2022.01.23. 11:34
Jégkorong-csapatot alakítottak Kalocsán
Új sportklub alapítása miatt kértek névhasználati engedélyt az önkormányzattól – tudatta közleményben a HC Kalocsa jégkorongcsapat megalakulását dr. Filvig Géza.
Fotó: illusztráció/Shutterstock.com
A polgármester egyértelművé tette: az egyesület a felnőttek edzéseinek és mérkőzéseinek lebonyolításán túl utánpótlás-nevelést is végezni fog. A tervek szerint a hoki mellett jég- és görkorcsolyázást fogak oktatni. Az elsősorban gyermekeknek megnyíló lehetőség jelenleg Kalocsán is adott, hiszen először ezen a télen alakítottak ki műjégpályát.
A HC Kalocsa felnőttcsapatának kerete már korábban felállt, de hivatalos sportklubként csak ettől a hónaptól folytathatják a munkát. Már az első hivatalos mérkőzésüket is lejátszották idegenben, a kiskőrösi HókiMóki ellen. Filvig Géza kiemelte: külön öröm, hogy a csapat legnagyobb része kalocsai játékosokból áll, és a személyük remélhetőleg arra fogja motiválni az itt élő fiatalokat, hogy ismerkedjenek meg az új mozgásformával.
A város – méreteihez képest – intenzív sportéletének újabb színfoltja lesz a HC Kalocsa Hockey Team, amelynek tagjai december közepe óta tartanak rendszeres edzéseket – a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ Nonprofit Kft. székhelyének udvarán. Az itt felállított és még e hónap végéig biztosan fenntartott műjégpálya adta a kezdő lökést a csapatnak. A polgármester biztosította őket, hogy a helyi sportegyesületekhez hasonlóan az ő munkájukat is maximálisan támogatni fogja az önkormányzat.