2005.02.18. 00:00
Magyar flotta az Adrián
Új időszámítás kezdődhet a vitorlássport honi szerelmesei számára. Ideje volt már, hogy kiszolgálják a versenyzői igényeket. Most három hajós és üzletember, a földkerülő Gál József, illetve Láng Róbert és Gallasz Lajos, húsz, „dekára” egyforma vitorlásból álló flottával várja a hajósokat a horvátországi Biogradban.
A Bavaria 42 Match típusú hajók felszereltségük miatt egyszerre alkalmasak versenyzésre és túrázásra is. A versenyek visszatérő problémája, hogy a végeredményt jelentősen befolyásolja a hajók minősége, teljesítménye. A húsz egyforma vitorlásból álló flotta (a legnagyobb a mediterrán térségben) ezt a gondot végképp megoldja, innentől csak a vitorlázótudás számít.
A flotta tulajdonosai máris megegyeztek vagy tárgyalásban állnak a magyar, az osztrák, a cseh és a lengyel szövetséggel nemzeti bajnokságaik megrendezésére.
Gál József
Az egyik legtapasztaltabb magyar vitorlázó, húsz éve járja a tengereket.1985–87 között Fa Nándorral a Szt. Jupát fedélzetén első magyarként kerülte meg a Földet.
1991–96 között feleségével és fiával másodszor is megtette a 43 ezer kilométeres utat. Ma a Megszállottak Klubjának elnöke, hajók tervezésével, építésével és tengeri vitorlásutak szervezésével foglalkozik. Útjairól filmek, könyvek, cikkek születtek.
Az Adriatic Challenge szolgáltatásai:
Flottila (vezetett túra)Biogradból északi és déli irányban:
530-650 ezer Ft/hajó/hét
Málta Rally (képzett hajósoknak):
1,17 millió Ft/hajó/két hét
Korfu Rally (képzett hajósoknak):
1,05 millió Ft/hajó/két hét
Charterek (túrahajózások):
410-650 ezer Ft/hajó/hét
Regatták (csoportos túrák):
480-770 ezer Ft/hajó/hét
Bavaria 42 Match - fontosabb paraméterek:
Hossz 12,46 mSzélesség 3,47 m
Tömeg 7400 kg
Tőkesúly 2550 kg
Merülés 2,5 m
Árboc kb. 18 m
Vitorlázat min. 150 m2
Kabin/férőhely 3/6+2 fő
Navigáció automata pilóta, GPS, rádió
Motor Volvo-D2
A hajókat Németországban gyártják, listaáruk 43,5 millió forint
Hegyi Á. -->