2024.02.12. 14:59
Nem botlott a Paks
Az OTP Bank Liga 20. fordulóját rendezték hétvégén, mely során a tabella élén nem történt változás.
Nagy küzdelmet hozott a Paks és a Kecskemét vasárnapi csatája
Fotó: Réti Attila
Szombaton három, vasárnap ugyancsak három bajnokit rendeztek azok után, hogy a hétközi forduló miatt igen sűrű lett a tavasz első hete.
A nyitómeccsen a Puskás Akadémia a Kisvárda vendége volt, és a felcsútiak Nagy Zsolt és Komáromi György góljaival már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát (0–2). A foytatásban a Fehérvár is igen gyorsan dűlőre vitte fővárosi vendégjátékát az MTK otthonában, Tóth Tamás és Nicolas Stefanelli 25 perc után alakította a végeredményt (0–2).
A szombati nap sormintáját követte a Ferencváros is azzal, hogy idegenben nyert a Debrecen ellen. A DVSC már az első percben vezetést szerzett Manrique megpattanó lövésével, de Varga Barnabás gyorsan válaszolt, majd a hajrához közeledve Zachariassen fejese döntötte el a találkozót (1–2).
Vasárnap a Kecskemét a Pakshoz látogatott. A lila-fehéreknek ugyan több nagy lehetősége is adódott, de Szappanos Péter bravúrok sorát mutatta be a hazai kapuban, így Windecker fejese elegendő volt ahhoz, hogy a tolnaiak visszaálljanak a tabella élére (1–0). Győzelemmel mutatkozott be az Újpest kispadján Mészöly Géza Diósgyőrben, akinek csapata Radosevic góljával került előnybe, s bár erre Edmomwonyi még válaszolt, Mörschel a hajrában megszerezte a győztes gólt (1–2). A forduló záró meccsén a ZTE sokáig vezetett a Mezőkövesd ellen Bedi góljával, Beriashvili révén azonban pontot mentett a Mezőkövesd (1–1).
A 21. forduló programja:
Péntek: Paks–ZTE 20 óra.
Szombat: KTE–Újpest 13 óra, Mezőkövesd–Kisvárda 15 óra 30 perc.
Vasárnap: Fehérvár–DVSC 15 óra, Puskás AFC–MTK 17 óra 30 perc.
Az FTC–DVTK mérkőzést elhalasztották.
Az OTP Bank Liga állása:
1. PAKS 20 13 4 3 36-22 43
2. FTC 20 13 3 4 52-22 42
3. FEHÉRVÁR 20 11 3 6 41-28 36
4. PUSKÁS AFC 20 8 7 5 30-23 31
5. DVSC 20 8 5 7 30-27 29
6. MTK 20 8 4 8 25-35 28
7. KTE 20 8 3 9 30-31 27
8. DVTK 20 7 4 9 30-34 25
9. ÚJPEST 20 7 3 10 27-41 24
10. ZTE 20 6 4 10 26-38 22
11. MEZŐKÖVESD 20 4 4 12 18-31 16
12. KISVÁRDA 20 4 2 14 21-34 14