Zsók József búcsút mond a Sükösdnek

– Tolna megyei vagy, labdarúgóként a Dunaferrben mutatkoztál be az NB I.-ben, voltál az NB I.-ben a Győr és a Kaposvár játékosa, de játszottál Pápán, Baján, Pakson, Szekszárdon, aztán a 2016/17-es idényt már Sükösdön kezdted. Hogyan és miért kerültél éppen Sükösdre?

– A Sükösdre kerülésem előtt Kecelen játszottam egy fél évet, és akkor adódott egy munkalehetőség Sükösdön. Labdarúgóként akkor is volt több ajánlatom is, magasabb szintről is, de akkor már nem a foci volt a számomra a prioritás. Így aztán amikor az akkori elnök, Halász István – miután hallotta, hogy a nyáron eljövök Kecelről – megkeresett azzal, hogy lenne-e kedve elvállalni a Sükdösdöt mint edző, és persze hozzátette, hogy örülnének, hogy ha tudok, játszanék is, nem kellett sokat gondolkodnom, azonnal belementem. Jó döntés volt, szép évek állnak mögöttem, közel százötven meccset játszottam, szereztem majdnem ötven gólt, szereztünk a csapattal két bajnoki címet.

– Volt olyan időszak, amikor a Sükösd megállíthatatlannak tűnt, és a bajnokság végén az is lett. Belülről is érzi ilyenkor az ember, illetve egy csapat, hogy megy a szekér, jók vagyunk, bajokok leszünk?

– Ha rávágnám, hogy igen, azzal nem adnák teljes képet arról a két évről. Az első két évben, amikor bajnokok lettünk, nagyon egyben volt a csapat, megvolt a sikerek alapfeltételét jelentő létszám, az edzéslátogatottság rendben volt, és mindenki egy emberként akarta a sikert. Amiért ugyanakkor nagyon meg kellett dolgozni, hiszen a sikeres években is voltak nehezebb periódusok, voltak vereségek és döntetlenek, és egyébként mind a két bajnoki címünket rendkívül kiélezett csatában született meg. Mind a két aranyat az utolsó fordulóban nyertük meg. Az első banjoki cím alkalmával Mélykúton nyertünk 2–0-ra, a második évben pedig Tompán győztünk 2–1-re, 2018. június elején volt az a meccs. 1–0-ra vezetett a Tompa, márpedig nekünk csak a győzelem volt az elfogadható. A 65. és a 88. percben lőtt gólokkal nyertük meg a meccset végül és lettünk bajnokok, az egy nagyon emlékezetes mérkőzés. De számomra nagyon emlékezetes egy érsekcsanádi rangadó is. 5–0-ra nyertünk, és azon a meccsen három gólt rúgtam, így aztán érthető módon az is ott van a nagy kedvence között.

– Sükösdön adott megannyi örökrangadó, a Dusnok, az Érsekcsanád és a Nemesnádudvar elleni mérkőzés mindig ünnep, álljanak bárhol a tabellán a csapatok. A sükösdi éveidben bukkant-e fel rajtuk kívül további nagy rivális?

– A hagyományos triumvirátus mellé megjelent a Géderlak is. A Géderlak egy nagyon jó csapat volt, ugyanakkor olyan csapat volt, azzal fizetést is kaptak a játékosok. Ez persze felpiszkálta a mi hiúságunkat is, nálunk mindenki felszívta magát, hogy mi ingyen játszunk, számunkra nincs pénz a fociba, de mutassuk meg nekik, hogy így is lehet. Ez egy igen éles rivalizálását szított. Ennek köszönhetően elég jó meccseket is játszottunk velük. 2018-ban 2–0-ra vertük őket otthon egyszer, és több mint hatszáz néző volt kint azon a meccsen. Az egy nagy mérőzés volt, és noha nem is volt az olyan régen, mégis annyit változtak a viszonyok, hogy szinte elképesztő visszagondolni, mekkora tömeget mozgatott meg az a rangadó. Nem tudom, hogy volt-e azóta annyi néző egy vármegyei másodosztályú meccsen.

– Mi az oka annak, hogy most távozol?

