Labdarúgás

2023.09.14. 09:12

Derbit nyerve jutott tovább a Kunfehértó – galériával

Szerdán rendezték a vármegyei kupa második körét. Ebben a körben több szomszédvári derbire is sor került, köztük a Balotaszállás-Kunfehértó rangadóra. A mérkőzést a vendégcsapat nyerte.

Vincze Miklós

A vendégek kapusa, Gavlik Ferenc véd a Balotaszállás-Kunfehértó mérkőzésen.

Fotó: Pozsgai Ákos

„Mindenki másképp csinálja” – foglalta össze a véleményét a 70-es évek magyar társadalmában működő egyéni mechanizmusokról az LGT, a híres slágerében, hogy aztán a dalban fel is soroljon néhányat. Ha ezt a sort a szerdai kupanapra, azon belül is a vármegye hármas csapatokra próbáljuk alkalmazni, akkor úgy formálható át a mondat, hogy mindenkinek másképpen volt nehéz. Van, akinek vármegyei első-, vagy vármegyei másodosztályú ellenfél jutott, az ő dolga azért volt nehéz. Van, aki egyáltalán ki sem tudott állni, szerdáról lévén szó, ő az, akinek annyira nehéz volt a dolga, hogy megoldhatatlan. És van olyan kis, akire rangadó várt. Ez volt a helyzet a Balotaszállás-Kunfehértó párosítással is. És tulajdonképpen ez a szerencsésebb helyzet, hiszen persze hiányzók itt is voltak, viszont akik csak tudtak, jöttek erősíteni mind a két csapatot, presztízsmeccsről lévén szó. És jöttek a szurkolók is, hiszen a jó félszázas nézőszám egy hétköznap délután tekintélyesnek minősül.

Mindjárt a találkozó elején megszerezték a vendégek a vezetést, Komlós Dávid révén. A 18. percbe aztán tovább nehezedett a hazai csapat dolga, Prentel Róbert megkapta a második sárga lapját, így aztán emberhátrányban folytatta a Balota. Ennek dacára sikerült egyenlíteniük, Schveitzer Milán egalizált. Jó darabig tartotta is magát a hazai gárda, a 72. percben azonban Horváth Ákos újra a Fehértónak szerzett vezetést, a 81. Burszki Zoárd pedig végül be is biztosította a vendéggyőzelmet, a vendégcsapat továbbjutását.

– Igazi szomszédvári rangadó volt ez a kupameccs, amelyen sok barát, ismerős feszült egymásnak – értékelt Rencsár József, a vendégek karmestere. – Az elejétől magunkhoz vettük az irányítást és egy gyönyörű átlövéssel meg is szereztük a vezetést. Ezt követően a hazaiak megfogyatkoztak ugyan – két igen durva szabálytalanság miatt bekapott sárgából kifolyólag–, de rögtön utána egyenlítettek is. De a bekapott gól után kézben tartottuk a meccset, irányítottuk és gólokat lőttünk. A ziccereket tekintve lehetett volna több is közte a végén, így megérdemelten nyertünk.

Balotaszállás FC–Kunfehértó KSE 1–3 (1–1)

Balotaszállás, vezette: Fülöp József (Béleczki László, Tóth Csaba)

Balotaszállás: Szűcs – Lőrincz (Kaszap 46.), Liska, Prentel, Kiss B., Simola, Vincze G., Teremi, Schveitzer (Sutka 55.), Ropos, Petrezselyem (Vincze I. 46.)

Kunfehértó: Gavlik – Bogdán, Hajdu, Komlós (Tóth Z. 76.9, Grácz L., Délceg, Babud, Horváth Á., Mike, Burszki, Rencsár (Grácz R. 46.)

Gól: Schveitzer a 23., illetve Komlós a 3., Horváth Á. A 72., Burszki a 81. percben.

Kiállítva: Prentel a 18. percben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában