Kosárlabda / Galériával

2022.04.13. 21:22

Fontos Kecskemét-siker a DEAC ellen

Duplázik a héten a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a középszakaszban, ráadásul hazai környezetben. Az első megmérettetésre szerdán a DEAC-Tungsram ellen került sor, és ezt rögtön sikerrel vette Forray Gábor csapata.

Nyitray András

Fotó: Bús Csaba

A mérkőzés előtt a kecskeméti csapat Wittmann Krisztián csapatkapitány révén Szemereyné Pataki Klaudiának, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármesterének adott át egy bronzérmet, melyet a Magyar Kupában szerzett az együttes. A város első embere viszont úgy döntött, hogy azoknak adja át ezt a szépen csillogó medált, akik hétről hétre ott vannak a lelátón: a drukkereknek. 

Útjára indult ezután a labda, Klobucar bátor betörésével ragadta magához a kezdeményezést a Kecskemét, majd hasonlóan járt el Drenovac a túloldalon (2-2). Dramicanin a támadóidő lejárta előtt engedte el a dobást a sarokból, és nem is hibázott (5-2). Drenovac a vonalról kétszer volt pontos, sőt egy gyors támadás végén ziccert értékesített (5-6). Pollard kettese után Aska termelte be a gyűrű alól, erre Dramicanin reagált (9-8). Sikertelen DEAC tripla kísérleteket követően Pollard kígyózott be, majd Klobucar kettő plusz egyes akciójával 14-10-re változott az állás. Nem sokkal később ő szerzett labdát, s indította Pollardot, aki bedobta a ziccert, és faultoltak is ellene (17-10). Időt kértek a vendégek, ám mindhiába, Wittmann is elsüllyesztett egy trojkát (20-10).

Próbálkoztak a vendégek közelebb kerülni, Klobucar viszont másképp gondolta, és a negyed végét jelző dudaszó pillanatában még bedobott egy hármast (28-18). 

Két perc alatt öt pontra zárkóztak a debreceniek, majd egy eladott labda után is betaláltak, így 30-27-nél Forray Gábornak időt kellett kérnie. 

Hagins hármasával elolvadt a tízpontos KTE-fór, sőt egy Neuwirth triplával már a DEAC vezetett (30-33). Tartotta pár pontos vezetését a vendég gárda, kettő perccel a félidő előtt azonban Pollard rázta meg magát, és egyenlített (38-38). Thames két büntetőjére Klobucar távolról válaszolt, majd Pollard hármasa zárta a játékrészt (44-42). 

Nehezen születtek meg a harmadik negyed első pontjai, végül Aska büntetőkből egalizált (44-44). Milutinovic csont nélküli triplája jókor érkezett, őt pedig Pollard követte ziccerből (49-44). Egy szép csellel etette meg a védőket Milutinovic, majd elegánsan tette fel (51-44). Aska kettő plusz egyes akcióval hozta közelebb a DEAC-ot, utána Hagins engedett el távolról egy dobást (51-50). Aska állhatott a vonalra, ám előtte még Forray Gábor rendelte magához fiait (51-51). Wittmann tört be bátran, a kétpontosára Hagins egyesekkel válaszolt (53-53). A KTE csapatkapitánya megmutatta ezután, hogy a hármas is jól megy neki (56-53). Gyors támadás végén Drenovac volt eredményes, ám amint felállt a debreceni védelem, már csak azt látták, hogy Wittmann triplája beakad (59-55). DEAC időkérést követően Dramicanin került helyzetbe, és gyengéden helyezte helyére a labdát (66-57). A felvonás hajrájában is jobban koncentrált a KTE, 73-60-nal jöhetett a zárás. 

Polyák trojkája adott bizakodásra okot a DEAC-nak, ám a túloldalon Milutinovic egy bődületes zsákolással jelezte, hogy ragaszkodnak a győzelemhez (79-64). Thames kozmetikázott, Wittmann negyedik hármasa pedig 82-66-ra módosította az eredményt. A negyed derekán rohamot indított a Debrecen, és 84-73-ig kapaszkodtak, ám ekkor Wittmann újra megvillant (87-73). Bejött tíz pont alá a cívis városi alakulat, 87-78-nál időt kért Forray Gábor, hogy a hátralévő kettő és fél percre rendezzék a sorokat.

Ez sikerült is, így a Kecskemét megérdemelten nyert (90-82). 

– Boldog ember vagyok, hiszen ennek a fantasztikus csapatnak az edzője lehetek – értékelt Forray Gábor, a Kecskemét trénere. – Mi vagyunk az egyetlen csapat, amely a kupahétvége óta nem pihent, mégis jól tudunk teljesíteni, hittel, akarattal és nem utolsó sorban ésszel. Egy jó csapatot győztünk le, jól játszott a Debrecen is. Ha nem lettek volna extra dobásaik, már korábban eldönthettük volna az összecsapást. Büszke vagyok a csapatra, megmutattuk, hogy az oroszlányi vereség csak egy rossz nap volt számunkra. A Kaposvárra fókuszálunk innentől, ellenük is nyerni szeretnénk természetesen. Köszönöm a szurkolóknak a biztatást, várjuk őket szombaton is!

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - DEAC-Tungsram 90-82 (28-18, 16-24, 29-18, 17-22)
Kecskemét, 1000 néző. Vezette: Földházi Tamás Péter, Farkas Gábor, Nyilas István.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 21/3, Klobucar 19/9, Dramicanin 17/3, Milutinovic 9/3, Fazekas -, Csere: Kiss -, Wittmann 20/15, Karahodzsics 4, Ivkovic -. Vezetőedző: Forray Gábor.

DEAC-Tungsram: Thames 12/6, Drenovac 17/3, Valerio-Bodon -, Dzeletovic 6, Aska 18, Csere: Hagins 15/9, Kovács 2, Polyák 9/3, Neuwirth 3/3. Vezetőedző: Berényi Sándor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában