Labdarúgás

2022.09.30. 07:00

Egy hazai győzelem jó alapot jelentene a Tiszakécskének

A Tiszakécskei LC két hét szünet után lép újra pályára a Merkantil Bank Ligában (NB II.), ahol Visinka Ede együttese a Soroksár SC-t fogadja hazai környezetben a bajnokság 9. fordulójában. A mérkőzés több szempontból is fontos a hazaiaknak, de leginkább azért, mert megadhatná az alaphangot egy jó folytatáshoz.

Szentirmay Tamás

A fővárosi klub jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán 13 ponttal, míg a Tisza­kécske a tizedik 11 ponttal. Legutóbb az előző bajnokságban találkozott egymással a két csapat Soroksáron, és akkor egy öngóllal a tiszakécskeiek bizonyultak jobbnak. 

A Soroksárban két volt tiszakécskei játékos is játszik jelenleg, így a kapus, Holczer Ádám és a védő, Ternován Patrik. Ők minden bizonnyal bizonyítani akarnak jelenlegi csapatukban. Bár Visinka Ede nem árulta még el csapata összeállítást, de előfordulhat, hogy a soroksáriaknál Hol­czer, a tiszakécskeieknél pedig Halasi Péter áll majd a kapuban, akik az előző bajnokságban még együtt, egy csapatban edzettek és játszottak. 

A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban kíváncsiak voltunk Visinka Ede, a Tisza-partiak vezetőedzője véleményére. 

– A két hét szünetet megpróbáltuk jól kihasználni. Az elmúlt héten kicsit erősebben dolgoztunk, aztán azt a hetet szombaton lezártuk egy Békés­csaba elleni edzőmérkőzéssel. Lehet, hogy az elvégzett munka okán, lehet, hogy más miatt, a mutatott játékkal nem voltam elégedett, de az eredménnyel igen, mert 1–1 lett. Akadtak jó szakaszaink a mérkőzésen, de olyanok is, amelyek nem voltak elfogadhatók. Ezen a héten napi egy edzéssel készültünk, és elégedett voltam mindenki munkájával. 

Visinka Ede annyit elárult, hogy még mindig nem teljes a keretük, sérülések nehezítik az együttes életét, de vannak, akik már újra be tudtak kapcsolódni a közös munkába a mérkőzésre hangolva. 

A variációs lehetőségek tehát összességében bővültek. 

Farkas Norbert (fehérben) küzd a labdáért.
Fotós: Szentirmay Tamás

– Sajnos sérültjeink továbbra is vannak, mert Kalmár Feri tartósan sérült, és Horváth Zoli is a sérültek között szerepel már több napja. Szerencsére Antal Botond és Geiger Norbert is rendesen edzeni tudott a többiekkel. Kiss Norbert nem volt közöttünk két hétig, mert a korosztályos válogatottal készült, a napokban csatlakozott hozzánk – tette hozzá a tréner. 

Visinak Ede elmondta még, hogy csütörtökön csapatépítő programot tartottak, ahol maga a szakmai igazgató főzött a játékosoknak és a szakmai stábnak gulyáslevest. A Sorok­sárral kapcsolatban megjegyezte, hogy a Lipcsei Péter által irányított gárda kiszámíthatatlan, kellemetlen ellenfél. Jó a csapat, jól tudnak futballozni, amit megmutattak a bajnokság eddig lejátszott mérkőzésein is. Hazai pályán a lelkes és hű közönség előtt azonban mindenképpen nyerni szeretnének, amivel meg is tudnák előzni a fővárosi klubot. 

– Vannak kiemelt, veszélyes játékosiak, mint például Lőrinczy Attila, Lovrencsics Balázs, vagy a „kis” Lisztes Krisztián, de mint említettem, mindenképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot. Ha a Soroksár után a Szeged elleni, szerdai mérkőzésünket is megnyernénk, akkor ez megadhatná az alaphangot a bajnoki folytatásra – tette hozzá Visinka Ede. 

A mérkőzést vasárnap 17 óra­kor rendezik a Tiszakécskei Sportcentrumban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában