Labdarúgás összefoglaló / galériával

2021.04.12. 10:27

Döntetlen lett az akasztói csata

A hétvégén a megyei első osztályban a 23. forduló mérkőzéseit rendezték meg, a megye kettő Déli csoportjában a 17., az Északiban pedig a 19. kört. A megye egyben egy mérkőzés maradt vasárnapra, a megye kettő Déli csoportjában négy, az Északi csoportban pedig kettő.

Vincze Miklós

Megyei I. osztály

Akasztó FC–Bácsalmási PVSE 1–1 (0–0)

Akasztó, vezette: Béleczki László (Tóth Csaba, Juhász Dóra)

Akasztó: Gombár – Vincze D. (Palla 59.), Bányai, Cebei, Bánszki, Juhász (Geiger 72.), Németh (Szabó Zs. 46.), Szabó Sz. (Vincze S. 84.), Dobosi, Márki, Csoba (Tratter 86.). Edző: Szrenkó István.

Bácsalmás: Tóth D. – Princz, Lipták, Körmöci, Zmukic, Figura, Szabó A., Benkő (Horváth D. 72.), Taci, Hajrulovic, Bálint. Edző: Teslic Igor.

Gól: Bányai a 45., illetve Taci a 4. percben.

Sárga lap: Németh 27., Cebei 86., illetve Hajrulovic 31. perc.

Noha a vendégoldalon sok volt a hiányzó, a hazai csapat pedig elsősorban meccshiányban szenvedett – lévén hogy az elmúlt három fordulóban nem lépett pályára –, óriási lendülettel estek egymásnak a felek. A 4. percben a jó értelemben agresszív Bálint szerzett labdát, betört a 16-oson belülre, két védőn is áthámozta magát, majd balra tolta a labdát Taci elé, aki nyolc méterről laposan a kapuba bombázott, 0–1. A 14. percben egy vendégbeadást követően, a két stukkolás után Figura felé szállt a labda, aki jobbról, tizenkét méterről kapásból nagy lövést eresztett meg a jobb felső sarok irányába, egy védő azonban kifejelte a labdát. Két percre rá Bányai küldött egy tét ölelő átadást a bal oldalon megiramodó Szabó Szabolcs irányába, ő maga elé tette a labdát, majd élet szögből, 12 méterről nagy lövést küldött meg, a léc alá tartó labdáját Tóth Dániel szögletre mentette. Hat percre rá újra Szabó próbálkozott egy lapos lövéssel, ezúttal középről, Tóth ekkor is a helyén volt. Félóra telt el a mérkőzésből, amikor ismét a nagyon agilis Bálint szerzett labdát, a jobb oldalról leadott lövését azonban Gombár bravúrral védte. A 34. percben Szabó Zsolt beadását követően Juhász csúsztatta Vincze Dezső elé a labdát, aki félfordulattal óriási kapáslövést zúdított a kapura, Tóth ismét bravúrral védett.

Óriási küzdelem folyt a pálya minden négyzetcentiméterén.

A bácsalmásiak gyors és kombinatív betörésekkel igyekeztek megbontani a védelmet, a hazaiak pedig rendre tért ölelő ívelésekkel operáltak, veszélyes fegyver ez egy olyan csapat kezében, amelyben szinte bővelkedik olyan mesterlövészekben, mint Márki, Dobosi, Bányai vagy Szabó Szabolcs. A félidő zárása előtt Cebei Gergő tette ki jobbra a labdát a vendég 16-os előtt, Csoba jó ütemben tört be a 16-osob belülre, Figura csak szabálytalanul tudta megállítani, 11-es. A büntetőből Bányai majd szétlőtte a jobb alsó sarkot, 1–1.

A második játékrészben nem esett ugyan gól, de mintha azt akarta volna bebizonyítani a két csapat, hogy lehetséges kiváló negyvenöt percet játszani úgy, hogy nem rezdülnek meg a hálók. Ezt az elképzelt állítást sikerrel bizonyították. Az első pillanattól kezdve szinte folyamatosan játékban volt a labda, végig lendületes, lüktető játék folyt a pályán. Helyzet szinte alig adódott. Férfias, helyenként majdnem túl kemény küzdelem folyt a pályán, de hogy nem sportszerűtlen, arra a legjobb példa az volt, amikor a félidő derekán a bácsalmásiak – küzdelem heve ide, győzni akarás oda – egy tévesen beintett bedobásból visszaadták a hazaiaknak a labdát. Igazi ziccert csak kettőt alakítottak ki a hazaiak, mindkétszer Szabó Szabolcs hozta helyzetbe a csereként bejött Pallát. A 67. percben jobbról ívelt nagy és pontos keresztlabdát az örös sarkára, Palla azonban fejjel nem találta el jól a labdát. A duett a második kísérletét a 83. percben láthatták a meccset a pálya széléről szemlélő rendezők, akkor egy hazai támadás során a 16–oson állva pörgette ki remek ütemben a leshatár mögé Szabó a kiugró Palla elé a játékszert, aki kilépett vele, lövését azonban a vendégek kapusa hárította.

A másik oldalon Figura képviselte a tüzérséget, minden szögletet, szabadrúgást ő végzett el, de nem egy kaptafára menő pontrúgásokat mutatott be, hanem veszélyes beadások egészen széles skáláját, hiszen szinte mindegyik megoldása rendre veszélyt jelentett. A legnagyobb veszélyt a 70. percben okozta egy ívelésével, akkor Lipták azt a feladatot még megoldotta, hogy a létező legjobb ütemben ugorjon fel fejelni az ötösre zuhanórepülésben érkező labdára, a kapu felé irányítani azonban már nem bírta azt. A 84. percben Bányai eresztett meg még egy irtózatos erejű szabadrúgást kicsit jobbról, 25 méterről, Tóth a léc fölé tolta a labdát.

Gól tehát nem esett, de végig jóiramú, nagyszerű mérkőzést vívott egymással a két csapat, így megérdemelten végeztek egymással döntetlenre.

Illetve nem is a döntetlen igazságos, hanem az lett volna igazságtalan, ha ekkora küzdelem után bármelyik csapat pont nélkül marad.

Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Sajnos meglátszott a csapaton a három hét kihagyás. Tartottunk ettől a mérkőzéstől amiatt, hogy tudtuk, a Bácsalmás egy harcos, a küzdelmet az utolsó pillanatig fel nem adó csapat, és ez a számításunk be is jött. Ezzel együtt érzésem szerint a mérkőzés nagyobb részében inkább mi játszottunk fölényben, mi irányítottuk a játékot, gólt azonban csak egyet sikerült szereznünk. Bármennyire fájó, hogy nem sikerült folytatni a négy győzelemből álló sorozatunkat, és bármennyire is tudjuk, hogy nagyon fog hiányozni ez a két pont, azt kell mondanom, hogy voltaképpen igazságos döntetlen született.

Teslic Igor: – Úgy gondolom, hogy a döntetlen eredmény a reális képét adja vissza a mérkőzésnek. Nagyon küzdelmes találkozó volt, egy igazi férfias csata, büszke vagyok a csapatra amiatt, hogy helytállt annak ellenére, hogy nagyon tartalékosan jöttünk, ugyanis öt-hat meghatározó játékosunk hiányzott sérülések, eltiltások miatt. Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, ami be is igazolódott, így aztán még egyszer gratulálok a csapatomnak, mert nagyot küzdöttek. Erre tudunk építeni a jövőben. No meg arra, hogy olyan fiataljaink vannak, mint az a tizenhat éves Horváth Dominik, aki ma játszotta élete első felnőtt mérkőzését, és nagyszerűen megállta a helyét.

Megye II., Déli csoport

Érsekcsanád–Nemesnádudvar 0–2 (0–0)

Érsekcsanád, vezette: Fülöp József (Pocsai Károly, Péter-Szabó Ottó).

Érsekcsanád: Eke – Kohl (Kiss 63.), Szabó J., Büte (Mityók 88.), Taba B. (Balogh 80.), Szabó D., Töttös D., Szarka, Neszvecskó (Grancsa 77.), Szöllő (Taba Z. 41.), Töttös B. Edző: Vörös Dávid

Nemesnádudvar: László – Magyari, Kákonyi, Vinter Z., Nébl (Mezőfi 86.), Vinter B. (Keresturi 70.), Schaffer, Harsányi (Csordás 78.), Szalai (Varga 74.), Aladics, Schindler (Schmidt 75.). Edző: Simon István

Gól: Aladics 70., 74.

Kiállítva: Vinter B. 89.

Dunagyöngye–Dusnok 1–3 (0–1)

Szeremle, vezette: Kiss László Attila (Juhász Tamás, Baranyai Dávid Mihály).

Dunagyöngye: Mácsai – Horváth (Lakatos 60.), Újházi D., Ujházi B., Kudella, Hornyák, Hegyi D., Holczer, Bacsi (C sintalan 68.), Bölcskei, Orsós. Edző: Szombati József

Dusnok: Wachtler – Jagicza, Báló, Bolvári Z., Kristály, Mirza, Bolvári D., Varga (Csobolya 77.), Hodován (Bárdos 31.), Rónai, Bolvári P. Játékos-edző: Báló Ferenc

Gól: Ujházi B 56., illetve Bolvári Z. 28., 93., Rónai 54.

Méhecskék SE Kalocsa–Mélykút 3–2 (0–1)

Kalocsa, vezette: Papp Gergely Károly (Tóth Sándor, Nagy Dávid).

Méhecskék SE: Kis Maximilián – Csesznók (Varga A. 65.), Szőgyi, Markó, Romsics, Kovács M., Perity, Varga L., Matos (Okvátovity 76.), Fekete (Jakab 75.), Vass (Mikes 53.). Edző: Gyuricza János

Mélykút: Maráczi – Geleta, Vörös, Zentay, Gyetvai, Szabó K., Sztánkó, Illés (Papp 85.), Boldizsár, Horváth (Facskó 67.), Kiss Miklós. Edző: Bényi József

Gól: Matos 63., Markó 83., Varga A. 93., illetve Horváth 34., Zentay 49.

Borota–Tompa 2–0 (1–0)

Borota, vezette: Szűcs Gábor (Kiss Dominik, Katona György).

Borota: Horvát – Madarász, Vujkovic, Tarjányi (Danicic 80.), Nikutivic, Gáspár (Tóth Z. 86.), Lukac, Kopunovic, Csorba, Piriczki, Ciric. Edző: Bojic Milisav

Tompa: Farkas Á. – Danis, Mucsai, Kovács Á., Farkas A., Miletic, Dulic F., Szakál, Vojnic I., Andróczki, Laskovics. Edző: Dulics Joszip

Gól: Vojnic 39., Gáspár 79.

Megye II., Északi csoport

Lakitelek–Vasutas SK 6–2 (5–0)

Lakitelek, vezette: Biber Tamás (Farkas László, Bán Kristóf Patrik).

Lakitelek: Verebélyi – Kovács J. (Tombácz 70.), Magyar (Anka 46.), Győri, Erős (Kakó 66.), Illés, Kasza (Varga 63.), Huber, Kovács L., Hencz (tamás 80.), Tamásy. Edző: Seres Zsolt.

Vasutas: Kovács L. (Németh 46.) – Seres (Kertesi 78.), Virág, Kiss (Szalai 46.), Pánczél, H. Szabó, Sőregi, Dusnoki, Retkes (Kovács G. 83.), Simon (Hideg 68.), Musák. Edző: Grósz Gábor.

Gól: Erős 8., 11., Illés 9., 29., 86., Huber 33. illetve Szalai 54., Dusnoki 84.

Csólyospálos–Kerekegyháza II 0–2 (0–0)

Csólyospálos, vezette: Sebestyén László (Herczeg Róbert, Sajdik Áron).

Csólyospálos: Andóczi-Balog – Á. Furus (Horpáczi 88.), Novikov, Gera, Telek, Csábrády (Tapodi 71.), Kardos, Kertész, Barka (Zádori 60.), Murányi, Tóth D., (Telek 76.). Edző: Fodor Gyula.

Kerekegyháza II: Gyapjas – Fejes, Szakál, Sahin-Tóth, Garaci, Anka, Szécsényi, Polgár (Császár 64.), Bencze (Kocsis 84.), Kovács, Boronkay. Edző: Gazdag Attila.

Gól: Szécsényi 75., 79.

A Kunszállás–Pálmonostora mérkőzést későbbre halasztották.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában