labdarúgás

2021.03.26. 15:58

A sereghajtóhoz látogat a Kecskemét

Szombaton a labdarúgó NB III. Közép csoportjában a KTE HUFBAU idegeben játszik a tabella huszadik helyén álló Majos SE ellen lépnek pályára 15 órakor.

Kovács Nóra

Fotó: Gulyás Sándor

A Kecskemét két döntetlennel nyitotta a tavaszt, majd az Újpest II. és a Hódmezővásárhely ellen is győzni tudott, így öt pontra nőtt az előnye a tabella második fokán álló FC Dabassal szemben.

– Az Újpest ellen az első félidőben is tettük a dolgunkat azonban az átütőerő hiányzott, a második játékrészben pedig 0–1-ről fordítottunk 3–1-re, akkor kezdett látszani a csapaton, hogy magunkhoz tértünk – mondta Gombos Zsolt, a KTE HUFBAU vezetőedzője. – A Hódmezővásárhely elleni meccsen az volt a kérésem, hogy legyünk türelmesek. A 75. percben megszereztük a vezetést, ezután pedig kinyílt a védelem és a 87. percben pedig eldöntöttük a meccset így ez a mérkőzés is teljesen rendben volt, örülünk a hat pontnak.

A Majos hosszú ideje az utolsó helyen áll a tabellán, ennek a hétnek azonban mégis örömmel vághattak neki a játékosok, hiszen az Újpest II. legyőzésével első sikerüket ünnepelhették a szezonban. A hazaiak számára ezzel a sikerrel lekerült a nyeretlenség terhe a vállukról, így egy felszabadult játékkal meg is nehezíthetik a bajnokaspiráns klub dolgát.

– Megnéztem az Újpest elleni meccsüket. Szervezettek voltak, magasan védekeztek, letámadtak, bátor agresszív focit játszottak. Az előny megszerzése után persze védekezniük kellett, de nem hiába nyerték meg azt a meccset. Ez egy felszabadult játékot is hozhat, valószínűleg ellenünk is be fogják hozni ezt a bátor letámadó focit, úgyhogy erre készülünk. De figyelnünk kell a labdakihozatalokra is, nem tudjuk milyen minőségű lesz a pálya, ahogy láttam az ő pályájuk nem a legjobb. Alkalmazkodnunk kell a körülményekhez ez az elsődleges szempont. Próbáltam úgy felkészíteni a héten a csapatot, hogy nem egy kecskeméti stadionban játszunk ezzel persze nem nézzük le az ellenfelet. Ha jól alkalmazkodunk, az már félsiker. Alázatosnak, fegyelmezettnek kell lenni, be kell tartani, amiket megbeszéltünk. Oda kell figyelni az agresszív támadójátékukra. Eredményesen kell futballoznunk, most mindegy, hogy milyen játékkal, de meg kell szerezni a három pontot.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában