labdarúgás összefoglaló

2021.09.15. 07:00

Meglépett Nyugaton a Géder

A hétvégén a 4. forduló mérkőzéseit játszották le a megyei harmadosztályú bajnokság mind a négy csoportjában.

Vincze Miklós

Helvécia-Ladánybene Megye III. Helvécia Bács-Kiskun Megye Petőfi Népe Gulyás Sándor 2021/09/12

Fotó: Gulyás Sándor

A Déli csoportban három forduló után még három csapat volt százszázalékos, ám a sorsolás ismeretében tudható volt, hogy a 4. forduló után már csak kettő maradhat, miután a 4. körben az éllovas Vaskút és a 3. Katymár egymással találkozott. Nagy meccset hozott ez a párosítás. Az első játékrészben nem esett gól, a 64. percben Kubatov Olivér révén a hazaiak szerezték meg a vezetést. A vendégek Benke Erik, majd Merkler Zoltán két góljával a 84. percre 3–1-re fordítottak, Bege Tamás a 87. percben már csak faragni tudott a kétgólos hátrányból, így az újonccsapat nyerte a dobogósok derbijét.

A Kunfehértó közben behúzta a garai meccsét Grácz László és Horváth Ákos góljaival, így ők várhatják az élről az 5. fordulót, de nem csak ez okozott örömöt a fehértóiaknak, hanem az is, hogy szép számban kísérték el őket Garára a szurkolók.

Nyolc gólt rúgott Bácsbokodon a Szeremle, Holczer Csaba mindjárt egy klasszikus mesterhármassal indította a találkozót, majd még kétszer, tehát összesen öt alkalommal talált be Bencsik Máté kapujába. A Hercegszántó a Kenderes legyőzésével megszerezte az idei bajnokságban az első pontjait.

Déli csoport:

Felsőszentiván–Tataháza 6–0,

Bácska SE Vaskút–Katymár 2–3,

Bácsbokod–Dunagyöngye SK 2–8,

Gara–Kunfehértó 0–2,

Hercegszántó–Kenderes 3–1,

Kisszállás–Híd SC 0–0.

Az Északi csoportban három kör után szintén három csapat volt hibátlan, a Miklósi GYFE, a Ladánybene és az Ágasegyháza. Ez a szám a 4. forduló után egyre olvadt, igaz, a Miklósi GYFE ezen a hétvégén nem is lépett pályára, kecskeméti fellépésüket ugyanis december elejére halasztották.

A Ladánybene az első három fordulót ötvenszázalékos teljesítménnyel jegyző Helvécia vendége volt.

Timár Zoltán, a Helvécia edzője: – Sokan voltunk, sok cserével. Sokan is vagyunk, bő a keret, edzésre is nagy létszámban járunk. Van olyan meccs, amikor ez kijön, van olyan, amikor nem. Ma kijött. Nem rakunk lelki terhet a játékosokra, mindannyian azért fociznak itt, mert szeretnek focizni. Az első játékrész ma a vendégeké volt, a második viszont a miénk, megérdemelték a fiúk ezt a sikert.

Berta Zsolt, a Ladánybene játékos-edzője: Az első játékrészben úgy alakult minden, ahogy elterveztük. Kétszer is megszereztük a vezetést, kontroll alatt tartottuk a játékot, voltak lehetőségeink is, pontrúgásból, szabadrúgásból, a második félidőben a hazai csapat felpörgött. Alulmaradtunk, elvesztettük a párharcokat, ráadásul 2–1-es állásnál egy sorsdöntő ziccert kihagytunk. Az ellenfél azt követően két gyors akciónak köszönhetően megfordította a meccset, utána mi már csak futottunk az eredmény után. Gratulálok a Helvéciának, még ilyen arányban is megérdemelten győzött.

Helvéciai SE–Ladánybenei LC 5–2 (1–2)

Helvécia, 120 néző, vezette: Borbényi Miklós (Marton Renáta, K. Szabó Kristóf)

Helvécia: Németh – Cári (Csorba Z. 72.), Csorba A., Jánosity (Komáromi 62.), Maros, Szöllősi (Török 74.), Ódor (Csorba S. 52.), Palásti (Pászti 46.), Dinnyés (Menich 74.), Tamás (Szabadi 62.), Molnár. Edző: Tímár Zoltán

Ladánybene: Faragó – Berta (Nagy B. 46.), Koller A., Koller D., Szlávik, Tóth Z., Spiegelberger, Fodor, Csikós (Faragó 46.), Györfi, Hriazik. Játékos-edző: Berta Zsolt.

Gól: Ódor a 32., Csorba az 59., Pászti a 63., 73., Szöllősi a 71., illetve Spiegelberger a 23., Tóth Zalán a 41. percben.

Sárga lap: Molnár 56., Komáromi 85., illetve Fodor 49., Györfi 53.

 

Az Ágasegyháza Ballószögön játszott döntetlent, hogy egy pontot szereztek, vagy kettőt elveszítettek, az nézőpont kérdése, bár valószínűsíthető, hogy miután a Ballószög Bakos Tamásnak a 40. percben szerzett góljával a hajráig vezetett, mindenképpen nagy örömöt okozott a vendégek és az őket szép számmal elkísérő szurkolók soraiban Berényi Gábor 86. percben szerzett egyenlítő gólja.

Némi meglepetésre a Kerekegyháza második csapata Fülöpszálláson aratott magabiztos győzelmet, Gogolák Milán négyszer talált be a hazai kapuba. Küzdelmes, végig kiegyensúlyozott mérkőzést vívott a Katonatelep és a Szabadszállás az előbbi otthonában. A vezetést a Szállás szerezte meg a 20. percben, Gönczöl Bence révén. A hazaiak azonban nem adták fel, az 56. Marosvölgyi Attila egy szöglet után fejjel egyenlített, majd a hajrában is betalált. A 87. percben a hazaiak számára megítélt büntetőt Balla Krisztián végezte el, és a lapos lövést ugyan védte Nagy Róbert, de a kipattanóból Marosvölgyi megszerezte a csapata győztes találatát.

Északi csoport:

Katonatelep–Szabadszállás 2–1,

Fülöpjakab–Tiszaug 2–4,

Ballószög–Ágasegyháza 1–1,

Fülöpszállás–Kerekegyháza II. 2–7,

Bugac–Jakabszállás 5–0,

Tiszaalpár–Vasutas SK 0–5,

Helvécia–Ladánybene 5–2.

A Közép csoportban az első három helyen álló csapat behúzta a meccsét, az Akasztó II. Császártöltésen, a Kecel II. Szankon, a Vadkert II. pedig hazai pályán aratott magabiztos győzelmet. A Balota ellen a Vadkert Sztankovics István révén szerezte meg a vezetést az első játékrészben, ezt a második félidőben Radics Zoltán fejelte meg egy mesterhármassal. Mozgalmas meccset nyert meg Jászszentlászlón és maradt hibátlan a Kiskőrös II., megszerezte első győzelmét Tázláron a Bócsa, Varga Tibor három góllal vette ki a részét a sikerből.

Közép csoport:

Kaskantyú–Tabdi 8–0,

Vadkert II.–Balotaszállás 4–0,

Csengőd–Kecel Senior 2–0,

Jászszentlászló–Kiskőrös II. 3–5,

Tázlár–Bócsa 2–4,

Császártöltés–Akasztó II. 1–5,

Szank–Kecel II. 1–7.

A Nyugati csoportban négy ponttal meglépett az éllovas, és a 4. kört követően is hibátlan Géderlak, miután a Foktőt legyőzte és letaszította a dobogóról. Maradt a második helyen a Bátya, miután nyolc góllal legyőzte a Tasst, Monori Martin és Gubányi Ferenc is mesterhármast jegyzett ezen a meccsen. Dunapatajon tudott fordítani, és így feljött a képzeletbeli dobogó harmadik helyére a Szentmárton. Megszerezte első sikerét a Fajsz, Dunaszentbenedekről hozták el a pontokat.

Nyugati csoport:

Uszód–Szakmár 3–2,

Dunaszentbenedek–Fajsz 1–4,

Dunapataj–Szentmárton 1–2,

Harta II.–Homokmégy 1–0,

Bátya–Tass 8–0,

Géderlak–Foktő 5–0.

Szerdán vívják a megyei kupa első körét

Szerda délután játsszák le a megyei kupa első fordulójának a mérkőzéseit. A kupába a tizenkét megyei első osztályú csapat mellett, akik számára a részvétel kötelező, két megye kettes (Kunszállás és SC Hírös-Ép), és négy megye hármas (Dunagyöngye SK, Felsőszentiván, Ballószög, Szabadszállás) csapat is nevezett. A mérkőzéseken döntetlen esetén nincs hosszabbítás, büntetőrúgások döntenek a továbbjutásról. Az első forduló párosításai: Dunagyöngye SK–Kalocsa, Felsőszentiván–Bácsalmás, Kunszállás–Kecskeméti LC, SC Hírös-Ép–Kiskunfélegyháza, Ballószög–Lajosmizse, Szabadszállás–Kiskőrös, Kiskunhalas–Kecel, Harta–Akasztó, Soltvadkert–Jánoshalma. Mindegyik mérkőzést ma, 16 óra 30 perces kezdettel vívják meg.

Ott volt az edző

Tegnapi lapszámunkban tévesen azt a benyomást keltettük, hogy Florin Nenad, a Jánoshalma edzője nem volt jelen az akasztói mérkőzésen. Ez a sajnálatos hiba félreértésekre, téves következtetésekre adhat alkalmat. A mester természetesen ott volt Akasztón, mint ahogy az ő irányításával lép pályára a csapat a mai kupameccsen is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában