labdarúgás

2021.03.11. 20:28

Együttműködik a KTE LA és az FTC

Együttműködési megállapodást kötött a KTE Labdarúgó Akadémia a Ferencvárosi TC-vel a Népligeti Sportcentrumban.

Kovács Nóra

A KTE Labdarúgó Akadémia kitűzött célja volt a 2021-es esztendőre, hogy keresse azokat a szakmai partnereket, akikkel közösen gondolkodva több területen is előre­léphet – írja a portál.

A tárgyalásokat követően a 31-szeres bajnok, illetve 23-szoros kupagyőztes Ferencvárosi TC-vel is együttműködési megállapodást kötött, ami felnőtt és utánpótlás szinten is gyümölcsöző lehet a kluboknak. Az együttműködési megállapodást az FTC–KTE LA U15-ös és U14-es bajnoki mérkőzéseket követően kötötték a Népligeti Sportcentrumban. A Ferencvárost Kiss Baranyi Sándor utánpótlás szakmai vezető, Palásthy Norbert akadémiaigazgató és Szűcs Mihály társadalmi kapcsolatokért felelős vezető képviselte, míg a KTE-t dr. Filus Andor ügyvezető, Tóth Ákos sportigazgató, illetve Czéh László klubigazgató.

Az együttműködés célja egy közös gondolkodás, illetve közös munka mindkét fél részéről, mely szintről szintre építkező fejlődési pályát biztosít a fiatal labdarúgók számára. A két klub rendszeresen játszik majd U12-től U17-es korosztályig edzőmeccseket, minden félévben közös edzésekre, szakmai konzultációra kerülne sor, illetve kölcsönösen, értékelésekkel együtt ajánlanak majd egymásnak játékosokat is. A több területet is lefedő együttműködés részét képezi az is, hogy csapataink részt vehetnek az FTC által szervezett nemzetközi tornákon is.

Szoros viszony kialakítása a célja a kluboknak
Fotó: fradi.hu

 

Ezek is érdekelhetik