Az értékőrzés pápája lesz a német bíboros

Másodszor nevezte a „nagy pápának” elődjét, II. János Pált a Szent Péter trónjára emelt Joseph Ratzinger bíboros. A XVI. Benedek néven a katolikus egyház élére választott főpap közvetlenül a halálhír bejelentését követően alkalmazta ezt a jelzőt, legutóbb pedig immár fehérbe öltözve először osztva apostoli áldást a híveknek. Mutatja: a kijelölt úton kíván továbbhaladni.
A vallást megújító egyházfő utáni várakozásban múltak el az utóbbi esztendők, mégis a konzervatív irányvonal legerőteljesebb képviselőjére esett a bíborosok választása, akinek kisujjában van a teológia. Aki nem egyszerűen megmásíthatatlan elvnek, hanem a hit alapjának tekinti a kétezer éves katolicizmust. Már elődjének szenvedéstörténete is mutatta, hogy a halál misztériuma része az élet szentségének, és az egyház minden cselekedetével az életet szolgálja.
Engedni az alapelvekből – ez aligha lehet az egyház megújulásának útja. Ám úgy hozzáigazítani napjaink fejlődéséhez, hogy közben ne csorbuljon a hit sem, valóban krisztusi feladat. Ha azonban a vallás úgy fogadja be a lelki és szellemi fejlődés eredményeit, hogy az általa hitt szentségeket nem csonkolja, hanem kiteljesíti, azáltal gazdagodni is képes.
Az évezred első katolikus főpásztora tisztában van a kihívásokkal. Joseph Ratzinger egyike volt annak a két bíborosnak, akit nem a lengyel pápa kreált – még VI. Pál helyezte rá a palliumot –, de legközvetlenebb munkatársává, mondhatni főideológusává vált. A megszüntetve megőrzés „hegeli–marxi” elvét alkalmazva az egyházra is. Így aztán az utat is együtt munkálták ki, amelyet követni tud. S amelyet követni képes.