futsal

2021.05.15. 10:11

Az éremesélyért utazik a ScoreGoal Veszprémbe

Komoly téttel bíró mérkőzést vív hétfőn este félhétkor a ScoreGoal Kecskemét Futsal Veszprémben, győzelem esetén ugyanis lehetősége nyílik a kecskemétieknek arra, hogy a bronzéremért harcolhassanak a felsőházi rájátszás utolsó, 10. fordulója után.

Vincze Miklós

SG Kecskemét Futsal – DEAC 7-5 (4-2) Férfi Futsal NB I Felső-ház 9. forduló Messzi István sportcsarnok

Fotó: Bús Csaba

Egyelőre nem tudni még, hogy a 2020/21-es idény utolsó mérkőzését vívja-e a ScoreGoal Kecskemát Futsal a férfi futsal NB I. felsőházi rájátszásában hétfő este félhétkor Veszprémben, ugyanis ez a kecskeméti csapaton is áll. Ha a hírös városiak elveszítik a mérkőzést, akkor véget ér a számukra az idény, győzelem esetén azonban folytathatnák a küzdelmeket a bronzéremért. Nagy lehetőség kapujában áll tehát a ScoreGoal, köszönhetően a múlt hétfői 7-5-ös, a DEAC elleni hazai győzelemnek.

A veszprémiek ellen eddig – kecskeméti szempontból – felemás eredmények születtek, hiszen a Messzi István Sportcsarnokban az idei idényben Fehér Zsolt legénysége kétszer is képes volt győzni, az alapszakaszban és a rájátszásban is, míg az alapszakasz veszprémi mérkőzésén sikerült elhoznia a győzelemért járó három pontot a hírös városiaknak. Nehezíti a kecskeméti vezetőedző, Koós Károly dolgát, hogy az egyik meghatározó játékosára, Scserbanra az öt sárga lapja miatt nem számíthat. A mester szerint ugyanakkor mindenki átérzi a hétfői összecsapás súlyát, ám nem szabad, hogy lelki teher legyen a játékosok számára.

– Egész héten érződött, hogy nagyon jót tett a lelkeknek a hétfői siker a DEAC ellen – tekintett vissza a Debrecen elleni sikerre a tréner. – Készülünk a hétfői találkozóra is becsülettel, és úgy láttam a srácokon, hogy mindenki a maximumot nyújtja, tudják, hogy fontos megmérettetés vár ránk Veszprémben. Én úgy gondolom, hogy már az is óriási eredmény, hogy az ország legjobb öt együttese között szerepelhetünk. Természetesen szeretnénk megragadni a lehetőséget, és a bronzéremért küzdeni. Ezzel együtt nem szabad hagynunk, hogy túlzott teherként éljük meg ezt a mérkőzést. Bízom a csapatban, és abban, hogy sikerrel vesszük ezt a kihívást is. De bármilyen eredmény is születik a mérkőzésen, mi már győztesen hagyhatjuk el a parkettet, és sikerként tekinthetünk vissza erre az évadra.

SG Kecskemét Futsal – DEAC 7-5 (4-2)
Férfi Futsal NB I Felső-ház 9. forduló
Messzi István sportcsarnok
Fotó: Bús Csaba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában