Kosárlabda

2023.12.30. 20:14

Vereséggel zárta Sopronban az évet a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

A férfi kosárlabda NB I. A-csoport 14. fordulójában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Sopron KC vendége volt szombaton. A vendégek végig szoros meccset játszottak a SKC otthonában, de a hajrában a hazai kezek bizonyultak pontosabbnak.

Nyitray András

Archív-felvétel

Fotó: Bús Csaba

Gyors pontváltás után egy hazai hármas következett, majd Karahodzsics volt magabiztos a palánk alatt védővel a nyakán. Bogues két büntetőjével fordított a Kecskemét, majd Dramicanin kapott remek labdát, onnan pedig már nem volt nehéz dolga. Griffin hozta vissza csapatát, majd aztán Sidibe is feliratkozott a pontszerzők közé, amivel 10-8-ra vezetett a Sopron. Bogues keze nem remegett meg a vonalon, majd Kucsera hármasa is hibátlan volt, őt pedig Bogues faulttal együtt értékesített kettessel követte, 12-17-nél időt kért a Sopron. Karahodzsics is hasonlóan járt el, majd a különbség nem változott, az első tíz perc 14-22-vel zárult.

A KTE új igazolása, Lukovic is megszerezte első pontjait, ezzel tízre növelve a hírös városi fórt. Csendes trojkával reagált, míg Ivkovic ziccerrel fejezte be akcióját. Lukovic volt határozott, de mégis közelebb lopakodott légiósainak köszönhetően a házigazda (24-30). Tóth Barnát a dudák és a füttykoncert sem zavarta, mindkét büntetőjét bedobta. Griffin a sarokból nem tévedett, aztán Nichols indulhatott meg, így 29-32-nél Ivkovic Stojannak kellett magához rendelnie tanítványait. Bogues engedte el utolsó pillanatban a tempót de hiába, a Sopron egyenlített (34-34). A szünethez közeledve kapkodóvá vált a játék, és csak egyetlen kosár esett, a félidőre 36-34-gyel mehettek az együttesek.

Ivkovic bátor betörését siker koronázta, majd a túloldalon Csendesről maradtak le, aki a sarokból célzott pontosan (39-36). Ivkovic egyik büntetője bement, majd kimaradt lehetőségek következtek mindkét csapat részéről. Griffin hármasa törte meg a csendet, majd Boguesra zuhantak rá, két büntetőt tudott bedobni a háromból. Sidibe kosara után elvesztette a labdát a KTE, 44-39-nél időkérésre szánta el magát Ivkovic Stojan. Az etap derekán nőtt a differencia, így Dramicanin hármasára égető szükség volt, szállította is a rutinos szerb. Bogues és Lukovic hozta még feljebb a Kecskemétet, végül a harmadik felvonást Sinik büntetői zárták (54-50).

Sinik előtt nyílt meg az út, szép mozdulattal tette fel a ziccert. Sitku floaterrel válaszolt, majd jó védekezés után Bogues villant. Sinik verte meg védőjét irányváltással, 56-56-nál időt kért Gasper Potocnik, a Sopron vezetőedzője. Dramicanin hármassal vette vissza a vezetést a KTE-nek, ám Csendes is elsütött egyet, így továbbra is egál volt. A tét nagy nyomást helyezett a játékosokra, sokáig nem esett újabb pont. Ivkovic büntetője után 59-60 állt a táblán öt perccel a vége előtt. Lukovic is csak egyet tudott értékesíteni, de Nichols talált rést végül a KTE védelmén (61-61). Sidibe kettese után Griffin a sarokból nem hibázott, 66-61 időt kért a Kecskemét stábja. 58 szekundum volt még vissza a meccsből ekkor, de kimaradtak a távoli kísérletek a hírös városiak részéről. Nichols a büntetők felét viszont bedobta a másik palánknál, kialakítva a 68-61-es végeredményt.

– Gratulálok a Sopronnak, sok hibára kényszerítettek minket, és sok támadó lepattanót szedtek, ezek döntőnek bizonyultak. Gratulálok Potocnik kollégámnak. Összeszedetten, szépen játszottak. Mi az első 15 percben úgy mentünk, ahogy terveztük, majd kaotikussá vált a támadásunk. Meg kell keresni, mi ennek az oka. Soha ne legyen rosszabb szériánk. Négy meccsből hármat nyertünk ebben a szoros bajnokságban. Boldog új évet kívánok mindenkinek – értékelt Ivkovic Stojan, a Kecskemét szakmai igazgatója.

Sopron KC - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 68-61 (14-22, 22-12, 18-16, 14-11)

Sopron. V: Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs, Nyilas István

Sopron: Nichols 16/3, Meszlényi 3, Griffin 20/16, Da Silva 6, Molnár -. Csere: Sidibe 10, Csendes 11/9, Keller -, Fazekas -, Sitku 2. Vezetőedző: Gasper Potocnik

Kecskemét: Sinik 4, Bogues 17, Ivkovic 6, Kucsera 5/3, Karahodzsics 6. Csere: Wittmann -, Dramicanin 12/6, Tóth 2, Lukovic 9, Körmendi -. Szakmai igazgató: Ivkovic Stojan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában