Kosárlabda

2021.03.29. 07:38

Egylabdás meccsen győztek a Sólymok

A Nagykőrösi Sólymok KE idegenben játszotta vasárnap az alapszakasz utolsó mérkőzését. A férfi kosárlabda NB I./B Piros csoport 26. fordulójában a HÜBNER-Nyíregyháza BS ellen léptek pályára. A vendégek 95–96-ra győztek, ezzel sorozatban hatodik meccsüket is megnyerték.

Kovács Nóra

Forrás: hunbasket.hu

A bokasérülés miatt közel másfél hónap kihagyásra kényszerülő Kovács Soma a Nyíregyháza ellen már pályára léphetett és ott folytatta, ahol abbahagyta.

Jól játszott a Nagykőrös, hamar sikerült előnybe kerülniük, bár vezettek nyolc ponttal is, az első negyed végén 19–21 volt az állás. A második negyedben 24–26 után a negyedik percig 24–33-as előnyre tettek szert, a 16. percben pedig tíz pont lett a fór. Ubilla vezérletével zárkózott a Nyíregyháza öt pontra 32–37. De a 19. percben Molnár távolija után 34–46-ra módosult az állás.

A nagyszünetben 36–52-re vezetett a Nagykőrös.

A fordulás utána 24. percben 46–60 állt az eredményjelzőn. Majd Ubilla révén a 27. percre nyolc pontra zárkózott a hazai csapat. A negyedben a vendégek 29 pontig jutottak, míg az ellenfél 33 pontot szerzett. A harmincadik percben 69–81 volt az állás. A záró etapban jobban ment a játék a vendégeknek, 26 pontot szereztek, a 39. percre egyenlítettek, 92–92. Bazsó büntetőivel előnybe kerültek 95–94, de a túloldalon Kovács Soma keze sem remegett meg és ő is értékesítette a büntetőket 95–96. Az utolsó másodpercekben Tóth kihagyta a hármast a lepattanót pedig a vendégek szerezték meg, 95–96-os nagykőrösi sikerrel zárult a mérkőzés.

A PlayOffba azonban nem jutott be a Nagykőrös együttese, a kilencedik helyen zárta az alapszakaszt.

– Kicsit puhán kezdtük a mérkőzést, nem volt olyan kemény a védekezés, mint amilyennek szerettem volna – mondta Boris Maljkovics, a HÜBNER-Nyíregyháza BS vezetőedzője. – A kizárások sem sikerültek jól az első félidőben, hiszen 9 támadó lepattanót szedett az ellenfél. A második félidőt már jobb ritmusban kezdtük, harcosabbak voltak a fiúk és rögtön visszajöttünk a mérkőzésbe. A végén volt lehetőségünk nyerni, ha bemegy az utolsó dobásunk, de nem ment. Ilyen a kosárlabda. Gratulálok a Nagykőrösnek, jól játszottak. Megyünk tovább, készülünk a rájátszásra.

– Nyíregyházán mindig nagy siker nyerni, az elmúlt években ez nem jött össze – nyilatkozta Lakosa Zsolt, a Nagykőrösi Sólymok KE vezetőedzője. – Most, hogy fel akarnak kerülni az A csoportba és minden esélyük meg is van rá, így ez nekünk még nagyobb siker. Végig kontrolláltuk a meccset, nekünk szerintem segített, hogy ebben a kisebb teremben játszottunk. Nagyon gratulálok a csapatomnak ehhez a győzelemhez, fölraktuk az i-re a pontot. Meglátjuk, hogy ez elég-e a nyolcba kerüléshez, nem tőlünk függ.

HÜBNER–Nyíregyháza BS–Nagykőrösi Sólymok KE 95–96 (19–21,17–31,33–29,26–15)

Nyíregyháza, Férfi kosárlabda NB I./B Piros csoport, zárt kapus mérkőzés. Játékvezetők:

Nyíregyháza, Ubilla 42/15, Tóth 10, Bazsó 23/12, Kiss 4/3, Szobi 13/3. Csere: Vaskó 3/3, Demeter. Vezetőedző: Boris Maljkovics.

Nagykőrös: Lakosa 30/18, Molnár 13/6, Kovács 25/9, Fehér 10/6, Bartos 4. Csere: Mester 6/3, Jenei 6/6, Jókai 2, Kónya. Vezetőedző: Lakosa Zsolt.

Fotó: hunbasket.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában