2024.03.08. 13:23
Hamarosan jöhet a KRC bronzcsatája
Eldőlt, hogy mikor szállhat harcba a Magyar Kupában a Kecskeméti RC a bronzéremért. A hírös városiak március 10-én küzdhetnek meg újabb szép sikerükért.
A Kecskeméti RC igazi kupaspecialistának számít az utóbbi években, hiszen rendre el tud jutni a négy közé az együttes. Ez idén sem történt másként, hiszen az elődöntőig magabiztosan menetelt a gárda, ott azonban a Kaposvár érvényesítette a papírformát, még akkor is, ha nem adta olcsón a bőrét Deák Márk együttese. A Kecskemét így tulajdonképpen megvédheti bronzérmét a kupában, hiszen tavaly is a harmadik helyen zárt a legutóbb 2019-ben győztes gárda. Ellenfelük a Pénzügyőr lesz, és már azt is tudni mikor, a bronzcsatát március 10-én 16 óra 15 perckor rendezik az Érd Arénában. Ezt követően 19 óra 15 perckor jön majd a Kaposvár és a Kazincbarcika döntője.
![Kecskeméti RC, KRC, röplabda](https://cdn.baon.hu/2024/02/iLgP1S8I46wElYXOGoDgAfK0F1GJ2-s9buNLHWR8gMM/fit/1200/895/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZTkwOTg3NjAzYzQ5M2NhODNiYjNkNzI4NWNiMWMy.jpg)
Fotó: Bús Csaba
A Kecskemétnek nem alakult jól az éve eddig, január eleje óta legutóbb a Miskolc ellen tudott először nyerni az Extraligában, amivel viszont nagy lépést tett a rájátszás felé a nyolcadik helyen álló gárda. A Pénzügyúr jelenleg ugyancsak a középmezőnyben, a hatodik helyen áll, és a kupameccsig le is zárul az alapszakasz minden csapat számára. A KRC-nek sűrű hete lesz addig, hiszen szombaton 17 órakor Kazincbarcikán lép pályára, majd szerdán 19 óra 30 perckor a Szegedet fogadják a Messzi István Sportcsarnokban.