Labdarúgás

2024.05.27. 07:00

A KTE II. szép sikerrel biztosította be a bennmaradást

Az NB III. dél-keleti csoport 30., egyben utolsó fordulójában a Kecskemét tartalékcsapata a Martfű vendége volt. Bár mindkét együttes nyugodtan várhatta a zárást, a KTE II. nagy motivációval futballozva, öt gólig jutva nyerte meg a találkozót.

Nyitray András

Sokáig eseménytelenül zajlott a találkozó, már ami a gólokat illeti, aztán az utolsó bő harminc percre alaposan felélénkült a találkozó. 

KTE, labdarúgás,
Györgye Márk (feketében) is a KTE II. gólszerzői között volt
Fotó: Nyitray András

A kontrák kitűnően működtek a KTE II. részéről, Zoltán Rafael többször is jól használta kis sebességét, ennek is köszönhetően az 57. percben előbb büntetőből, majd a 61. percben akcióból bevette a martfűi kaput. Egy percig sem örülhettek a vendégek a kettő gólosra felhizlalt előnynek, Desnica azonnal szépített, ami ismét nyílttá tette a hajrát. A 72. percben Horváth Ákos is eredményes volt, ezzel tulajdonképpen eldőlt a meccs, de a ráadás pillanataiban előbb Györgye, majd Majoros szép egyéni villanás után vette be a Martfű kapuját, így 5-1-es sikerrel zárták a kecskeméti fiatalok a 2023/2024-es idényt. Ez egyben azt jelenti, hogy Virágh Ferenc csapata a 11. helyen fejezi be ezt a kiírást, így a következő idényben is ott lesznek az NB III-ban. 

A hajrában nagyon jól teljesített a KTE II.

– Végtelenül boldog vagyok, mert igaz, hogy későn vettük a rajtot, de az utolsó mérkőzések úgy alakultak, ahogy azt szerettük volna. Ez az utolsó győzelem pedig számomra különösen sokat jelentett, hiszen csak fiatalokkal értük el, ráadásul rutinos Martfűt vertünk meg. Ez akkor is nagy fegyvertény, ha voltak is hiányzóik. Jól játszottunk, szép gólokat szereztünk, a játékosokról csak pozitívan tudok nyilatkozni. Köszönöm mindenkinek az egész szezont, itt gondolok az NB I-es keret tagjaira, illetve kitűnő hozzáállására is, hiszen ők is kellettek ehhez. Örülök, hogy úgy harcoltuk ki a bennmaradást, hogy számolgatni sem kellett a végén – mondta Virágh Ferenc, a KTE II. vezetőedzője. 

Martfűi LSE – Kecskeméti TE II. 1-5 (0-0) 

Martfű. V: Sándor (Vrbovszki, Kovács L.) 

MLSE: Sándor – Mlinárcsik, Draskóczi (Székely 64.), Sindel, Ficsor, Pintér (Szedlák 64.), Vadas, Vincze, Lukács (Szabó T. 64.), Asztalos (Kinyig 81.), Telinger (Desnica 46.). Vezetőedző: Koncz Zsolt 

KTE II.: Cseh – Goretich (Horváth Á. 69.), Hatvani, Molnár M., Zoltán, Bodor (Majoros 76.), Jászai-Deák, Kovácxs P. (Czenky 69.), Györgye, Szamosi, Kovács K. (Balla 90.). Vezetőedző: Virágh Ferenc 

Gól: Desnica (62.) ill. Zoltán (57., 61.), Horváth Á. (72.), Györgye (91.), Majoros (93.) 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában