2022.12.09. 11:11
Hiába húzott el az NNC Frogs, felállt a Siland
Csütörtök este újra megyei derbit rendeztek az NB III-as bajnokságban, ahol a kecskeméti Dirner-Siland Futsal Club az NNC Frogs Lajosmizsei FC-t fogadta.
Kovács József (narancs mezben) és csapata hiába vezetett többször is
Fotó: Bús Csaba
A két együttes legutóbb gólzáporos meccset vívott egymással, akkor 5–4-re a Siland tudott nyerni. Szenzációsan kezdett viszont ezúttal a Frogs, mely tíz perc alatt háromszor is betalált, sorrendben Kovács, Dobosi és Somogyi is bevette a hazai kaput, így tűnt, sikerült visszavágni a legutóbbi vereségért. Két perc alatt egyre olvadt azonban a vendég előny, Kiss és Bakos is betalált, így a szünetben 2–3 állt az eredményjelzőn. A második félidő elején Halasi eglizált nagyon gyorsan, de Surányi góljával megint a „Békák” tudtak előnybe kerülni. A 28. percben Lóczi találatával jött fel megint döntetlenre a Kecskemét, az eredmény ezt követően nem változott a folytatásban.
Dirner-Siland FC–NNC Frogs Lajosmizse 4–4 (2–3)
Kecskemét. Vezette: Juhász L. (Kis J., Nemczov)
Siland: Halmavánszki – Kiss L., Bakos, Halasi, Sallai. Csere: Vass, Takács, Kovács Zs., Lóczi.
Frogs: Peltzer – Kovács J., Márki, Dobosi, Szabó Sz. csere: Barna, Somogyi, Szarka, Fekete, Surányi, Sajó, Hegyesi.
Gól: Kiss (11.), Bakos (12.), Halasi (24.), Lóczi (28.) ill. Kovács J. (3.), Dobosi (7.), Somogyi (10.), Surányi (26.) Ny. A.