Labdarúgás

2024.04.08. 18:32

Balotán és Szálláson három, Kunfehértón négy gólért járt pont

A hétvégén a 18. fordulót rendezték meg a vármegyei harmadosztályú bajnokság Közép csoportjában. Miután a 3. Balotaszállás és a 2. Akasztó rangadója döntetlenre végződött, növelte az előnyét az élen a Kaskantyú.

Vincze Miklós

A Közép csoportban az újdonsült éllovas, a Kaskantyú, amely az előző fordulóban előzte meg az Akasztón aratott győzelmével az Akasztót, ezen a héten a Szankot fogadta. 

A Kaskantyú csapata a Szank elleni győzelem után.
Fotó: Kaskantyúi FSE

A hazai csapat igazolta a papírformát, 13–1 arányú győzelmet aratott. Kiss Patrik öt alkalommal talált be Szalai Zoltán kapujába. A Közép csoportban erre a hétre is jutott egy igen komoly rangadó, hiszen a 36 ponttal a 3. helyen álló Balotaszállás a 43. ponttal a második Akasztó II.-t fogadta. Mind a két csapat felnőtt a feladathoz, komoly, végig küzdelmes, fordulatos mérkőzést játszottak. Kaszap Attila révén a hazaiak szerezték meg a vezetést, a vendég Suhajda Gergely előbb egyenlített, majd Palla Lajos a 38. percben a vezetést is megszerezte. Jeszenszky Roland a második félidő elején újra egalizált, és Pallának a 76. percben szerzett második találatára is volt válasza a 80. percben, így 3-3-lett a végeredmény. 3-3 lett a Szabadszállás-Fülöpszállás rangadó is, Kunfehértón pedig ezúttal négy gólért adtak egy pontot. 

Vármegye III., Közép csoport: Vadkert FC STE II.-Kecel Senior 8-0, Kiskőrösi LC II.-Kecel FC II. 2-1, Kunfehértó-Bócsa 4-4, Szabadszállás-Fülöpszállás 3-3, Kaskantyú-Szank 13-1, Tabdi-Izsák 1-4, Balotaszállás-Akasztó FC II. 3-3.

Vármegye III., Közép csoport

1.    KASKANTYÚ    18    16    0    2    83–31    48
2.    AKASZTÓ II.    18    14    2    2    81–20    44
3.    VADKERT II.    18    12    3    3    69–26    39
4.    BALOTASZÁLLÁS    18    12    1    5    65–33    37
5.    KUNFEHÉRTÓ    18    11    3    4    62–30    36
6.    KISKŐRÖS II.    17    10    1    6    49–37    31
7.    FÜLÖPSZÁLLÁS    18    9    3    6    69–42    30
8.    BÓCSA    17    9    1    7    51–25    28
9.    IZSÁK    18    6    2    10    37–60    20
10.    KECEL II.    18    6    1    11    33–53    19
11.    SZABADSZÁLLÁS    18    4    4    10    35–56    16
12.    SZANK    18    3    0    15    18–84    9
13.    TABDI    18    1    1    16    22–95    4
14.    KECEL SENIOR    18    1    0    17    10–92    3

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában