kézilabda

2021.03.01. 07:00

Egy pontot elszalasztott a KTE-Piroska

Azt a Hatvant fogadta a KTE-Piroska Szörp a férfi NB I./B Keleti csoportjában, amelynek az ősszel, hazai pályán sikerült megtréfálni a hírös városiakat. A visszavágásénál azonban ezúttal erősebb volt a két pont megszerzésének a vágya a hazaiakban, amely pontokra a céljuk eléréséhez nagy szükségük volt, illetve lett volna.

Vincze Miklós

A kiegyensúlyozott első félidő után – amely olyannyira kiegyensúlyozott volt, hogy egyetlenegyszer volt kétgólos a két csapat közti különbség: a 24. percben 10–8 a hazaiak javára – 10–10 állt az eredményjelző táblán.

A második félidő első tíz percében aztán parádézott a KTE, olyan játékkal rukkolt elő, amit manapság már elvárnak a csapattól, és a 40. percre 21–14-re meglépett. Ekkor úgy festett, hogy végre nyerő pályára is állt. Aki azonban a mérkőzés ezen szakaszában hátradőlt, mondván, hogy ez a meccs már meg van nyerve, az bizony óriásit tévedett, ugyanis a Hatvan nem elég, hogy szívós munkával ledolgozta a hátrányát, hanem nagy hajrát produkálva az 57. percben még a vezetést is átvette, úgyhogy végül még örülhetett is a hazai gárda a csalódást jelentő 28–28-as döntetlennek.

A Mizse KC Ózd elleni mérkőzése a vendégek kérésére elmaradt.

Ezek is érdekelhetik