Futsal

2023.10.23. 15:06

Mindhárom Bács-Kiskun vármegyei gárda elrajtol

Az ünnepi hétvége után elrajtol az NB III.-as férfi bajnokság, mely ezúttal három Bács-Kiskun vármegyei gárdával veszi kezdetét. Két kecskeméti együttes mellett a Lajosmizse is pályára lép az első fordulóban, egyelőre még nem egymás ellen. 

Nyitray András

A fotón Faragó Bence, az NNC Frogs játékosa

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Ahogy arról már beszámoltunk korábban, a Dirner-Siland FC és az NNC Frogs Lajosmizsei FC az SG Kecskemét kvázi tartalék együttese is elindul idén a harmadosztályban. Mindhárom gárda pályára is lép az idén nyolc együttessel elrajtoló, Csongrád-Csanádot és Bács-Kiskunt magába foglaló régióban, ahol mellettük még a szegedi székhelyű SZTE-EHÖK SE és St. Mihály FC, valamint a Mórahalom, a Bordány és az Apátfalva áll még rajthoz. A címvédő a Lajsomizse ebben a csoportban, hiszen a „Békák” nagy fölénnyel nyerték meg az előző kiírást, míg a Dirner-Siland a dobogón zárt. Az SG Kecskemét sem fog rossz erőkből állni viszont, hiszen rutinos játékosok is tagjai lesznek a keretnek. Ami biztos, izgalmas vármegyei és városi derbikre van kilátás ebben a szezonban is, ahogy eddig is. 

Az első játéknapot a nemzeti ünnep miatt kedden rendezik ezúttal. A bajnok Frogs hazai környezetben a SZTE-t fogadja majd 20 órakor, míg a két kecskeméti gárda utazni fog. A ScoreGoal Bordányban lép pályára, míg a Siland a St. Mihály vendége lesz. Ezeket a meccseket is kedden 20 órakor rendezik meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában