KISKUNFÉLEGYHÁZA

2020.02.07. 21:23

A Budapest–Bamako ralin indult a csapat

Múlt pénteken indult az idei Budapest–­Bamako sivatagi rali, amelyen a kiskunfélegyházi Szalamandra Team is részt vesz. A csapat egyetlen hölgy tagját, Kárpáti Ritát telefonon értük utol, eddigi kalandjaikról számolt be lapunknak.

Vajda Piroska

Turcsányi Zoltán, Hegyi Manszvét, Tajthy Ákos és Kárpáti Rita

Forrás: Petőfi Népe

A meghirdetett rajttal ellentétben ők már két nappal hamarabb nekivágtak a nyolcezer kilométeres kalandnak – tudtuk meg Kárpáti Ritától, a Natura Hungarica Alapítvány elnökétől. Elmesélte, hogy már az útjuk legelején, Genovában egyből kihívásba ütköztek, hiszen amíg pihentek, a busz generátora zárlatos lett és lemerítette az akkumulátoraikat. Szerencsére kedves marokkói barátaik segítségükre siettek és „megbikázták” az autót, így sikeresen folytathatták útjukat.

Turcsányi Zoltán, Hegyi Manszvét, Tajthy Ákos és Kárpáti Rita
Fotó: Petőfi Népe

Kárpáti Rita azt is elmondta, régi bakancslistás vágya volt, hogy részt vegyen a Budapest–Bamako ralin. Úgy érezte, most jött el az ideje annak, hogy megvalósítsa ezt az álmát. Többek között azért is idén vágtak neki az afrikai túrának, mert férjével, Turcsányi Zoltánnal húsz éve Ausztráliában hasonló kalandok között ismerkedtek meg és ezt a jeles évfordulót így szerették volna még emlékezetesebbé tenni. – Úgy gondoltam, nagyon jó lesz újra fiatalnak lenni. Már nagyok a gyerekeink, így megtehetjük, hogy elutazzunk két hétre. A nagyszülők segítenek, így az otthoni dolgokért nem kell aggódnunk – nyilatkozta Kárpáti Rita.

Azt is elmondta, két nagyon jó barátjuk, Hegyi Manszvét és Tajthy Ákos kíséri el őket a ralin. A Szalamandra Team vezetője Hegyi Manszvét, aki kitűnően ismeri az autókat és vezetni is nagyon jól tud. A Szalamandra Kétéltű Kutató-Mentő Alapítvány működtetőjeként nincs előtte lehetetlen. Azok közé az emberek közé tartozik, akik mindig a kihívásokat keresik. Olyan helyekre próbál eljutni, ahová egyszerű földi halandónak eszébe sem jutna. Míg mások felmásznak a hegytetőre, addig ő saját kezűleg készített terepjárójával közelíti meg a csúcsot. Tajthy Ákos családját és csőszerelő munkáját hagyja maga mögött. Célja, hogy megismerje Nyugat-Afrikát, megcsodálja a Szahara aranyszínű homokdűnéit, majd élvezze a Dindefelo-vízesés hűsítő vizét és megélje ezt a csodát.Kárpáti Ritától azt is megtudtuk, hogy csapatuk nem verseny-, hanem túrakategóriában indult a ralin. Számukra nem a versengés a fontos, hanem az, hogy minél jobban megismerjék Afrikát. Természetesen a csapatot nemcsak a kaland, hanem az esemény jótékony célja is motiválta, így iskolaszerekkel és ruhákkal megrakott busszal indultak útnak.

Tizenöt éves a verseny

A Budapest–Bamako ralit a legendás Dakar rali megszűnése után, 2005-ben szervezték meg először. Minden év januárjában indul Budapestről, és két héttel később mindig egy más nyugat-afrikai fővárosban ér véget. Az első versenyen 42 csapat vett részt, azóta a résztvevők száma folyamatosan emelkedik, ahogy a rali ismertsége is. A rali a következő országokon halad át: Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Nyugat-­Szahara, Mauritánia és Mali. 2011-ben Szenegál, 2012-ben pedig már Gambia és Bissau-Guinea területén is. A 2020-as futam célpontja Sierra Leone, ez az eddigi leghosszabb táv, közel 8000 kilométer.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában