Kézilabda

2023.12.10. 21:32

Győzelemmel búcsúztatta az évet a KNKSE

Idei utolsó mérkőzésén a Malév Sport Clubbal csapott össze hazai pályán a Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB II G-csoportjának 11. fordulójában. A hazai gárda szép sikerrel búcsúzott el a szurkolóktól.

Nyitray András

A KNKSE egy korábbi mérkőzésen

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Jól kezdte a mérkőzést az egyébként is esélyesebb Kecskemét, bár a meccs első gólját a vendégek lőtték, de Vuletity, Kollár és Moharos is hamar eredményes volt. A 7. perc elején Moharos újabb góljával már öt volt a különbség, majd Jámbor-Herceg találataival tovább növelte előnyét a KNKSE. 9-2 után öt percig nem talált be senki a kapuba, de a gólcsendet is a házigazda törte meg, így a Malév nagy hátrányban volt már a mérkőzés első negyedében. A vendégek második és harmadik gólja között 11 perc telt el, a 16. minutumban 10-3 volt az állás. Ezután zsinórban három támadásából is betalált a Malév, ezzel zárkózott, sőt, a 23. és a 25. perc között egy 3-0-s futást is produkált, ami után 14-9 volt az állás. A félidő végéig azonban a KNKSE hétgólosra vissza tudta állítani fórját, 17-10.

A második játékrész elején meg egy fokozattal fentebb kapcsolt a Kecskemét, hogy mihamarabb eldöntse a két pont sorsát. Jámbor-Herceg és Vuletity is egymás után két gólt tett be a közösbe, utóbbi találatával már kétszámjegyű előnye volt Bíró-Kisjuhász Petra együttesének, 20-10. Ezután sokáig hol kilenccel, hol tízzel vagy épp tizeneggyel vezetett a KNKSE. Még ennél is nagyobb különbség a 45. percben alakult ki, amikor Palotás 25-13-ra módosította az állást. A fővárosiaknál S. Tóth próbálta tartani a lelket a társakban, az ő góljaival zárkózott a Malév, de a KNKSE a végére még nagyobb különbséget alakított ki és 36-21-re győzött.

– Nem volt látványos a játék, sok hibával kézilabdázott mind a két csapat, de a magabiztos győzelmünkhöz nem fért kétség. Gratulálok a lányoknak, és velük együtt kívánunk minden kedves szurkolónknak kellemes ünnepeket, várjuk őket tavasszal is – értékelt Bíró-Kisjuhász Petra, a KNKSE trénere.

Kecskeméti NKSE – Malév SC 36-21 (17-10)

Női kézilabda NB II. G-csoport, 11. forduló 2023. december 10. vasárnap, 17:00 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Vezette: Ivanics, Tóth B.

A KNKSE gólszerzői: Jámbor-Herceg 10 (2), Moharos 10, Vuletity 5, Palotás 4 (1), Kollár 2, Árvai 1, Czenczik 1, Czár 1, Kovács 1, György 1.

Kiállítások: 14 perc, ill. 10 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 6/3

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában