Kosárlabda

2021.12.22. 17:50

Alkalmazkodni kell

Alaposan felfordult az élet pár nap alatt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét életében. Meghatározó játékosok dőltek ki sérülések miatt, így Körmenden egy teljesen más szerkezetben, a valaha volt legfiatalabb felállásban játszott a csapat. Három mérkőzés vár még idén rájuk, az első állomás a DEAC-Tungsram elleni csata lesz szerdán 19 órakor a Messzi István Sportcsarnokban.

Nyitray András

Hegedűs Gergely és Forray Gábor törheti a fejét

Forrás: Bús Csaba

Váratlan sérülések nehezítik a szakmai stáb feladatát az előttük álló mérkőzéseken. Nem tudja vállalni a játékot vádlisérülés miatt Karahodzsics Kemal, illetve Kucsera Dániel is a maródiak között van továbbra is. Nemanja Jaramaz állapota sem százszázalékos, ám úgy tűnik, ő bevethető lesz szerdán a DEAC ellen.

Az ezer sebből vérző Kecskemét legutóbb Körmenden kapott ki. Ami a debrecenieket illeti, az éllovas Falcot tudták megverni hazai környetben, ami hatalmas bravúrnak számít. A vendég együttesnél is lehetnek hiányzók a szerdai összecsapáson, legutóbbi két bajnoki összecsapásukon tíz játékossal a keretben léptek parkettre.

– Legyünk őszinték, nem a legjobb előjelekkel várjuk ezt a periódusát az alapszakasznak, de sportemberek vagyunk, mindig győzni akarunk – mondta Forray Gábor vezetőedző. – Ami biztos, hogy többen nem leszünk, a sérülések egyik napról a másikra nem fognak elmúlni, úgyhogy most a szakmai stáb feladata, hogy a lehetőségeinkhez mérten versenyképesek legyünk. Védekezésben okoz ez több fejfájást, hiszen kilóban és magasságban nem vagyunk meg a palánk alatt. Mindenki eggyel fentebbi poszton van, mint az normál esetben történne. Ez egy nehéz feladat, de bízom a csapatban. Mindent megteszünk, hogy jól alkalmazkodjunk a szituációhoz, és legyen esélyünk a győzelemre. A problémáink miatt most megváltoztak az erőviszonyok, de igyekszünk olyan taktikát kidolgozni, amellyel eredményesek lehetünk – mondta Forray Gábor a meccsről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában