kosárlabda

2020.10.06. 15:00

Szerdán bajnokit vív a Duna Aszfalt-DKTH Kecskemét

Szerda délután 18 órai kezdettel bajnoki mérkőzést vív az első osztályú férfi kosárlabda bajnokságban a Duna Aszfalt DKTH Kecskemét csapata. A hírös városi lilák 18 órai kezdettel Pakson lépnek pályára.

Vincze Miklós

Duna Aszfalt - DTKH Kecskemét - Kaposvár KK NB I A-csoportos bajnoki kosárlabda mérkőzés Messzi István Sportcsarnok

Fotó: Bús Csaba

Kedden kora délután, a két klub közti példásan gyors egyeztetést követően eldőlt, hogy a Duna Aszfalt-DKTH Kecskemét együttese bajnokit vív az első osztályú férfi kosárlabda bajnokságban a Paks vendégeként. A kecskemétiek már napokkal ezelőtt tudták, hogy a Pécs ellen esedékes mérkőzésük el fog maradni a járványhelyzet miatt, a paksiak számára pedig a Falco jelezte, hogy az eredeti időpontban nem tud kiállni a két csapatnak a sorsolásban kiírt bajnoki mérkőzésére. Ezért a Kecskeméti TE és az paksi ASE haladéktalanul felvette egymással a kapcsolatot, jól tudván, hogy a sportág és a csapatok érdeke is, hogy a bajnokságban minél több mérkőzés zavartalanul lejátszásra kerüljön, és nem is csak felvették a kapcsolatot, de meg is egyeztek. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) jóváhagyta az együttesek kérelmét, így az 5. fordulóból előrehozott meccsen méri össze tudását a két gárda, szerda délután.

A Paks a szezon nyitányán a Debrecentől kapott idegenben, míg a Duna Aszfalt-DKTH Kecskemét pedig a Kaposvárt gyűrte le hazai pályán, emlékezetes, nagy csatát hozó mérkőzésen, a hosszabbításban. A két csapat az elmúlt időszakban két edzőmérkőzésen találkozott egymással, akkor mindkétszer kecskeméti győzelem született, de a hírös városiak vezetőedzője, Váradi Kornél hangsúlyozta, hogy óriási hiba lenne egy bajnoki előtt abból a két mérkőzésből kiindulni.

– Napról-napra változik a járvány miatt a helyzet, ezért nehéz hosszabb távra tervezni, de nekünk nincs más feladatunk, mint a legjobbat nyújtani, és felkészülni az adott ellenfélből – nyilatkozta a kecskemétiek mestere. – Mindenkinek, a sportágnak, a szövetségnek, a csapatoknak is az az érdeke, hogy minél több meccset meg lehessen rendezni, mi ebben maximálisan partnerek vagyunk. A felkészülési időszakban már játszottunk a paksiakkal, így van tapasztalatunk a játékukat illetően, de nem szabad csak ennek a két mérkőzés tapasztalataira építkeznünk. Erős keretük van , amellyel a céljuk az élmezőnyhöz tartozni. A szerdai találkozón fontos lesz, hogy le tudjuk lassítani őket, és hogy jól reagáljunk az agresszív játékukra. Ehhez végig hatalmas koncentrációra lesz szükségünk, de már a Kaposvár ellen is bebizonyították a fiúk, hogy képesek egymásért, a győzelemért mindent megtenni.

Atomerőmű SE–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

Férfi kosárlabda NB I. A-csoport, 5. fordulóból előrehozott mérkőzés, október 7., 18 óra, Paks, ASE csarnok

Játékvezetők és ellenőr: Földházi Tamás Péter, Papp Péter, Goda László (Bodrogváry Iván József)

A kecskeméti klub vezetése ugyanakkor felhívta a szurkolók figyelmét, hogy előzetes regisztráció, és a regisztrációra kapott pozitív visszajelzés nélkül senki ne induljon el a paksi találkozóra. A paksi csarnok covid-szabályzatának értelmében a vendégszurkolók számára ugyanis mindössze húsz jegy értékesíthető, így aztán csakis annak érdemes elindulnia Paksra, aki előzetesen regisztrált, és akinek a regisztrációját el is fogadták, anélkül ugyanis senkit nem fognak beengedni a paksi csarnokba.

Borítóképünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában