Labdarúgás

2024.02.26. 15:28

Kiütéssel nyert derbit az FTC

Az OTP Bank Liga 22. fordulóját rendezték már hétvégén, mely során a tabella élén nem történt átrendeződés, ahogy az alsóházban sem. 

Nyitray András

Pénteken a Mezőkövesd az MTK vendége volt a nyitómeccsen, és Cseke Benjámin révén már az első percekben előnybe kerültek a vendégek. A folytatásban megvoltak a helyzetei a vendégeknek arra is, hogy akár növeljék az előnyt, de a félidő végén ehelyett Németh Kirsztián egyenlített végül. Fordulás után Németh ismét kétszer villant, előbb betalált, majd Varju Benedeket szolgálta ki, kialakítva a 3–1-es végeredményt. 

VARGA Barnabás
Varga Barnabás (labdával) a derbi első gólját szerzi az újpesti Davit Kobouri mellől
Fotó: MTI

Ahogy arról már lapunkban is beszámoltunk, a Kecskeméti TE szombaton a Zalaegerszeg vendége volt. Az első félidőben Kiss Bence, majd Yohan Croizet szerzett megnyugtató előnyt a hazaiaknak, s bár a 60. percben Zeke Márió szépített, a hajrában Gruber Zsombor lezárta a találkozót (3–1). 

A dobogós Fehérvár súlyos vereségbe szaladt bele Diósgyőrben, ehhez kellett az is, hogy Csongvai Áront már a 17. percben kiállítsa a játékvezető, majd ezután szinte azonnal Gergényi Bence a saját kapujába találjon. A 70. percben Franchuis betalált, majd a hajrában az éppen Fehérvárról Miskolcra kölcsönadott Szabó Levente is duplázott, kialakítva a 4–0-os végeredményt. 

A Debrecen és a Puskás Akadémia rendkívül harcos meccset vívott egymással, ezt mutatja, hogy összesen 42 szabálytalanságot követtek el a csapatok. A találkozó hőse végül a csereként beálló Szécsi Márk volt, aki a 75. percben megnyerte a DVSC-nek a bajnokit. 
Vasárnap a Paks látogatott Kisvárdára. A vendégek a 33. percben Mezei Szabolcs büntetőjével szerezték meg a vezetést. A Kisvárda nagyon közel állt a második félidőben az egyenlítéshez. Kétszer is a kapufát találták el, Szappanos Péter ráadásul egy büntetőt is védett. A Paks kapusa a hajrában térdsérülést szenvedett, le is kellett cserélni, ami némi aggodalomra ad okot a paksiaknak siker ellenére is. 
A forduló záró meccsén a bajnok Ferencváros gyakorlatilag kivégezte az Újpestet a derbin. A lila-fehérek a 37. percig tartották magukat, de a szünetig Katona Bálint két gólpasszt is kiosztott Varga Barnabásnak, aki ezzel megnyugtatóvá tette az előnyt. Fordulás után teljesen szétesett az Újpest, a 65. percben Stepjan Loncar döntötte el a meccset, majd a hajrában még  Aleksandar Pesic is duplázni tudott, a vége így 5–0-os Ferencváros siker lett. 

Az OTP Bank Liga állása:

1. PAKS 22 14 4 4 40-26 46
2. FTC 21 14 3 4 57-22 45
3. FEHÉRVÁR 22 12 3 7 42-32 39
4. PUSKÁS AFC 22 9 7 6 36-25 34
5. DVSC 22 9 5 8 31-28 32
6. MTK 22 9 4 9 29-42 31
7. KTE 22 9 3 10 32-34 30
8. DVTK 21 8 4 9 34-34 28
9. ZTE 22 8 4 10 33-42 28
10. ÚJPEST 22 7 3 12 27-47 24
11. KISVÁRDA 22 5 2 15 23-36 17
12. MEZŐKÖVESD 22 4 4 14 20-36 16


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában