Labdarúgás

2024.06.04. 17:58

A KTE LA U19 bronzéremmel zárta az idényt

A KTE Labdarúgó Akadémia U19-es csapata kitűnő éven van túl, hiszen a fiatalok az U19 Alap csoportban bronzérmesek lettek ebben a kiírásban. A játékosok átvehették érmeiket, egyben a ballagóktól is elbúcsúzott a KTE akadémia.

Nyitray András

Véget ért a bajnoki idény a KTE Labdarúgó Akadémia számára, idén a legjobb eredményt az U19-es gárda érte el, mely bronzérmes lett az Alap csoportban. Lóczi Péter együttese a PMFC és a Szeged mögött futott be a harmadik helyre, utóbbiról csupán egy ponttal maradt le az utolsó körben. A KTE LA többi korosztálya nem tudott idén érmet szerezni, így az U19 lett a klub legeredményesebb utánpótlás csapata a 2023/2024-es idényben. 

KTE LA, labdarúgás, Kecskemét,
A KTE U19 az érmekkel és a kupával
Forrás: KTE 

Lóczi Péter vezetőedző köszöntötte a játékosokat először a Széktói Stadionban, aki elmondta, ez az év is az alkalmazkodásról szólt a korosztálynál. 33 fővel kezdték meg az idényt, de a társaság egy jelentős része a KTE NB III-as kereténél edzett, míg akadtak olyanok is, akik menet közben lemorzsolódtak. Így is 26 fő csinálta végig az évet, s noha az említett okok miatt sokan csak a meccseken találkoztak először az adott héten, mindenki hozzátette a magáét ahhoz, hogy szép idényt zárjanak, melynek érem lett az eredménye az országos bajnokságban. 

Szabó Tibor szakmai igazgató hozzátette, sokan szinte teljes pályafutásukat a klubnál töltötték eddig, így akárhová is sodorja a játékosokat az élet, a legfontosabb az, hogy a futball iránti szeretet töretlenül megmaradjon a játékosokban, akiket követni fognak pályájuk során. 

Nyáron összesen nyolc játékos ballag el az akadémiáról az U19-es korosztálytól is búcsúzva, név szerint Majoros Benjámin, Ruzsa Marcell, Szabó Hunor, Gondi Károly, Sebő Dávid, Szekeres Péter, Kovács Péter és Bálint Máté. Őket az éremátadáson túl egy emlékplakettel is meglepte a klubvezetés, ami már hosszú évek óta hagyomány Kecskeméten. Ez nem jelenti persze feltétlenül azt, hogy ők távoznak is a klubtól, hiszen a KTE-nél tendencia, hogy az NB III-as gárda az utánpótlásra építve áll össze a nyár folyamán. 

A lila-fehéreknél ezzel tulajdonképpen lezárult az idény, a fiatalok is vakációzhatnak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában