Labdarúgás

2022.10.28. 07:00

Feljutásra pályázó riválist győznének le a tiszakécskeiek

A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában újabb élcsapatot fogad vasárnap a Tiszakécskei LC, mely a tavaly még NB I.-ben szereplő Gyirmót FC Győrt látja vendégül.

Szentirmay Tamás

Winkler Andrástól (fehérben) is többet vár eredményesség terén a szakmai stáb a folytatásban.

Fotó: Szentirmay Tamás

Az már sokadszorra bebizonyosodott, hogy a magyar másodosztályú bajnokságban nem lehet fixre venni szinte egyetlen mérkőzést sem. Számos meglepetés született már eddig is, és minden bizonnyal fog is. A Gyirmót FC Győr gárdája az elmúlt bajnokságban még az élvonalban szerepelt, de végül gyorsan búcsúztak. Minden bizonnyal sokan azt várták, hogy a csapatnak ezúttal is a feljutás lesz a célja, de ebbe több klub is beleszólt eddig, többen pedig nagyon kapaszkodnak még mögöttük.  
A tiszakécskeiek legutóbb szoros végjátékkal pontot mentettek Kazincbarcikán, de a TLC szeretne már kilépni abból, hogy fusson az eredmény után, vagy szoros vereséget szenvedjen. 
– Elégedettek voltunk ezzel az egy ponttal, mert mentünk az egyenlítésért és sikerült is elérni – mondta Visinka Ede. – Nem mondom, hogy sziporkázó játékkal, de nagyot ment a csapat. Ha kicsit hamarabb berúgjuk az egyenlítő gólt, akkor a győzelemért is mehettünk volna. Nyerni szerettünk volna, de Barcikán mindig jó az egy pont. Kellene már egy győzelem, mert kicsit beragadtunk a középmezőnyben. Többet szeretnénk, de minden mérkőzés életről és halálról szól, mert nagyon jó ellenfelek vannak. Szeretnénk feljebb lépni a tabellán, de nem lesz könnyű, mert jön a tavalyi NB I.-es a Gyirmót, akik jó formában vannak. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de ahogyan az őszi szezonban már több alkalommal is bebizonyítottuk, itthon stabil meccseket tudunk játszani. Győzelemmel szeretnénk elhagyni a pályát, de sajnos vannak sérültjeink, betegeink – tette hozzá a vezetőedző. 

Visinka Ede Balajti Ádámot említette betegként, Máté Zsolt még mindig sérült, Farkas András pedig kapott egy rúgást a lábára, ő még nem edzett a héten, a játéka kérdőjeles. 

Lovas Zsombor az U19-es válogatott keret tagjaként Ciprus ellen játszott, a hetet edzőtáborban töltötte a nemzeti csapattal.  A vezetőedző elmondta, hogy a hiányzók ellenére próbálják megoldani a vasárnapi mérkőzést. Bizakodó, mert hazai pályán már több hasonló ellenfelet két vállra tudtak fektetni. Jó csapat ellen persze jobb játszani, és a Tiszakécskét már nem veszik félvállról az ellenfelek. Egy Gyirmót elleni győzelem azért meglepetés lenne, de legalább egy pontot szeretnének begyűjteni. Ennek legfontosabb eleme az kellene, hogy legyen, hogy ne kapjanak mindjárt a találkozó elején gólt, mint ahogyan erre már több alkalommal is volt példa. 

Winkler Andrástól (fehérben) is többet vár eredményesség terén a szakmai stáb a folytatásban
Fotós: Szentirmay Tamás

– Nem kaptunk sok gólt, de nem is rúgtunk – vélekedett a vezetőedző. – Ugyanaz a gólarányunk, mint a Szombathelynek: 12 rúgott és 14 kapott. Ennél többet kellene rúgnunk, mert akkor a pontjaink száma is több lenne. Zamostny eddig ötöt vállalt, és egy gólpasszt adott. Horváth Zoli és a Balajti Ádám góljai nagyon hiányoznak, de a szélső támadóké: Winkleré, Vachtleré, Gyurjáné és Geigeré is. Vannak góllövők a csapaton belül, de vagy nem jutunk el olyan szituációba, vagy nem tudunk a kapuba találni. Jobban és eredményesebben kell játszani, és akkor lesznek gólok és pontok – hangsúlyozta Visinka Ede.

A Gyirmót FC Győr elleni találkozó vasárnap nem 17 órakor kezdődik, ahogyan az eredeti kiírásban szerepelt, hanem 15 órakor a Tiszakécskei Városi Sportcentrumban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában