Labdarúgás

2022.09.19. 09:25

Száguld a Baja, jön föl a Bácsalmás - galériákkal

A hétvégén a 4. fordulót rendezték meg a megyei bajnokságban. A megye egyben vasárnap öt, a megye kettő Déli csoportjában négy, a megye kettő Északi csoportjában pedig két mérkőzést vívta meg vasárnap.

Munkatársainktól

Fotónkon a bajai és az akasztói meccsen készült.

Fotós: Pulai Zsóka

Megyei I. osztály

Bajai LC-Akasztó FC 1–0 (1–0)

Baja, 300 néző, vezette: Polyák Attila Péter (Hagymási Attila, Csire Róbert)

Bajai LC: Tóth D. – Szolga, Nagy, Fehér, Knap, Németi (Vukovits 46.), Varga S. (Végvári 85.), Csiki (Bölcskei 59.), Baladin, Mezőfi, Follárdt (Kudella 68.). Edző: Koch Tamás.

Akasztó FC: Németh Zs. – Molnár, Kapus (Boldizsár 68.), Kerekes, Bajusz (Szabó Zs. 46.), Németh T., Vincze (Szabó N. 78.), Palla, Szabó, Dobosi, Márki. Edző: Szrenkó István.

Gól: Mezőfi a 41. percben.

Sárga lap: Baladin 55., ill. Németh T. 13., Szabó I. Sz. 54., Palla 76.

Koch Tamás: – Játékban talán ez volt a leggyengébb mérkőzésünk, nyilván azért is, mert már valóban odafigyelnek ránk az ellenfelek. Egy zártan védekező Akasztóval találkoztunk. Ez a mérkőzés a közönségszórakoztatásban is elmaradt az eddigiektől, de ennek ellenére az első félidőben sikerült egygólos vezetésre szert tennünk. A második félidőben igyekeztük tartani az ellenfelet. A második gólt nem sikerült belőnünk, így nehéz dolgunk volt. Az Akasztónak főleg szabadrúgásokból voltak komoly lehetőségei, ám ezeket nem tudták gólra váltani. Hősiesen védekezve és nagyot küzdve hoztuk 1-0 -ra a mérkőzést.

Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Sajnos a mérkőzés nem úgy sikerült ahogy szerettük volna. Kicsit tartottunk a Bajától, mert három mérkőzésből hármat megnyert. Pedig nem kellett volna tartani tőlük. Többet volt nálunk a labda, volt nyolc–tíz helyzetünk, a Bajának kettő, az egyiket belőtte és megnyerte a mérkőzést. Csalódottak vagyunk, hogy nem tudunk gólt lőni. Nincs góllövőnk. Hiába uraltuk a játékot, volt sok helyzetünk, nem tudtuk őket kihasználni. Ezen kell javítanunk a továbbiakban. A döntetlent megérdemeltük volna, sajnos mégis vesztettünk.

Kiskőrös LC–Kunbajai SE 4–0 (2–0)

Kiskőrös, 150 néző, vezette: Fehérvári Patrik (Topálszki Szabin, Bacsi Noel)

Kiskőrös: Tóth Z. (Pszota 87.) - Vajda, Pintyi, Dunai (Andó 74.), Nagy A., Tóth Á., Szedmák, Mihály (Karf 65.), Hajnal, Tóth M. (Agócs 86.), Pekker. Edző: Agócs Zoltán

Kunbaja: Durdevac – Kujundzic, Balunovic (Bélavári 76.), Zigic (Milovanovic 55.), Ikrás, Kokljevci, Sicar, Momcilov, Panic, Borenovic, Sojic. Technikai vezető: Varga Zoltán

Gól: Nagy A. a 10., Dunai a 28., Tóth M. a 46., és Pekker az 52. percben

Sárga lap: Pintyi 25., ill. Momcilov 56. perc.

Kiállítva: Pekker az 57. percben

Agócs Zoltán, a Kiskőrös edzője: – Nagyon jól kezdtük a találkozót, korán vezetéshez jutottunk és ez a lendület kitartott nagyjából harminc percig. Az utolsó negyedórában leült a csapat, kicsit átvettük az ellenfelünk stílusát. A félidőben kértem a játékosoktól, hogy pörgessük fel magunkat szerezzünk még gólt, gólokat. Ezt követően a kiállítás megfogott bennünket, de a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Varga Zoltán, a Kunbaja technikai vezetője: – Gratulálok a Kiskőrösnek. A mai mérkőzésen tompák voltunk, kevés lehetőséget dolgoztunk ki, kedvetlenül, enerváltan mozogtak a játékosok. A kiállítás után sem látszott a két csapat között, hogy a Kiskőrös játszik tíz emberrel. A következő bajnokira össze kell kapni magunkat, hogy igazi déli rangadót tudjunk vívni a Baja ellen.

Soltvadkerti TE – Kalocsai FC 2–2 (0–2)

Soltvadkert, 150 néző, vezette: Tusa Zoltán (Molnár Adrián, Berendi Tamás)

Soltvadkert: Eifert – Veszeli, Katona (Varga B. 73.), Rácz (Kelemen 85.), Farkas B. (Lévai 89.), Tóth Á., Plichta, Pál, Hegedűs, Gémesi, Bashiri. Edző: Molnár László

Kalocsa: Varga S. - Busa (Pirisi 46.), Rideg, Matos, Bányai (Romsics 57.), Farkas Z., Kerekes, Farkas Sz. (Vass 86.), Lakatos, Tóth L., Rábóczki. Edző: Kohány Balázs

Gólok: Bashiri a 42. és az 55. Illetve Farkas Z. a 12. és Matos a 22. percben

Sárga lap: Gémesi 52., illetve Lakatos 76., Farkas Sz. 85. Percben

Molnár László, a Soltvadkert edzője: – Félig tele a pohár, hiszen megint adtunk egy húsz perc előnyt az ellenfélnek, ez alatt az idő alatt eldönthették volna a mérkőzést, szerencsére nem tették. Az igazság az, hogy mondhatom, hogy ők hoztak vissza minket a meccsbe, kitudtuk használni a hibájukat. A második félidőben jobban futballoztunk, mint a Kalocsa, viszont a találkozó megnyeréséhez nem volt bennünk az a plusz dolog, ami ilyenkor kell. Azt viszont mindenképp a csapat javára írom, hogy nem adtuk fel és ismét vissza tudtunk jönni két gólos hátrányból.

Kohány Balázs, a Kalocsa edzője: – Sajnos nem tudtuk levetkőzni azt, ami már az első fordulókban is jellemző volt ránk, hiszen óriási egyéni hibát vétettünk kulcspillanatban. Az első félidőben abszolút mi voltunk fölényben, két góllal vezettünk, mely után több óriási lehetőségünk volt és az helyett, hogy három-négy találattal mentünk volna a szünetre, egy óriási egyéni hibát kihasznált a vadkert. Visszahoztuk a játékba őket, mondhatom, hogy megérdemelten egyenlítettek ki, ugyanis a második játékrészbe belelkesedtek és jöttek ránk. Sajnos ameddig ezek az óriási hibák jellemzik a játékunkat, addig nem leszünk eredményesebbek. Molnár László barátomnak pedig szeretnék sok sikert kívánni a folytatásban, azt gondolom remek munkát végez vadkerten.

Bácsalmási PVSE–Tiszakécskei LC II. 4–2 (2–1)

Bácsalmás, 200 néző, vezette: Maurer János (Szabó Richárd, Gargya Balázs)

Bácsalmás: Koncsok – Harnos, Denkovity (Horváth 72.), Körmöci, Csanádi, Nincsevics (Snyehola 68.), Szűcs, Szabó (Benkő 59.), Szalma, Bálity, Zsoldos. Edző: Teslic Igor.

TLC II.: Fürj – Benkó, Horváth, Lovas, Oberna (Alberti 80.), Klemenc (Tóth M. 55.), Káli, István, Tóth, Geiger, Ludánszki. Technikai vezető: Bagi Gábor.

Gól: Csanádi a 22., Zsoldos a 38., Körmöci a 48., Szalma az 52., ill. Káli a 45., István a 91. percben

Sárga lap: Denkovity 50., Szűcs 81., ill. Benkó 63. perc.

Teslic Igor: – A harmincötödik percben szereztük meg a második gólunkat, ekkor már azt gondolta a csapat, hogy megnyertük a mérkőzést. Az első félidő hátra lévő idejében a Tiszakécske nagy mezőnyfölényben játszott, ennek köszönhetően egy tizenegyesből szépítettek. A második játékrész elején gyorsan lezártuk a meccset. Nagyon elégedett vagyok, azt gondolom, hogy így a harmadik fordulóban összeért a csapat. Reméljük, hogy ez a széria folytatódik.

Bagi Gábor: – Nagyon jól játszottunk a mérkőzésen, nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, de a focit gólra játsszák. Az ellenfél rúgott négyet, mi pedig kettőt. Azt gondolom, hogyha kicsit több lett volna a szerencse faktor, ám ezzel nem mi gazdálkodunk, a mérkőzés másképp alakulhatott volna. Gratulálok az ellenfélnek, mert ezen a mérkőzésen ennyivel jobbak voltak nálunk.

Kecel–Jánoshalma 1–2 (1–1)

Kecel, 100 néző, vezette: Rabi József Zsolt (Csákó Patrik, Borbényi Miklós).

Kecel: Borka – Bányai, Gavula, Doszpod, Sendula P., Patai, Dulai (Tóth P. 79.), Torma (Sajdik 72.), Döbrentei (Gyenizse 63.), Csáki, Herczeg (Sendula J 47.). Technikai igazgató: Pandur László

Jánoshalma: Lengyel P. – Túri (Suhajda 58.), Cvetkovic, Busa, Stojanovic M., Gáspár (Fenyvesi 77.), Huszka (Szalai 88.), Szabó Sz., Angeli (Papp 58.), Nagy R. (Fenyvesi 68.), Lengyel Sz. Technikai vezető: Sarok Attila

Gólszerző: Bányai 2., illetve Huszka 21., Nagy 53. Sárga lap: Herczeg 20., Doszpod 52., Patai 56., Döbrentei 61., illetve Gáspár 28., Huszka 56.

Pandur László: – Jól indult a mérkőzés, már az elején megszereztük a vezetést. Utána volt még két nagy helyzetünk, de elrontottuk mind a kettőt, pedig akár 3–0-val is fordulhattunk volna. Ezt követően az ellenfelünk ránk jött. Mi kihagytuk a helyzeteinket és eladtuk a labdákat, ezért a Jánoshalmának sikerült egyenlíteni. A második félidőt egészen másképpen terveztük, ott az ellenfelünk dominált, sajnos a kulcsembereink nem voltak jó formában. Sok eladott labdánk volt, a Jánoshalma pedig köszönte és visszatámadott. Megszerezte a vezetést, majd rúgtak még egy kapufát is, és több helyzetük is kimaradt. Mi ugyan mezőnyfölényben játszottunk, de gólt nem tudtunk rúgni. Így kellemes ellenfelei voltunk a Jánoshalmának.

Sarok Attila: – A gyors keceli vezetés után mindent egy lapra tettünk fel, hogy egyenlítsünk még a szünet előtt, és ez sikerült is. Teljes egészében uraltuk a mérkőzést, a fiatal játékosaink rengeteget futottak, ez a második félidőben meglátszott a labda birtoklás terén is. Egy jól küzdő Kecel ellen játszottunk, ők is megtettek mindent, hogy győzelemmel hagyják el a játékteret, de most mi egy góllal jobbak voltunk. Külön gratulálnék a Szalai Balázsnak, akit most igazoltunk le, a 18 éves játékosunk most debütált, és kapott néhány percet. Megyünk tovább előre, és várjuk a bácsalmási mérkőzést. Ezt a játékot visszük tovább, meglátjuk, hogy mire lesz elég.

Megye II., Déli csoport

Kelebia KNSK–Érsekcsanádi KSKE 1–2 (0–1)

Kelebia, 80 néző, vezette: Baranyai Dávid (Balogh Bence, Áman István)

Kelebia: Friebert – Prentel, Szalay, Toldi (Mészáros 67.), Kakas, Miklós-Balogh, Fülöp, Horváth T. (Madarász Á. 71.), Kátai, Horváth ZS., Lengyel. Technikai vezető: Milasin Dániel.

Érsekcsanád: Hahn – Neszvecskő András, Tóth P., Martalics, Szabó J., Dózsa (Taba P. 74.), Töttös B., Szabados (Neszvecskó Antal 74.), Szabó D., Töttös D., Szarka.

Gól: Lengyel 70., ill. Szabó D. 18., Martalics 61. perc.

Főnix SE Foktó–Nemesnádudvari KSE 7–4 (4–1)

Foktő, 180 néző, vezette: Kaszala Mihály (Csorba Gábor, K. Szabó Kristóf)

Foktő: Ignácz (Kis M. 78.) – Csesznók A., Szőgyi (Borsos 80.), Markó, Balogh T. (Barna 70.), Varga A. (Matos T. 72.), Perity, Matos B., Csesznók Á., Török (Kovács M. 66.), Vass. Technikai vezető: Gyuricza János.

Nemesnádudvar: László – Varga E:, Magyari, Aladics, Vinter Z. (szőke 66.), Vinter B., Schaffer (Simon 80.), Klein (Fejes 46.), Keresturi (Berger Á. 46.), Berger M., Schmidt. Technikai vezető: Simon István.

Gól: Varga A. 5., 20., Markó 24., 29., 85., Szőgyi 50., Török 65., ill. Aladics D. 40., 54., Simoin 86., Magyari 92.

Mélykúti SE–Kiskunhalasi FC 2–0 (0–0)

Mélykút, 100 néző, vezette: Allaga Iván (Ottenthál István, szász Gyula)

Mélykút: Molnár – Papp, Geleta, Vörös, Balla, Gyetvai (Torma 90.), Puczi (Brezovszki 33.), Facskó (Boldizsár 70.), Hauk (Kiss M. 85.), Borsos, Horváth Z. (Agócs 88.). Technikai vezető: Bényi József.

Kiskunhalas: Mihalik – Peic, Szabó I. (Záhonyi 85.), Gyenizse, Ikotic, Plavsic, Csorba (Zubelic 77.), Vuckovic, Csillag (Miletic 53.), Dordevic (Oláh 88.), Hajrulovic (Sárközi 90.) Technkia vezető: Kuhn Róbert.

Gól: Horváth Z. 62., Hauk 83.

Sükösd SC–Dusnok KSE 0–4 (0–3)

Sükösd, 180 néző, vezette: Biber Tamás (Balogh Bence, Berger Tibor)

Sükösd: Gajári – Balázs R. (Zsikó 46.), Horváth Bodó, Petrás, Balázs M., Lógó (Pusztai 75.), Tamás, Ruff, Mihálovics (Szabados 44.), Rozsi, Zsók.

Dusnok: Bakula – Jagicza, Bárdos (Csobolya 75.), Báló, Bolvári Z. (Eleki 78.), Bolvári D., Facskó (Pozsonyi 62.), Pécsy, Rónai, Bolvári P., Rogács (Sánta 55.).

Gól: Bolvári Z. 13., 44., 63., Bolvári D. 15.

Megye II., Északi csoport

Csólyospálos–Kerekegyházi SE 1–1 (0–0)

Csólyospálos 110 néző, vezette: Rácz Béla (Stefánovits Gábor, Balogh Máté)

Csólyospálos: Elekes – Novikov (Hódi 82.), Balogh, Szűcs, Kertész Márk, Harkai, Kardos (Marton 33.), Maróti (Zádori 82.), Engi, Bartalos, Kertész Máté. Technikai vezető: Kertész BEnce

Kerekegyháza: Fekete Z. – Rigó, Sahin-Tóth, Garaci, Szécsényi (Boronkay 46.), Malecz (Gazdag 57.), Rózsa, Kovács S. (Hefler E. 80.), Szatmári, Bálint, Nagy N.

Gól: Maróti 81., ill. Kovács S. 71.

Kiskunfélegyháza II.–Ágasegyháza SE 4–1 (2–0)

Kiskunfélegyháza, 60 néző, vezette: Kiss-Tóth Dominik (Tóth István, Lichtenberger István)

Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Horváth B., Sánta, Kurgyis K. (Kurgyis B. 72.), Keresztesi, Szabó T. (Kovács L. 70.), Cseh, Szőke (Tóth L. 46.), Polgár (Golovics 57.), Fricska (Szalai 77.), Magony.

Ágasegyháza: Benkó – Magyar D. (Tapodi 46.), Lévai ZS., Szász, Váczi, Sipos, Szinkó (Gudmon 64.), Lóczi, Berényi (Sárosi 64.), Bálint (Kiss Sz. 46.), Ungor (Horváth V. 64.)

Gól: Cseh 15., Sánta 32., Kurgyis K. 60., Szabó T. 62. ill. Sárosi 83.

Kiállítva: Szász a 91. percben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában