labdarúgás

2021.06.26. 07:00

A KLC és az SZSE is motivált

Szombaton 17 órás kezdés­sel rendezik meg a megyei kupa döntőjét, melyben a Kiskőrösi LC a Szabadszállási SE-t fogadja majd. Mindkét klub rosszabb szájízzel zárta le a bajnokságot, hiszen jobb és rosszabb időszakaik is voltak, egy trófea azonban feledtetné a hosszúra nyúló tavaszi szezon nehézségeit is.

Nyitray András

A bajnokságban mindkét csapat örülhetett már győzelemnek egymás ellen ebben a szezonban

Fotó: Gulyás Sándor

Meglehetősen hosszú szünet után rendeznek újra megyei kupadöntőt Bács-Kiskun megyében, hiszen amióta az MLSZ bevezette a nyári megyei selejtezőket, csupán a főtáblás helyekért zajlott kupacsata minden augusztusban. Az utolsó győztes 2016-ban a Tiszakécske volt, mely akkor a Baját verte 4–0-ra.

– Miután megtudtuk, hogy öt év kihagyás után újra lesz győztese a megyei kupának, és nem „csak” a főtáblára jutás a tét, Pandur László szakmai igazgató rögtön bejelentette, hogy egy kupagyőzelemmel tudjuk kozmetikázni és feledtetni a bajnokságban elért 6. helyezésünket. Nyílt titok volt, hogy minimum dobogós pozíciót szerettünk volna elérni, azon belül is az első hely megszerzése volt a legfőbb cél. Szóval kimondhatjuk, hogy meg szeretnénk nyerni a szombati találkozót – mondta a kupadöntő kapcsán Hegedűs Edvin, a Szabadszállási SE játékosa.

A motivációval kiskőrösi oldalról sincs probléma, hiszen a KLC-nél is jó élményekkel szeretnének lezárni egy olyan szezont, mely hullámhegy után hullámvölgybe került.

– Igazság szerint a tavaszunk nagyon nem sikerült – mondta Hajnal Gábor, a Kiskőrös futballistája.

– Ősszel az élről fordultunk, jogos elvárás volt a csapattal szemben, hogy tavasszal is hasonlóan teljesítsünk, de ez nem így sikerült. Ez a kupaszereplés egy utólagos gyógyír lehetne erre némileg a klubvezetés és a szurkolók számára is, ha megnyernénk. Látva a srácokat, illetve magamban is érezve a pluszmotivációt, mindenképpen győzelemmel szeretnénk zárni, hogy jó hangulatban töltsük el azt a rövid kis nyári pihenőt – tette hozzá.

Pihenőből bizony nem sok jutott a megye I.-es csapatoknak, hiszen már januárban kezdtek, a szezon végén aztán a legtöbb együttes heti két mérkőzést játszott le majdnem két hónapon keresztül, amihez aztán jöttek a kupacsaták is.

– Ha visszagondolok azokra az időkre, amikor még pár osztállyal feljebb futballoztam, úgy emlékszem, sosem tartott még ilyen hosszú ideig egyik bajnokság sem – folytatta Hege­dűs Edvin.

– Itt amatőr csapatokról van szó, ahol a játékosok a labdarúgás mellett dolgoznak is. Úgy gondolom, hogy a mostani egy teljesen más meccs lesz, mint amilyeneket a Kiskőrössel a bajnokságban szoktunk játszani. A meccsek elhalasztása miatt sokan várták már a hosszúra nyúlt bajnokság végét, így nem hinném, hogy a játékosok most, az idény végén vannak a legjobb erőnléti állapotban. Talán megyei szinten nem is elvárható az, hogy még júniusban is mindenki ott legyen minden edzésen. Azt gondolom, hogy háromesélyes a hétvégi mérkőzés, de egyértelműen azt szeretném, hogy mi nyerjük meg a kupát – mondta.

Pandur László, a Szabadszállási SE szakmai igazgatója elmondta, a kupa- és bajnoki sikerek kéz a kézben jöttek számukra a tavasz végén, ami pluszmotivációt kell adjon.

– Jó alaphangot adott nekünk, hogy a bajnokság hajrájában a pótolt meccseken és a kupában is sikeresek voltunk.

A kupában a bajnokság első két helyezettjét is búcsúztattuk, ami mindenképpen jót tesz az önbizalmunknak. Heti két edzéssel készülünk a fináléra, hogy minél frissebben és tűzben tartsuk a játékosokat itt, a hosszú szezon végén – mondta Pandur László.

Kiskőrösön a bajnokság hajrájában edzőváltás történt, Füleki Antal, a klub korábbi játékosa vette át a stafétabotot.

– Nagy hagyományokra tekint vissza a megyei kupa Kiskőrösön, hiszen többször is sikerült a múltban megnyernünk – mondta Füleki Antal.

– Nagyon szeretnénk most is megnyerni, igyekszünk felkészülni az ellenfélből is ennek megfelelően. Kettő edzésünk lesz, bízunk abban, hogy akik sérüléssel bajlódtak, azok bevethetőek lesznek, így teljessé téve a keretünket – tette hozzá.

Legutóbb éppen Kiskőrösön találkozott a bajnokságban a két csapat, akkor 4–3-ra a Szabadszállás tudott nyerni idegenben.

– A Szabadszállással mindig jó meccseket játszottunk – tekintett vissza Hajnal Gábor.

– Szombaton szerintem az lehet a döntő, hogy kinek lesz nagyobb a lelkesedése, illetve ki tud tisztább fejjel futballozni. Nálunk a szezon végén rengeteg változás volt az öltözőn belül, de ki lehet ebből jönni pozitívan is. Füleki Tóni személyében egy kiskőrösi szakember vette át a munkát, ismeri a helyi folyamatokat, a klubot, a játékosokat is. Alapvetően egy győztes és pozitív személyiség, amit edzésen is igyekszik átadni, erre tudunk építeni. Hosszú szezon volt, de tiszta fejjel és friss motivációkkal tudunk nekimenni a meccsnek, pláne azok után, hogy a Kalocsát búcsúztattuk, amellyel hagyományosan mindig nagy rangadókat szoktunk játszani. Ez mindig egy kiemelt derbi volt itt, úgyhogy tele vagyunk most pozitív energiákkal a döntő előtt – mondta.

A Szabadszállásnak nem volt könnyű éve, a bajnokságot nagyon jól kezdték, de aztán az ősz alapvetően sikertelen lett számukra. A gyengébb tavaszi indulás után viszont a szezon végére újra formába lendültek.

– Feldob minket a döntő, beleillik abba a sorba, amit jó két és fél hónapja hozunk – tekintett vissza a tavaszra is Pandur László.

A bajnokságban mindkét csapat örülhetett már győzelemnek egymás ellen ebben a szezonban
Fotó: Gulyás Sándor

– Ebben az időszakban jobbára jöttek a győzelmek, még ha voltak hektikus időszakaink is a bajnokságban. Jól kezdtük a szezont, vezettük a tabellát, aztán sorban jött négy vereség, melyet követően télen próbáltuk kicsit átprogramozni a dolgokat. Ez nem ment egyik pillanatról a másikra, különböző eredményű mérkőzéseket játszottunk, de a vége felé elkezdtünk kiegyenesedni. Pont Kiskőrösön tudtunk megnyerni egy nagyon jó meccset, mely után elindultunk egy felfelé ívelő pályán. Nyertünk Bácsalmáson, Kerekegyházán, búcsúztattuk a Kiskunfélegyházát és a Jánoshalmát. Ezek mind jó előjelek, ha nyertünk már két hónappal ezelőtt Kiskőrösön, most sem kell feltartott kézzel odamennünk. Bízunk a csapatunkban, hiszen a gerinc az adott. Sajnos nálunk is voltak lemorzsolódások, de maradt tizenhárom játékosunk, akikkel bátran mehetünk el a döntőre, emellett számíthatunk a második csapat tagjaira is – mondta.

Füleki Antal néhány meccsre vette át a Kiskőrös irányítását a szezon végén, de kupadöntőbe jutott csapatával. Játékosként nagyon jó érzés volt kupát nyerni, csak azt tudja kívánni játékosainak, hogy ezt ők is érezzék át.

– Borzasztó szezon volt ez, januárban már elmaradt meccseket kellett pótolni, most már júniust írunk. Fogytán van mindenkinek a tartaléka, itt már az a csapat fog győzni, mely fejben jobban össze tudja kapni még magát, illetve nagyobb a motivációja, mert apró dolgokon múlhat minden ebben a kellemetlen hőmérsékletben. Én bízom a csapatomban, csak a győzelmet tudom elképzelni. Nem az én személyem az érdekes, hanem a csapat, összesen talán hat edzést tartottam a srácoknak itt, a végén, abból a munkából merítünk, amit eddig elvégeztek a srácok. Az összeállításért és a taktikáért persze én felelek, remélhetőleg megint egy olyat tudunk majd kitalálni, amivel sikeresek lehetünk a Szabadszállás ellen. Én már részese voltam játékosként egy ilyen sikernek, azt kívánom a játékosaimnak, hogy ők is éljék ezt át, aztán remélhetőleg ősszel a főtáblán is menetelünk majd – mondta Füleki Antal.

Hajnal Gábor számára összejöhet a megyei „dupla” is, hiszen 2018-ban már a Kecskeméttel megnyerte a megye I.-es bajnokságot, kupadöntőre viszont akkor nem volt esélye, hiszen nem rendezték meg klasszikus értelemben a sorozatot. Akkor kötelező elvárás volt az arany, most ez egy extra siker lenne számára.

– Annyiban más ez számomra, hogy Kecskeméten akkor alapelvárás volt velünk szemben, hogy nyerjük meg a bajnokságot és jussunk fel az NB III.-ba.

Kiskőrösön ilyen nem volt, így amikor van esély egy trófea megszerzésére, az még inkább izgatottá teszi az embert. Kiskőrösön mindig sikeréhesek voltak a szurkolók, magasabb osztályban is szerepelt a klub, de az elmúlt években nem volt jellemző, hogy sorban gyűjtöttük volna be a kupákat vagy a bajnoki címeket. Magunkkal szemben egy elvárás most már, hogy kiadjuk a maximumot szombaton, és megnyerjük a döntőt itt, a szezon végén – zárta Hajnal Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában