2021.07.14. 10:25
Megkezdte a nyári felkészülést a Szeremle
Tavaly két csapatot indított a megyei labdarúgó-bajnokságban a Dunagyöngye SK, egyet a megye kettő Déli, egyet pedig a megye három Déli csoportjában, a 2021/22-es idényre azonban csak a megyei harmadosztályba neveztek be a szeremleiek. Ennek okairól az elnököt, Melnik Jánost kérdeztük.
Az első meccset Bácsborsódon vívták
Fotó: Ispánovics Judit
– Egyszerre vagyok szomorkás és ugyanakkor elszánt is. Szomorú azért vagyok, mert sajnálom, hogy egy kicsit vissza kellett lépni – kezdte az indoklását az elnök. – Ám ha mindenképpen meg akartuk volna tartani mind a két csapatot, akkor egy olyan licitversenybe kellett volna belemennünk az anyagiak tekintetében, amit ebben az osztályban irreálisnak tartok. Bár ugyanakkor azt sem tagadom, egy darabig gondolkodtam azon, hogy belemenjek-e ebbe a versenybe. Meglehetősen megviselt, amikor megtudtam, hogy olyan játékosok is távozni akarnak, akikért korábban én és a klub mindent elkövettünk.
Úgyhogy van néhány szomorkás nap mögöttem. A mérlegelést követően azonban a csapat megmaradt játékosaival egyetértésben úgy döntöttünk, hogy az idén a megye háromba nevezünk. Ugyanakkor ahogy mondtam, egyúttal elszánt is vagyok, ugyanis meggyőződésem, van olyan erős a keretünk, hogy az egyik bajnokesélyesei lehessünk a megyei harmadik osztály Déli csoportjának, különösen így, hogy a Baja és a Kelebia is följebb lépett. És ha sikerül megnyernünk, akkor jövőre akár vissza is térhetünk a megyei másodosztályba.
Hogy az elnök nem csak a levegőbe beszél, már a leendő megye hármas keret is bizonyíték. Abban ugyanis tizennégy játékos lesz a tavalyi megye kettes keretből, és hatan maradnak a tavalyi megye hármasból. Igazolásokra így nem is lesz szükség. Megye hármas csapatokhoz képest igen komoly felkészülést is tervez az elnök, nyolc előkészületi mérkőzést kötött le, mindegyiket magasabb osztályú csapatokkal, illetve a megyei kupába is nevezni fog.
– Természetesen megtartjuk és indítjuk az U16-os és az U19-es csapatunkat is. A szakmai stáb összetétele sem változott, a felnőtt- és az U19-es csapat vezetőedzője továbbra is Szombati József, az U16-osé pedig jómagam.

Fotó: Ispánovics Judit