Birkózás

2023.04.20. 15:21

Nem alakult jól a zágrábi Eb-szereplés

Nem alakult jól a zágrábi Európa-bajnokság a Bács-Kiskun vármegyei magyar indulóknak, ugyanis Vida Csaba (Kecskeméti TE) és Püspöki Patrik (Bajai BC) is korán elbúcsúzott a kontinenstornán. 

Nyitray András

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

A szabadfogásúak 79 kilogrammos kategóriájában szereplő Vida Csaba közönségszórakoztató mérkőzésen 21-12-re kikapott a nyolcaddöntőben a szerb színekben versenyző Hetik Cabolovtól. 

– El vagyok keseredve, hogy mindig egy hajszállal kapok ki, mert ez is kevésen múlt, csak a végén ment el. Az volt a cél, hogy lentről pörgetek, de az első menetben nagyon erős volt, a másodikban viszont éreztem, hogy fárad. Ennél többet nem tudok edzeni, nem tudom, mit kell másképp csináljak – mondta elkeseredetten a találkozó után Vida Csaba, akinek a vigaszági folytatás sem jött össze végül.

A szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában szereplő Püspöki Patrik a görög színekben versenyző Dauren Kuruglievtől technikai tussal kikapott a selejtezőben, Kurugliev viszont a vigaszágra segítette őt. Ott két mérkőzést kellett volna nyernie a bronzmérkőzésért a bajai versenyzőnek, Püspökin azonban az első meccsen kifogott az U23-as Eb-bronzérmes lett Ivars Samusonoks, így nem folytathatta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában