Galériával

2022.02.26. 17:32

Elvitte a pontokat Katonatelepről az ASE

Négy elmaradt mérkőzést pótoltak szombaton a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokságban, ezek egyike volt az Északi-csoportban a Katonatelep‒Tiszaalpár összecsapás. A forduló előtt a két csapat között három pont volt a differencia, igazi hatpontos mérkőzést vívtak tehát a felek, amelyet magabiztosan nyert meg a vendégcsapat.

Vincze Miklós

A végeredmény ellenére kiegyenlített volt a mérkőzés. Fotó: Gulyás Sándor

Napsütés, egyúttal kellemetlen szél fogadta a két csapatot és a szurkolókat, de az már a kezdés előtt örömre adott okot, hogy játékosokban egyik oldalon sem volt hiány, mind a két gárda megfelelő létszámmal melegített, a kezdőrúgás idejére nem ürültek ki a kispadok. Nagy lendülettel kezdett a hazai gárda, és hamar meg is szerezte a vezetést. Bagó Dénes szögletét követően Balla Krisztián emelte a kapu elé a labdát, Nyerges Gergő kapura fejelt, a labda a felső lécről a gólvonalra levágódott, majd onnan ki, Nyerges azonban ismételhetett, és lábbal már a kapu jobb oldalába küldte a játlékszert, 1–0. Támadásban maradtak a hazaiak, ziccereik is voltak még, ezeket azonban nem sikerült kihasználniuk. Egy vendég lesgól után egy remek ütemű hazai előreívelést követően Sándor Tamás már a labdakezeléssel gólhelyzetbe hozta magát, majd tíz méterről, jobbról, éles szögből el is gurította a kilépő Verebélyi Zoltán mellett a labdát, az azonban kipattant a kapufáról. A 16. percben a vendég Barcsa Alex találta meg egy pontos passzal Czingel Ferencet, aki középről, 22 méterről, ballal laposan a bal alsó sarokba lőtt, 1–1. Öt percre rá újra Czingel kapott egy remek labdát, egy hazai védő azonban fellökte a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt a sértett higgadtan értékesítette, 1–2. És ha egy üzlet beindul… Négy percre rá Fehér Emil ívelt be szögletet a bal oldalról, az ötösre berobbanó Szabó Krisztián pedig a léc alá fejelt, 1–3. Ismét csak négy percet kellett várni a következő gólig, ismét Fehér Emil adott gólpasszt, ismét Szabó Krisztián szerzett gólt. Fehér a jobb oldalról kanyarította be a hazai kapu elé, a remek ütemben berobbanó Szabó Krisztián pedig elegáns mozdulattal emelt a léc, 1–4. Tizennyolc perc alatt eldőlt a mérkőzés. A 43. percben Szabó Krisztián került újra helyzetbe, a kaputól nyolc méterre, jobbról finom mozdulattal elpöckölte a hazai hálóőr mellett a labdát, de a hosszú sarok mellett is. Érdekes módon valóságos kiütést kapott a hazai csapat a mérkőzés 5. és 29. perce között annak ellenére, hogy a labdabirtoklás közel ötven százalék volt, és a mérkőzés képe is kiegyenlítettnek tűnt.

Kiegyenlített maradt a második játékrészben is, amikor a hazaiak szerettek volna mielőbb faragni a hátrányukból, mégis újra Szabó Krisztián szerezhetett volna gólt az 55. percben. Egy előrevágott labda hátára esett ugyan, ő azonban saját maga elé varázsolta, viszont mivel a hazai kapus már ott volt tisztázásra készen, tudta, hogy nincs ideje, egyből kapura emelt, a pettyes a felső lécről pattant vissza a mezőnybe. Három percre rá ugyanő jobbról, 15 méterről találta el a rövid saroknál a kapufát. A 71. percben balról, 18 méterről nézte ki magának a hosszú alsó sarkot, el is tekerte a játékszert a sarok irányába, az azonban a kapufa tövén csattant. És bár eközben a hazai csapat is küzdött derekasan, de nemhogy gólt nem sikerült szereznie, hanem igazi ziccert sem nagyon sikerült kialakítania, így maradt a végeredmény 1–4.

Az eredmény becsapós, hiszen végig kiegyenlített mérkőzést láthattak a nézők. A gólok tekintetében a vendégek javára jelentősre nőtt különbség talán abban volt, hogy míg a hazaiak csapata a gombfocira emlékeztetett – mármint abban a tekintetben, hogy az az a játék, amelyben minden mozdulat előtt érdemes, sőt muszáj meggyőződni arról, hogy a pályán hol tartózkodnak a játékosok – addig a vendégeké sokkal inkább a csocsót idézte, – abban a játékban ugyanis nem kell nézegetni egy-egy manőver előtt, hol vannak a többiek. A hazaiaknak ezzel együtt elkeseredésre nincs okuk – nem is voltak elkeseredve inkább csak bosszankodtak – a győzelemnek örvendező vendégek pedig mindjárt a tavaszi rajt előtt előreléptek a 11. helyről a 8.-ra, megérdemelten.

Márton Pál, a Katonatelep edzője: – A télen érkeztem a csapathoz, mivel jómagam katonatelepi vagyok, a felkérésre nem tudtam nemet mondani, és lokálpatriótaként örömmel segítem a gárdát kispadról. Ez az első bajnoki mérkőzésünkön nem sikerült ugyan, de levonjuk a tanulságokat, és továbblépünk. A mérkőzésen az első félidőben tizenöt perc alatt önmagunkat intéztük el. Miután a vezető gólt követően ziccereket hagytunk ki, a fiatalabb, sokkal gyorsabb ellenfelünk ezeket az erényeit megcsillogtatva néhány kontrával bő negyedóra alatt eldöntötte a mérkőzést. A szünetben rendeztük a sorainkat, a második játékrészben már a számszerű eredmény tekintetében is egyenrangú ellenfelei voltunk a vendégeknek. A második félidei teljesítményünk az, amire lehet és amire szeretnénk építeni.

Patak Sándor, a Tiszaalpár edzője: – Viszonylag jól játszottunk, az eredmény is ezt igazolja. Számítottunk arra, hogy a Katonatelep erős lesz itthon, illetve arra is, hogy a fizikai erejüket is megpróbálják kihasználni, ezért úgy is állt föl a csapat, hogy ebben tudjunk partnerek lenni. Szerencsére a keretünk bőséges lett a tavaszi idényre, számítok arra, hogy a továbbiakban is ilyen létszámmal tudunk kiállni. Ennek köszönhetően tudtuk frissíteni a csapatot a második félidőre is, és ahhoz képest, hogy elmaradt mérkőzésről van szó, és ennek megfelelően idény eleji formáról, jól bele tudtunk állni ebbe a mai meccsbe. Szinte az egész csapat jól játszott, gyorsak voltunk, agresszívak, és ennek köszönhetjük azt, hogy már az első félidőben megnyertük a mérkőzést.

Katonatelepi SE–Tiszaalpári SE 1–4 (1–4)

Katonatelep, 80 néző, vezette: Bosnyák Sándor (Csorba Gábor, K. Szabó Kristóf)

Katonatelep: Szentesi – Homoki-Szabó (Kardos 76.), Négyesi, Sándor (Meggyesi 80.), Bagó, Sipos, Péntek (Menyhárt 61.), Elek-Rembeczky, Balla (Polyák 61.), Kiss S. (Kocsis 46.), Nyerges. Edző: Márton Pál.

Tiszaalpár: Verebélyi – Szabó K. (Forgó 29.), Vincze (Németh 46.), Herkel, Barcsa (Fábián 46.), Czingel (Bárdos 21.), Kása, Nemes (Csipak 61.), Pásztor, Bordács (Borsos 46.), Fehér (Surányi 46.). Edző: Patak Sándor

Gól: Nyerges az 5., illetve Czingel a 16., 21., Szabó K. a 25., 29. percben.

Sárga lap: Fábián a 89. percben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában