2020.02.16. 15:48
Érem nélkül tért haza a Baja
Ezen a hétvégén játszották a férfi kosárlabda Hepp-kupa döntőt Cegléden. A bajai csapat a szombaton elveszített elődöntő után vasárnap a harmadosztályú Cegléddel csapott össze a bronzéremért. A Bajai Bácska nem tudta levetkőzni az elveszített elődöntő miatti csalódottságát, és a lelkes Cegléd szerezte meg a harmadik helyet.
Fotó: Pulai Zsóka
Alaposan bekezdett a Cegléd, a második perc végén már 9–0 állt az eredményjelzőn a hazai csapat javára. Elkezdtek éledezni a vendégek is, 17–16-os állásnál sikerült egy pontra megközelíteniük a hazaiakat, ennél jobban azonban nem, így az első negyed 28–21-es hazai vezetéssel zárult. A második etap elején újra zárkózott a Baja, Goldring József trojkájával a 17. percben 36–33-ra kozmetikázta az eredményt, itt azonban elfogyott a tudomány, és a lelkes hazaiak végül 49–36-os előnnyel vonulhattak pihenőre.
A harmadik felvonásban is küzdött, erőlködött a Sugó-parti gárda, de a hátrányból faragni semmit sem sikerült, sőt, a záró etapra már 14 pontos előnnyel fordulhattak a hazaiak. A hazai csapat végül biztosan nyerte a mérkőzést és a bronzérmet.
– A második mérkőzésen sem tudtunk felpörögni – nyilatkozta Cservék Csaba, a bajaiak edzője. – Langyos volt a védekezésünk, nem volt benne elég agresszivitás, ezért a támadójátékunk is gyengébbre sikerült. Bent, a palánk alatt sem tudunk még annyira hatékonyak sem lenni, mint az elődöntőben. Kintről a második félidőben tudtunk már csak betalálni. Meglehetősen csalódott volt a csapat az elveszített elődöntő miatt, talán emiatt nem tudtunk felpörögni a lelkes hazaiakkal szemben. Szomorúak vagyunk, de nincs mese, megyünk tovább, készülünk a következő bajnokinkra.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/7M04JwTQR-Kd0YAnBlEp2dhjNWWhv8fO4Joyey70Aj4/fill/2560/1758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4OTgzY2Y4ODVjNDRlYjFiNDBlNGYxYmU1NmIxZTAx.jpg)
Ceglédi KE–Bajai Bácska FKE 84–74 (28–21, 21–15, 24–23, 11–15)
Cegléd: Piukovics 2, Berkics 2, Józsa, Hegedűs 15, Fekete 10. Csere: Molnár 6, Kovács B. 7, Tóth Z. 21, Nárai 19, Csákvári 2. Edző: Vavra András.
Baja: dr. Ágfalvi, Kóvágó-Laska 3, Vukicevic 14, Pálkerti 2, Nagy D. 10. Csere: Jakab 7, Kollár 5, Fehér 3, Goldring G., Pongó 4, Goldring J. 26. Edző: Cservék Csaba