Hírek

2005.07.30. 00:00

Minden magyar egység döntős Poznanban

M. P.

Valamennyi számban lesz magyar döntős 1000 és 500 méteren Poznanban, a kajak-kenu Európa-bajnokságon. Angyal Zoltán szövetségi kapitány az elő- és középfutamok után az 500 méteren olimpiai bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa kettőst emelte ki, de elégedett volt a többiekkel is. Hogyne lett volna, hiszen ahány szám, annyi döntő… A legtöbbet a kapitány is Kovácstól és Janicstól várja. Az egyest föladó két klasszis mindhárom távon (1000, 500 és 200 méter) aranyéremre tör. A tavalyi, athéni siker alapján magától értetődően.

A kapitány nem ment el szó nélkül a kétszeres olimpiai bajnok férfi kajak négyes (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) szereplése mellett, a rutinos, klasszisokból álló egység ugyanis csak a harmadik helyen jutott tovább a futamából, a lengyelek és a spanyolok előzték meg, tehát nem az örök riválisok egyike. Angyal Zoltán úgy látta, hogy még nem állt össze teljesen a kvartett mozgása, ami egy Európa-bajnokságon nagyon nagy  hátrány lehet. Ezzel együtt aggodalomra nincs ok, nehezebb helyzetben is volt már a négy fiú.

Az mindenesetre a sportág hazai erejét jelzi, hogy összesen három egység kényszerült középfutamra 1000 és 500 méteren. Közülük Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor (k-2 500), valamint Vereckei Ákos (k-1 500) a kiírás alapján, hiszen ezen a távon a sok induló miatt eleve két szűrőt iktattak be a döntő előtt. Nem mellékes, hogy Ve-reckei mindkét futamban nagy fölénnyel lett első. Akárcsak Benkő Zoltán (k-1 1000). A győri kajakos szintén megnyerte tegnapi futamát, hajóhossznyi előnnyel győzött, ott lesz tehát a döntőben, amelynek érdekessége, hogy bekerült Janics Natasa bátyja, a horvát színekben induló Stjepan Janic is.

Az Európa-bajnokságon ma délelőtt lesznek az 1000 méteres döntők, délután a 200 méteres számok elő- és középfutamai következnek. Holnap előbb 500 méteren, mad 200 méteren dől el, hogy ki a legjobb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!