– Már nyáron is felmerült benne a gondolat, hogy talán most kellene abbahagyni. A vármegyei focira az utóbbi időben egyre inkább jellemző, hogy azzal, hogy nincs pénz, ott fogynak a játékosok. A felnőttek jobb helyre igazolnak, jó esetben a fiatalok is, de utóbbiak nagyon gyakran abbahagyják, nem elég kitartóak. Márpedig a futball kötelezettségekkel jár. Kell járni edzésre, elmenni meccsre, és nem is csak a hazaira, hanem idegenbe is, amire bizony rámegy egy nap, ezek miatt sokan kiestek. E téren az volt az érzésem – bizonyára nem vagyok ezzel egyedül –, hogy szélmalomharcot folytattam. Sokszor edzést sem tudtam tartani, és rendre annyira kis kerettel számolhattam a bajnoki meccsek előtt, hogy edzőként tervezni nem is igen tudtam. Teljesen ad hoc jelleggel állítottam össze a csapatot, csak azt nézve, hogy kik tudtak egyáltalán eljönni. Az első két évben más volt, akkor az ellenfelekre készülve állítottam össze a legideálisabb csapatot, lehetett jó értelemben taktikázni, cserélni, változtatni a játékon. Az utóbbi időben azonban már a kényszerűség uralkodott. Saját magamat is már oda raktam a meccsen, ahol lyuk volt a csapatban. Egyszóval kényszerpályán mozogtam. Ráadául a tavaly nyáron új elnöke lett a klubnak, a Lógó Zsolt. Ő sokat gondolkodott, hogy fiatalítás kellene, az ősszel ezzel próbálkoztunk is, de számomra – tisztelet a kivételnek – csalódást okoztak a fiatalok. Felőrölt ez a küzdelem, hogy az erőm nagy részét az a szervezés tölti ki, hogy rimánkodok játélkosoknak, hogy jöjjenek meccsre. Ugyanakkor az is hozzátartozik a képhez, hogy a jelenlegi elnökséggel nem esik egybe az elképzeléseink. Én egy karakánabb, keményebb típus vagyok, nem az a célom, hogy mindenkivel jóban legyek. A meccsen az eredményért megyek, hajtok, vakon, száz százalékig, ez a hitvallásom, és ezt próbálom átadni a csapataimnak is. Zsolti szeretne inkább mindenkivel jóban lenni. Én másfajta karakter vagyok, e téren nem egyezett az érzetünk. De nincs is ezzel semmi baj. Azt máris hozzátenném, hogy ha arról lett volna szó, hogy nincs, aki átvegye tőlem a stafétabotot, akkor nem köszöntem volna most még el, de tudtommal házon belül megoldják az edzői feladatokat. Ugyanakkor nemhogy nem bánok semmit sem, hanem nagyon szép emlékként őrzöm meg ezt az időszakot. Az a két bajnoki cím gyönyörű és nagy dolog volt, azt követően is játszottunk jó, örökre felejthetetlen meccseket. Később aztán megfogyatkoztunk, de akkor is élményt jelentett az, hogy a korábbinál egy lényegesen gyengébb kerettel is sikerült odaérnünk az 5., 6. helyre, és nagyon sok embernek jelentettünk fontos hétvégi programot.

– Ugye nem akarod azt mondani hogy a focival is felhagysz?

– Nem, focizni mindenképpen szeretnék még. Mozogni kell, nem szabad leállni, ahhoz még túl fiatal is vagyok, hogy leálljak teljesen. Máris vannak lehetőségek, megkerestek már néhányan, de nem egyszerű számomra a választás. Lenne ajánlatom megyei első osztályból is, de én szeretnék a családom közelében maradni. Kicsik a gyerekek, a hétvégeket már nem tudom rászánni arra, hogy egy vármegye egyes csapattal messzebbre utazzak. Jelen pillanatban azon morfondírozom, hogy hogy lehet, hogy egy vármegye hármas csapatban is szívesen kipróbálnám magam, akár játékosedzőként is. Nemhogy nem derogálna a megye három, de még motivál is egy tényező. A pályafutásomra visszatekintve a magyar bajnokság mindegyik szintjén, tehát az NB I., NB II., NB III.-ban, illetve a vármegye egy és kettőben is szereztem már gólt, egyedül a vármegye három az, ahol még nincs hivatalos találatom. Ezt lehet, hogy jó lenne pótolni.

A harminckilenc éves Zsók József pályafutása a Dunaferrben indult, ott lett első osztályú játékos. Azt követően szerepelt a Győri ETO-ban, Pápán, Baján, Kaposváron, Pakson, Szekszárdon, Kecelen, és 2016 nyarán érkezett Sükösdre. A pályafutása során 406 hivatalos mérkőzésen szerepelt, ezeken 59 gólt szerzett. Eredetileg jobb szélsőként kezdte Dunaújvárosban, ám aztán egy sérülés miatt hátrébb kényszerült, a védelembe. Az utóbbi években a jobb szélsőhátvéd poszt számított az igazi helyének, de a pálya minden pontján megfordult.

Így festett a vármegyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjának a záró tabellája, amikor Zsók József vezérletével a legutóbb, a 2017/18.as idényben bajnok lett a Sükösd.

Bács-Kiskun megye, vármegye II. Déli csoport, 2017/18

1. SÜKÖSD 28 22 4 2 101–30 70

2. GÉDERLAK 28 22 2 4 132–40 68

3. DUSNOK 28 19 4 5 107–54 61

4. BOROTA 28 18 4 6 94–64 58

5. BÁCSBORSÓD 28 15 4 9 78–48 49

6. KELEBIA 28 15 2 11 67–47 47

7. MÉLYKÚT 28 14 3 11 87–48 45

8. ÉRSEKCSANÁD 28 14 2 12 71–61 44

9. NEMESNÁDUDVAR 28 13 2 13 74–71 41

10. HAJÓS 28 11 3 14 60–71 36

11. HERCEGSZÁNTÓ 28 5 4 19 35–105 18

12. HÍD SC 28 6 1 21 42–112 17

13. TOMPA 28 5 3 20 40–94 17

14. DUNAGYÖNGYE SK 28 5 2 21 39–115 17

15. FELSŐSZENTIVÁN 28 4 4 20 38–105 16