendre könnyen szerelték a védők.
[/caption]Ezt is meg kellett érni. Jön egy soha nem hallott nevű fehérorosz csapat (legalább a Dinamo Minszk lett volna, a kudarcban lenne némi méltóság), amelyet a futball segédmunkásai alkotnak, kiegészítve egy-két betanított melóssal. És ez a csapat minden komolyabb erőfeszítés nélkül fekteti két vállra a leghíresebb magyar csapatot, méghozzá annak félelmetes(nek tartott) otthonában. A fehérorosz fociból kaptunk már ízelítőt egy debreceni válogatott meccsen, akkor Kutuzovék bohócot csináltak a mieinkből (5-2 – oda). Azt sem volt könnyű elviselni, a csütörtöki mérkőzéstől azonban már kinyílik a bicska az ember zsebében.

Először is a bevezetőben már említett határtalan optimizmus miatt. László Csaba, akit az előző kiírásban Skóciában tanúsított arrogáns viselkedése a lelátóra űzött, egyértelműen kijelentette: ezt a meccset gólokkal kell nyerni, a továbbjutást az Üllői úton el kell dönteni (attól tartunk, ez sikerült…). Valamennyi játékos hasonló húrokat pengetett, az eltiltott Lipcsei Pétertől kezdve a szerződését az utolsó pillanatban aláíró Rósa Dénesig. Még jó, hogy Szűcs Lajos nem szólalt meg, ő tudniillik csak a meccs napján írta alá az egy évre szóló kontraktust, aminek így semmi értelme nem volt. Ha szerda délelőtt aláír, akár védhetett volna (szerencséje, hogy nem az őt helyettesítő Udvaráczon ment el a meccs), így viszont azt kell feltételeznünk, hogy csak szórakozott szeretett(?) csapatával, hiszen nem valószínű, hogy az utolsó huszonnégy órában vált nyilvánvalóvá, hogy nem talál magának csapatot külföldön.

Az előjelek korántsem arra utaltak, hogy vidám előadás lesz az UEFA-kupa-selejtező, olyan, ahol alighogy felgördül a függöny, a zöldbe öltözött bonviván kiperdül a színpadra és majmot csinál a játszótársából. A színházat egyedül a minszkiek örmény támadója képviselte, Hamlet Mhitarjan futballra emlékeztető megmozdulásokat produkált, és annak rendje-módja szerint meg is mártotta tőrét az öreg és beteg Poloniusban (ha nem szentségtörés a zseniális Shakespeare-t belekeverni az egészbe).

A Ferencváros százhat éves fennállása során ilyen mélyre még nem süllyedt. Alaposan megtépte a század, az már szent, de a történelem annyi kárt nem tudott neki okozni, mint ő saját magának. A belső ellentétek (játékos és edző, edző és vezető, szurkoló és játékosok, szurkoló és vezetők között, hogy csak néhányat említsünk) az elmúlt szezon végére teljesen padlóra küldték a patinás egyletet. A csőd szélén tántorgó klubtól szinte menekültek a játékosok, még az is kisebb csoda, hogy a régi gárdából hatan – Lipcsei, Balog, Gyepes, Rósa, no meg Szűcs – maradtak az Üllői úton. Persze nézhetjük a dolog jó oldalát is, jöhetnek a saját nevelésű fiatalok. Az UEFA egyik friss határozata úgyis ebbe az irányba mutat, az FTC tehát az eszme élharcosává válhat. Bartha, Csepregi, Laczkó, Takács, Tőzsér – csupa tehetséges fiatal, a baj csak az, hogy nem labdarúgók. Angol, német, spanyol, olasz, francia (és még sorolhatnánk) kortársaik valószínűleg laposra verték volna ezt a futballból az égvilágon semmit nem mutató fehérorosz társaságot.

A mi fiaink viszont összesen talán három alkalommal tudtak zavart kelteni a nem túl acélos, viszont önfeledten csúszó-mászó védelemben. Sem a futás mennyiségében, sem annak sebességében nem tudtak a fehéroroszok fölé nőni. Technikailag a mieink talán képzettebbek, ám ebből csak pillanatokra villant föl valami. Amiben jobb volt a Ferencváros, az sem válik a becsületére, a játékosok ugyanis megint roppant hisztisek voltak. Ebben a „friss fradista” Budovinszky járt az élen, aki nem restellt húsz-harminc métert futni, nehogy kimaradjon egy kis lökdösődésből. Használhatta volna nemesebb célokra is kétségtelenül létező erejét.

Ráadásul a csapatjátékban semmiféle tudatosság nem látszott a Fradinál, amire édeskevés magyarázat, hogy a fiúk először játszottak a szezonban tétmeccset. A gimiben „eccpecckimeheccel” összerakott alkalmi csapatok százszor több kreativitást mutatnak fel a nagyszünetben. Két hét múlva egy célja lehet a Ferencvárosnak: visszaszerezni a becsületét.

Ezek is érdekelhetik