Kézilabda

2022.06.20. 07:00

A Bács-Kiskun megyei szövetségnek idén is sok kihívással kellett megküzdenie

Újabb év zárult le a ­megyei kézilabdázók számára, amely már csak amiatt is sikeresnek tekinthető, hogy minden bajnokságot végig tudtak játszani a csapatok. A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség az eddigi legsikeresebb négyes döntőt tudta megrendezni férfi­vonalon, amiből a női bajnokság csapatai sem maradtak ki. Járdi Ádám, a szövetség elnöke értékelte a bajnokságokat.

Nyitray András

Járdi Ádám (jobbra) szerint az alapfeladatokat teljesíteni tudták

Fotó: Pozsgai Ákos

 Az utóbbi évek a megyei szövetségek számára is rengeteg kihívást hoztak, hiszen a járványhelyzet sok esetben szétszabdalta a bajnokságokat. Az idei esztendőben sem volt könnyebb dolga a szervezőknek, de az már mindenképpen siker, hogy minden kiírásban bajnokot tudtak hirdetni. 

– Összességében azt lehet elmondani a szezonról, hogy ez sem volt könnyebb, mint a korábbiak – tekintett vissza a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, Járdi Ádám a szezonra. – Bíztunk benne, hogy a vírushelyzet ­elkerüli a csapatokat, ennek ellenére sokan küzdöttek ezzel még idén is. Számos egyéb probléma is előkerült, ami eddig nem is volt tapasztalható, úgyhogy egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy egy könnyű szezonon vagyunk túl. Ettől függetlenül az már öröm, hogy végigjátszották a csapatok a bajnokságokat, minden osztályban bajnokot tudtunk hirdetni, így az alapdolgok azért megvalósultak. 

A legmagasabb szinten a KTE-Piroska Szörp képviselte ebben a szezonban Bács-Kiskun megyét, ám a gárda újoncként nem tudott gyökeret verni az élvonalban. Járdi Ádám természetesen sajnálja ezt, de bízik benne, hogy a klub továbbra is meghatározó tagja tud maradni a megyei kézilabda­életnek. 

– Ebben a szezonban a Kecskeméti TE képviselte a legmagasabb osztályban a megyét, de sajnos kiestek. Sokan elmondták már ennek kapcsán a véleményüket, én magánemberként és megyei elnökként is nagyon sajnálom, hogy így alakult. Azt kívánhatom ezek után, hogy a jövőben legyen egy stabil másodosztályú klubja Kecskemétnek – mondta Járdi Ádám. 

Az NB II.-ben már annál több ok volt az örömre, hiszen a KNKSE és a Mizse KC is bajnoki címet szerzett, emellett a Bácsalmás ezüstérmes lett. A bajnokságok zárása után azonban eldőlt, hogy a Mizse KC nem vállalja az osztályváltást, így az NB I/B-ben a Kecskeméti NKSE és a Kecskeméti TE indulhat a következő szezonban. 

– Több szempontból kell vizsgálni az NB II.-es csapatok szereplését. Voltak olyan klubok, amelyek már a szezon előtt azzal a céllal indultak, hogy bajnokságot akarnak nyerni, emellett a hat csoport bajnoka közül a legjobb kettőbe kerülni, hogy automatikusan feljussanak osztályozó nélkül. Ennek a Kecskeméti NKSE és a Mizse KC is megfelelt végül. A kecskemétiek esetében egyértelmű volt, hogy vállalják a magasabb osztályt. Lajosmizsén nagyon sokáig billegett a léc, de végül nem tudják vállalni az ezzel járó megváltozott feltételeket. Elsők között emelném ki a Bácsalmást is, hiszen a KNKSE-vel végig harcban voltak, és egyedül a PVSE tudta megverni a későbbi bajnokot. Hatalmas eredmény, hogy megyénk két csapata zárt az első két helyen, szívmelengető ránézni a Dél-keleti bajnokság tabellájára. Férfivonalon sajnos már a bajnokság indulása előtt akadt szomorú esemény, hiszen a Baja visszalépett, ahogy a tavaszi mérkőzések előtt a Miklós KC is női vonalon. Szeretném kiemelni a KTE U23-as és Kiskunmajsa csapatát. Előbbi ifjúsági csapatként egy nagyon szép teljesítményt nyújtva lett negyedik a déli csoportban, míg utóbbi szintén harcban volt a negyedik helyért, végül az ötödikek lettek a tabellán, így kijelenthető, hogy hatalmas változás állt be az utóbbi évekhez képest a klub eredményességében. Kalocsán Kolics János elbúcsúzott, és egy koncepció mentén haladva, helyi fiatalokra épített csapattal próbálnak visszakerülni az élmezőnybe. A Mizse KC női csapata frissen feljutó csapatként, egy igen nehéz csoportban lett a nyolcadik. Sajnos a Kiskőrös szezonja nem sikerült jól, de van rá esély, hogy a következő szezonban is az NB II.-ben szerepeljenek – foglalta össze az NB II.-t a szövetség ­elnöke. 

A szövetség legnagyobb rendezvénye továbbra is a férfi négyes döntő, amit idén összevontak a női bajnokság zárásával is. Járdi Ádám elmondta, a kiskunhalasi torna volt az eddigi legsikeresebb rendezvényük. 

– Az elmondható, hogy minden egyes megyei szezon teljesen más, mint az azt megelőző volt. Egyrészt van egy tendencia, hogy hol a férfi, hol a női bajnokság erősebb, vagy éppen kiegyenlítettebb. Az idei évben a férfibajnokság volt ilyen, már az alapszakaszban is oda-vissza verték egymást a csapatok. Ez már csak azért is öröm, mert a kilátogató szurkolók is jó mérkőzéseket láthattak. A megyei szövetség legnagyobb rendezvénye egyértelműen a négyes döntő, éppen ezért sajnáltuk nagyon, hogy tavaly nem tudtuk megvalósítani. Azért dolgoztunk egész szezonban, hogy megfelelő rangot adjunk az ideinek. A visszajelzések alapján az eddigi legjobb rendezés volt, ehhez kellettek persze jó csapatok is. A női bajnokságban csak hat klub indult idén, de nem akartuk, hogy kimaradjanak ebből, így a bajnokság utolsó fordulóját a férfi négyes döntővel együtt bonyolítottuk le egy helyszínen. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a kiskunhalasi rendezők munkájáról, a helyszínről és a szövetség munkatársairól, két napra tényleg Kiskunhalas városa volt a megyei kézilabda fővárosa. Szinte az összes mérkőzés telt ház előtt zajlott, így igazán elégedettek lehettünk – mondta Járdi Ádám. 

Nyáron sem áll meg a megyei szövetségben az élet, zajlanak a nevezések, emellett több olyan ötletet is szeretnének megvalósítani, amikkel segíthetik a csapatok életét. 

– Szerencsére a megyei szövetségben soha nem áll le az élet. A kluboknál is jóval korábban, nagyjából január és február környékén megindul a tervezés a jövő szezont illetően. Mi a megyei bajnokságok tekintetében mindig későbbre szoktuk tenni a nevezési időt, pont azért, hogy előbb lezáruljanak a nemzeti bajnokságok nevezései, ezután alakítjuk ki a saját munkatervünket és versenynaptárunkat. Sok ötletünk és tervünk van a jövő szezonra, bár egyre nehezebb, mivel a sportszervezetek gazdasági helyzete nagyban meghatározza a célokat. Mindig keressük, hogy tudnánk segíteni a csapatoknak, hiszen sajnos a megyei bajnokság a legalulfinanszírozottabb szegmense a sportágunknak. Azon dolgozunk, hogy segíteni tudjunk minél nagyobb mértékben, mert az jelenti a megyei kézilabda élet jövőjét, ha a piramis alsó szintjén is erős bajnokságaink vannak. Eddig minden évben meg tudtunk felelni az MKSZ megyei bajnokság szervezésére vonatkozó előírásoknak, bízunk benne, hogy a jövőben is tudjuk ezeket teljesíteni. Ha összességében meg kellene határozni a következő szezonnal kapcsolatos kívánságokat, akkor azt kívánnánk, hogy hasonlóan színvonalas bajnokságokat tudjunk rendezni. Pozitív lenne, ha az országos felnőttbajnokságokban szereplő megyei klubok meg tudnák tartani a jogosultságukat. Külön öröm lenne, ha minél több utánpótlás együttes, minél magasabb osztályban érne el szép sikereket, hiszen a megyében szereplő felnőtt klubok hosszabb távú sikerességét a nevelő munka színvonala határozza meg – tette hozzá zárásként Járdi Ádám.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában