Súlyemelés

2020.08.13. 12:47

Versennyel emlékeznek Messzi Istvánra Kecskeméten

Augusztus 15-én, szombaton, 9.30-tól rendezik a Messzi István-emlékversenyt a fiatalon elhunyt kiváló súlyemelőről elnevezett sportcsarnokban.

Borbély Károly

A huszadik alkalommal megszervezett viadalra a Kecskeméti TE ebben az évben is népes csapattal – Árva Cintia, Kmegy Máté, Nagy Noel, Nagy Dániel, Kocsis Bálint, Klajó Kinga, Székely Alexandra, Tölli László és Török Péter – képviseli a várost.

– Az első versenyt 2001-ben rendeztük, akkor az volt a célunk, hogy az 1988-as szöuli olimpián ezüstérmet szerző Messzi Istvánról minden évben megemlékezzünk és tisztelegjünk az eredményei előtt. A legkülönlegesebb 2007-ben volt az emlékverseny, hiszen egyben névadó gála is volt, akkor nevezték el ugyanis Messzi Istvánról a hírös város sportcsarnokát – mondta Bálint Csaba, a KTE vezetőedzője, a rendezvény főszervezője.

Az emlékverseny programja

9.30-kor: férfi U15-ös és U17-es korosztály versenye.

12 órakor: ünnepélyes megnyitó, majd a női U15 és U17.

14 órakor: férfi U17 és U20.

16.30-kor: női U20 és női felnőtt.

18.30-kor: férfi felnőtt.

A megméretésre a belépés díjtalan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában