Kosárlabda

2023.01.31. 12:09

Nagy csata várható este hattól Szolnokon

Ma este vívják a férfi kosárlabda NB I. A csoportjában a 18. forduló zárómérkőzését, ebben a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét is érdekelt, nem is akármilyen találkozóval, hiszen Forray Gábor együttese a Szolnok vendége lesz.

Vincze Miklós

Kucsera Dániel (fehérben)

Fotó: Bús Csaba

Kedd este 18 órakor útjára indul a labda a szolnoki Tiszaligeti csarnokban, a Tisza-partiak vendége a Kecskemét lesz. Hosszú történetre visszatekintő szomszédvári derbi ez, amely egyebek mellett arról is híres, hogy a két szurkolótábor igyekszik pokollá tenni a másik tábor, no meg az ellenfél életét. 

Kucsera Dániel, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szinte bármely poszton bevethető játékosa ugyanakkor kérdésünkre elmondta, hogy játékos szemmel az ő számára a szolnoki fellépés sem emelkedik ki a többi, idegenbeli találkozók sorából. A fiatal kosárlabdázó, aki közel tucatszor játszott már a Szolnok ellen, semmiképpen nem használna túlvilágot idéző hasonlatokat a mérkőzések körítésének a leírására, bár amikor arról kérdeztük, hogy melyik volt a legnagyobb élménye a Szolnoki mérkőzéseken, elmondta, hogy akkor azért közel járt a mennyországhoz, amikor tavaly tavasszal éppen a playoff-ban, a négy közé jutásért vívott rájátszásban, tehát egy létfontosságú mérkőzésen sikerült legyőzniük a szolnokiakat, az azért mennyei érzés volt. De semmiképpen nem emelné mitikus magasságokba a hírös város és az Olaj összecsapásait. Azt persze tudja, hogy pokoli nehéz feladat vár rájuk ma este 18 órától.

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok a Szolnok ellen, főleg így, hogy ezúttal ők játszanak hazai pályán – jelentette ki. – Ahogy minden ellenfél ellen, belőlük is alaposan felkészültünk, és azzal a szándékkal utazunk, hogy nyerni szeretnénk, nem csak a mérkőzés presztízsértéke miatt, de azért is, mert szeretnénk kiköszörülni a nyíregyházi vereséggel esett csorbát. Reméljük, hogy minél több kecskeméti szurkoló is eljön velünk, hiszen az ő támogatásuk mindig leírhatatlanul sokat számít az egész csapat számára, és hogy az ő segítségükkel sikerül kiharcolnunk a győzelmet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában