Hírek

2005.04.30. 00:00

Idén százéves a kávéház

Sorozatunkban a IV. kerület egyik legkedveltebb helyét vettük górcső alá. A Külvárosi Kávéház tavaly elnyerte az Év Kávéháza megtisztelő címet.

Vultur Csaba

[caption id="" align="alignleft" width="303"] Matusz Ágnes évek óta áll a kávéház pultjának túloldalán. Szerinte a régi gépen élmény a kávéfőzés is.
[/caption]Száz éve tért be az első vendég ide. A „régi” Újpesten kevés hasonló hely volt akkoriban, és mára is csak ez tartja magát. A sörözőktől, kocsmáktól hangos Árpád út mellett csendesen bújik meg az István utca sarkán a Külvárosi Kávéház. A klasszikus hangulatot megirigyelhetné a múlt század kávézókba járó népe. A szőnyegekkel borított helyiségek, a zöld terítőkkel takart asztalok, a bejárattal szemben álló kandalló mind-mind egykor volt korok üzenetét hordozzák.
– Pedig itt minden új – mutat körbe Matusz Ágnes, aki évek óta áll a kávézó pultja mögött.
– A tulajdonos, Borbély László, egykor híres futballista sokat járt külföldön, és rengeteg hazai vendéglátóhelyet is megnézett. Bár saját ízlése szerint alakíttatta ki a berendezést, mindenben törekedett arra, hogy a bútorok, de még a kávéfőző gép is korhű legyen – teszi hozzá. Sikerült. Az imént említett kávéfőzőről például azt gondoltuk, ipari műemlék, pedig dehogy. Ezzel készítik itt a kávét, és sokkal finomabbat, mint a pesti belváros tucatpreszszóiban. A Külvárosi Kávéház elmúlt százéves története jellemző a korra és a városra, amelyben működik. Miután kávézó már nem lehetett, a háború után volt itt borbélyüzlet, papírbolt, majd tíz éve nyitott a hely ismét kávézóként. A Sorstalanság című regény filmváltozatának díszleteként bankfiók volt.

Nemcsak a képek, a zene is a múltat idézi

A zongorista andalító muzsikája visszarepít Ady és Krúdy Budapestjére. A falakon Tolnay Klári, Sinkovits Imre fotókról mosolyognak ránk. Mi is kérhetjük kedvenc dalunkat. „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám…” – énekli nekünk Szekfű Ernő. Miközben a terasz nyitott ajtaján beillanó akácillat keveredik a dallammal, elhisszük, hogy „nélküled borongós ősz van, és nincs többé nyár”.

Középszínvonalú árak

Választék Ár (Ft)

Kávé 270

Wiener Melange 480

Macchiato 240

Koffeninmentes kávé 270

Capuccino 360

Üdítők 180–460

Sörök 330–660

Jack Daniels 980

Johnny Walker 720

Unicum 650

Kóser szilva 560

Koktélok 720–850

Vultur Csaba Nemcsak a képek, a zene is a múltat idézi A zongorista andalító muzsikája visszarepít Ady és Krúdy Budapestjére. A falakon Tolnay Klári, Sinkovits Imre fotókról mosolyognak ránk. Mi is kérhetjük kedvenc dalunkat. „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám…” – énekli nekünk Szekfű Ernő. Miközben a terasz nyitott ajtaján beillanó akácillat keveredik a dallammal, elhisszük, hogy „nélküled borongós ősz van, és nincs többé nyár”. Középszínvonalú árak Választék Ár (Ft)

Kávé 270

Wiener Melange 480

Macchiato 240

Koffeninmentes kávé 270

Capuccino 360

Üdítők 180–460

Sörök 330–660

Jack Daniels 980

Johnny Walker 720

Unicum 650

Kóser szilva 560

Koktélok 720–850 Matusz Ágnes évek óta áll a kávéház pultjának túloldalán. Szerinte a régi gépen élmény a kávéfőzés is. -->

Ezek is érdekelhetik