2022.04.12. 09:14
Nőtt a Kiskunfélegyháza előnye
labdarúgás A hétvégén a megyei első osztályban a 19., a megye kettőben a 17. fordulót vívták meg. A megye egyben négy, a megye kettő Déli csoportjában öt, az Északiban egy mérkőzést játszottak le vasárnap.
A jánoshalmi Stojanovic Milos (pirosban) és a félegyházi Szabó Dávid harca. Fotó: Pozsgai Ákos
Fotó:
Megyei I. osztály
Bácsalmási PVSE– Kalocsai KC 1–1 (0–1)
Bácsalmás, 120 néző. Vezette: Tóth Róbert (Apró Ferenc, Biber Tamás).
Bácsalmás: Koncsok, Harnos, Miles, Szádeczky, Snyehola (Nincsevics, 78.), Csanádi, Szűcs, Crvenjakov, Balázs, Zsoldos, Nagy Z. Edző: Teslic Igor.
Kalocsai FC: Varga – Rideg, Knap, Matos, Dostyicza, Szalánczi, Farkas, Kerekes (Kohány B., 86.), Bányai (Tamás, 63.), Romsics, Rábóczki. Játékos-edző: Kohány Balázs.
Gól: Farkas a 34., illetve Crvenjakov a 81. percben.
Teslic Igor: – Az első félidőben többször kerültünk veszélyes helyzetbe, a másodikban egykapuztunk. Nem tudom, miért nem tudtunk betalálni a 81. percig. Mindent megtettünk a győzelemért, a második félidő alapján megérdemeltük volna, hogy nyerjünk. Sajnos döntetlenkirályok vagyunk.
Kohány Balázs: – Az első félidőben több olyan helyzetünk volt, amiből többet ki kellett volna hozni. A második játékrészben viszont jól használta ki a Bácsalmás az óriási szelet, uralták a játékot. Igazából számunkra a rossz bajnoki rajt miatt a szerdai meccs fontosabb volt, hiszen az volt a célunk, hogy följussunk a Magyar Kupa főtáblájára. Az, hogy sikerült, pozitív. A mai napon több sérültünk is volt, mondhatni a szokásos, ami egész tavasszal elkíséri a csapatot. Nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel.
Soltvadkert–Harta 2–5 (0–3)
Soltvadkert, 80 néző. Vezette: Allaga Iván (Rácz Béla, Szabó Gábor).
Soltvadkert: Eifert – Dulai, László, Hegedűs, Fejes (Ritter, 55.), Varga B. (Papp R., 62.), Gémesi, Bashiri, Supka, Lukács, Fék. Játékos-edző: Papp Róbert.
Harta: Hauschen – Pintér Cs., Hamar (Gillich, 79.), Fekete, Mihai-Sebastian, Pinczési, Tóth B., Nasz, Sztakó (Szpirulisz, 45.), Erdei (Follárdt, 64.), Varga M. Játékos-edző: Csehi Tamás.
Gól: Dulai az 56., Hegedűs a 88., illetve László (öngól) a 7., Erdei a 15., a 29., Tóth B. az 57., Follárdt a 65. percben.
Papp Róbert: – Támadólag próbáltunk fellépni. Sajnos fiatal csapat vagyunk, és minden mérkőzésen becsúszik egy-két olyan egyéni hiba, aminek nem lenne szabad. Megérdemelten nyert a Harta. Jobban játszottak, jobban akarták a győzelmet. Bízom abban, hogy a szabadnapunk után újult erővel le tudjuk győzni a Kiskőröst.
Csehi Tamás: – Gratulálok a csapatomnak. Amit az öltözőben kértem tőlük, azt maximálisan betartották. Ötletesen fociztunk, szép gólokat rúgtunk. Ma nagybetűs csapatként dolgoztunk.
Jánoshalmi FC– Kiskunfélegyháza 1–4 (1–3)
Jánoshalma, 120 néző. Vezette: Kiss László (Juhász Tamás, Bán Kristóf).
Jánoshalma: Lengyel P. – Safranj, Cvetkovic, Ivanisevic, Kujundzic, Jesic, Szabó Sz., Popovic (Scheftsik, 80.), Jeszenszky (Veric, 69.), Stojanovic Milos, Sőreg (Fenyvesi, 53.). Edző: Florin Nenad.
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Magony, Urbán, Valkai, Nemesvári, Szabó D., Kanyó, Csurka (Kurgyis K., 44.), Nagy D., Oroszi D., Erős (Nagy V., 74.). Játékos-edző: Némedi Norbert.
Gól: Stojanovic M. a 6., illetve Szabó D. az 1., Nagy D. az 5., Oroszi D. a 25., Kurgyis K. az 50. percben.
Sarok Attila, a JFC technikai vezetője: – Gratulálok a Kiskunfélegyházának. Ezzel a győzelemmel hatalmas lépést tettek a bajnoki cím felé. Rögtön az elején gólt kaptunk, ez megzavart bennünket. Kevesen vagyunk, ez a csapat ennyit tudott. Le a kalappal mai ellenfelünk előtt.
Némedi Norbert: – Remekül kezdtük a mai mérkőzést. Az idei szezonban sosem kezdtünk még ilyen jól. Ez meghatározó volt. És az is, hogy ma jobban játszottunk, mint a hazai csapat.
Akasztó–FC Lajosmizsei VLC 2–2 (0–1)
Akasztó, 100 néző. Vezette: Szűcs Gábor (Csire Róbert, Polyák Attila).
Akasztó: Németh Zs. – Kapus, Kerekes, Bajusz, Juhász, Németh T., Vincze, Szabó Sz. (Szabó N., 64.), Palla, Dobosi, Bányai. Edző: Szrenkó István.
LVLC: Házi – Fekete, Orlov, Palotai, Halasi (Rábócki, 92.), Tarnóczki (Menich, 75.), Kiss L. (Dóka, 89.), Faragó, Rapi, Sinka, Kovács J.. Edző: Árva Zsolt.
GÓL: Vincze a 71., Juhász a 74., illetve Tarnóczki a 18., Fekete a 82. percben.
Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Gondoltuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Az első félidőben megszerezte a vezetést a Lajosmizse, az erős szél is őket segítette. A másodikban mi támadtunk többet, kiegyenlítettünk, vezettünk, jó néhány helyzetünk volt, amit nem tudtunk gólra váltani. Egyszer jöttek el a kapunk elé, és kiegyenlítettek.
Árva Zsolt: – Az első félidőben a szél bennünket segített, de csak egy gólt sikerült szereznünk, ami kevésnek bizonyult a második játékrészre. A pályán nagy küzdelem folyt mindkét részről. A döntetlent elfogadható és igazságos eredménynek tartjuk.
Megye II., Déli csoport
Hajós FC–Bajai LC 0–3 (0–2)
Hajós, 100 néző. Vezette: Vörös Gábor (Tóth Csaba, Minda Róbert).
Hajós: Gyurkovics – Gyöngy, Bárth (Jánosi, 80.), Vinkó (Hársch Ákos, 40.), Várszegi, Pechtinger, Szabó D., Habermayer, Hársch Ábel, Follárdt, Alföldi. Edző: Ginál Gábor.
Baja: Sztruhák – Nagy E., Vizhányó (Szolga, 54.), Bölcskei, Kerezsi, Szilágyi (Rácz, 61.), Mezőfi (Szilasi, 46.), Varga S. (Pokker, 61.), Hercz, Hesz, Kudella (Urlauber, 61.) Edző: Koch Tamás.
Gól: Hercz a 19., Hesz a 31., Szilasi a 47. percben.
Mélykút–Kunbaja 2–1 (2–0)
Mélykút, 120 néző. Vezette: Baranyai Dávid (Herczeg Róbert, Rosta Kevin).
Mélykúti SE: Molnár – Papp, Geleta, Vörös, Gyetvai, Balla, Puczi, Facskó, Torma, Boldizsár, Horváth Z. (Bényi, 90.) Játékos-edző: Bényi József.,
Kunbajai SE: Merkovic – Gulyás, Vojnic, Bélavári, Ivanisevic (Sotra, 72.), Vuckovic, Nikutovic, Balazsevic, Kopunovic T. (Kopunovic M., 46.), Tatalovic G. (Sojic, 12.), Molnár (Tatalovic S., 72.). Edző: Srdjan Mikovic.
Gól: Horváth Z. a 4. és a 8., illetve Sotra a 84. percben.
– Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy annyi nehézség ellenére egy ilyen szép eredményt sikerült elérnünk – értékelt Bényi József, a hazaiak játékos–edzője. – Nagyon rövid a kispadunk, sérülések, betegségek, no meg az általunk beépíteni kívánt fiatalok nem túl szerencsés mentalitása miatt tulajdonképpen tizenegy emberem vette fel a harcot a listavezetővel. A hamar megszerzett vezetésünk után jól zárt a csapat, a Kunbaja igazából csak ívelgetésből tudott veszélyeztetni. A szív, az akarat, a lelkesedés diadala ez a győzelem, no meg a remek helyzetkihasználás is kellett hozzá, hiszen három nagy ziccerünkből kettőt kihasználtunk.
Dusnok–Érsekcsanád 4–2 (1–2)
Dusnok, 90 néző. Vezette: Hagymási Attila (Lichtenberger István, Tóth István).
Dusnok: Bakula – Jagicza, Báló, Mindszenti, Bolvári Z., Pécsy, Bolvári D., Jáksó (Bárdos, 46.), Rogács (Rónai, 63.), Varga I., Bolvári P. Edző: Pákolicz László.
Érsekcsanád: Csibi – Soós (Büte, 71.), Popán, Szabó J., Grancsa, Töttös B., Szabó D., Töttös D., Szöllő, Neszvecskó, Taba (Szarka, 53.). Edző: Vörös Dávid.
Gól: Mindszenti a 43., Bárdos az 55., a 70., Bolvári Z. a 81., ill. Szabó J. a 34., Soós a 36. percben.
Sükösd SC– Nemesnádudvari KSE 2–0 (1–0)
Sükösd, 90 néző. Vezette: Horváth Béla (Geleta Mihály, Csákó Patrik).
Sükösd: Gajári – Petrás, Kolompár (Balázs, 20.), Lógó, Bajnok (Pesti, 67.), Tamás, Ruff (Rácz, 62.), Szabados, Tallér, Rozsi, Zsók. Játékos-edző: Zsók József.
NKSE: László – Varga E., Magyari, Kákonyi (Simon, 62.), Vinter Z., Nébl, Vinter B. (Fejes, 65.), Schaffer, Klein (Schmidt, 46.), Keresturi (Schindler, 13.), Aladics (Huber, 80.). Edző: Simon István.
Gól: Lógó a 36., a 93. percben.
Tompa–Borota 0–2 (0–2)
Tompa, 90 néző. Vezette: Stefánovits Gábor (Papp Roland, Csovcsics Róbert).
Tompai SE: Labanc – Szauter (Gregus R., 72.), Danis, Teleki, Snyehola (Deák, 46.), Mihalics (Gregus Z., 85.), Farkas, Szakál, Maconka, Andróczki, Óvári. Edző: Joszip Dulics.
Borotai SE: Horvát – Kovács Z. (Busa, 63.), Vizin (Madarász Á., 77.), Gáspár, Lukac (Horváth K., 85.), Kopunovic (Vujkovic, 63.), Körmöczi (Madarász P., 77.), Simic, Usumovic, Ciric, Mijatovic. Edző: Fenyvesi Ferenc.
Gól: Lukac a 3., Usumovic a 13. percben.
Megye II., Északi csoport
Városföldi SE– Nyárlőrinci LSC 1–0 (1–0)
Városföld, 70 néző. Vezette: Vén Krisztián (Korsós Péter, Barna Martin).
Városföld: Balla J. – Nagy L., Kertész, Lóczi, Fekete L., Szabó G., Kiss Sz., Kovács Zs., Fekete D., Malomsoki (Jaskó, 76.), Kukli. Játékos-edző: Kovács Zs.
Nyárlőrinc: Balla T. – Sajtos, Sáfár, Kovács M., Németh, Farkas, Altorjay, Faragó (Torbavecz, 46.), Kasza (Bali, 46.), Orosz (Nyúl, 74.), Sáfrány. Játékos-edző: Torbavecz Tamás.
Gól: Fekete D. a 33. percben.
Lakiteleki TE– Kerekegyházi SE 0–4 (0–2)
Lakitelek, 80 néző. Vezette: Krepsz László (Ézsiás Gábor, Viskovics László).
Lakitelek: Hollai – Barcsa (Beke, 80.), Seres, Magyar D., Kissebestyén (Hencz, 46.), Illés K. (Kotvics, 46.), Kovács L., Harabula (Parádi, 74.), Magyar P., Tamás (Kovács M., 62.), Tamásy. Edző: Verebélyi Gábor.
Kerekegyháza: Gyapjas – Sahin-Tóth (Malecz, 55.), Garaci (Kunsági, 46.), Szécsényi (Pécsi, 46.), Malik, Gavula, Kovács S., Gazdag II., Boronkay, Nagy N., Gáspár (Gazdag I., 65.). Játékos-edző: Gazdag I. Attila.
Gól: Szécsényi a 36., Gavula a 38. és a 73., Gáspár a 64. percben.
![](https://cdn.baon.hu/2022/04/ryYvr0U5gN2KCRFKf5fJ_YeIMxhOLZzaB_mqv2HvBzI/fill/262/807/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA0YmI0NDExMDJhMzQzZWM5YTI3ZmViN2JkMTIwNjJi.jpg)