2019.12.10. 12:00
Győzött hazai pályán a RÖPKE
Szombat délután a HÉP-RÖPKE SE a sereghajtót, a Kistext csapatát fogadta. A mérkőzést mindegyik szettet magabiztosan behúzva, 3:0 arányban nyerte meg a hazai gárda.
Selmeczi Vanda (balra) és Pádár Adrienn
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Bús Csaba
Csala Bernát tanítványaival szemben a vendégek az első szettben mindössze kilenc, a második és a harmadik etapban pedig tizenegy pontot tudtak szerezni. A győzelmet követően a kecskeméti hölgykoszorú egy hellyel előrébb lépett a tabellán, és most az 5. helyet foglalja el.
HÉP-RÖPKE SE–Kistext 3:0 (9, 11, 11)
– Koncentráltan játszottunk és dinamikus játékot sikerült hoznunk a mérkőzés első szettjében – nyilatkozta a lefújást követően Csala Bernát, a hazaiak mestere. – A második játszmában viszont átvettük az ellenfél lassabb játékát és egy kissé ráültünk a mérkőzésre. A harmadik szettben jöttek a cserék, akik szépen játszottak, így aránylag egy sima győzelmet tudtunk aratni a vendégcsapat ellen.
– Bíztunk a győzelemben – jelentette ki Kenderes Dóra, a kecskeméti csapatkapitány. – Ezen a mérkőzésen mindent kipróbáltunk a játékunkban, amit lehetett. Örülök, hogy olyan játékosok is pályára léphettek, akiknek eddig nem volt szerepük az elmúlt mérkőzéseken.
A HÉP-RÖPKE SE az év utolsó mérkőzését december 17-én, kedden játssza, a 18 óra 30 perckor kezdődő mérkőzésen a Közgáz SC felnőttcsapatát fogadja.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/Wo2Y_U9eXpT9NxW-i4d2tF58oNGjtnX93CZ5510xBvQ/fill/3489/2832/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4MzdkYjlkNDIzMDQwYTliZWI3OTJhYTA5ZGVjOWQ1.jpg)
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe