Labdarúgás

2023.04.07. 18:35

Biztosan győzte le az éllovas Kiskunfélegyháza a Baját – galériával

A tizennyolc kör után 42 megszerzett ponttal az élen álló Kiskunfélegyháza a 34 ponttal a képzeletbeli dobogó harmadik fokát elfoglaló Bajai LC-t fogadta pénteken, a vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 19. fordulójának a nyitómérkőzésén. Egy gól egyenlő egy pont, ez lett a félegyházi képlet, ugyanis három gólt rúgva, és egyet sem kapva nyerték a találkozót.

Vincze Miklós

Fotó: Pulai Zsóka

A két csapat őszi, bajai összecsapását a Kiskunfélegyháza nyerte 2–0 arányban, ugyanakkor az öt tavaszi forduló alapján a Baja egy ponttal többet gyűjtött, mint a bajnoki cím védője, ez táplálhatta a Sugó-parti reményeket a pontszerzésre. A 23. percben aztán olvadni látszottak a vendég remények, egy bal oldali beadást követően Oroszi Dániel fejelt a bajai kapuba, 1–0, több gól ebben a játékrészben nem esett, így hazai előny mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő derekán szabadrúgáshoz jutott a hazai gárda a 16-os sarkánál, a rövid sarok irányába belőtt labdát Nagy Viktor juttatta fejjel Sztruhák kapujába, 2–0. Igyekezett legalább szépíteni a vendégcsapat, ezt használta egy gyors kontra vezetésére a hazai gárda, Nemesvári Dániel robogott el – szinte fékezhetetlenül – a bal oldalon, jól adott középre, és a bent érkező Erős Gergő a védőjét megelőzve juttatta a labdát a hálóba, beállítva a 3–0-ás végeredményt.

Kiskunfélegyháza–Bajai LC 3–0 (1–0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Hagymási Attila (Polyák Attila, Aradi Csaba)

Kiskunfélegyháza: Kis Cs. – Nagy D. (Szűcs 71-), Magony, Valkai, Oroszi (Ábel 79.), Nagy V. (Nemesvári 79.), Szabó D. (Erős 79.), Kanyó, Urbán, Szabó P., Huszka (Kurgyis K. 71.). Technikai vezető: Tóth István.

Baja: Sztruhák – Szolga (Fehérváry 80.), Fehér, Németi (Vukovits 57.), Knap, Bölcskei, Csiki (Kerezsi 70.), Baladin, Goretich (Török 80.), Mezőfi, Urlauber (Kudella 57.) Vezetőedző: Koch Tamás.

Gól: Oroszi a 22., Nagy V. a 64., Erős a 87. percben.

Sárga lap: Valkai 11., Szabó P. 28., illetve Urlauber 8., Baladin 15. perc.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában