futsal

2019.11.25. 07:18

A Csömör érkezik a Messzibe

Az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának 11. fordulójában a Rubeola FC Csömört fogadja az SG Kecskemét Futsal. A találkozó hétfőn 19 órakor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban.

Borbély Károly

A tízcsapatos tabellán kilencedik vendégek az utóbbi fordulókban jól teljesítettek, öt pontot begyűjtöttek, míg a sereghajtó kecskemétiek szoros csatákat vívtak, de csak a DEAC ellen tudtak pontokat szerezni. Izgalmas összecsapásra van kilátás, hiszen aki nyerni tudna hétfőn, az nagy lépést tenne, hogy felzárkózzon a tabella meglehetősen sűrű középmezőnyéhez.

– Az elmúlt hetekben sikerült jó teljesítményt nyújtani, de csak a Debrecen ellen nyertünk, a Veszprém és a Nyírgyulaj ellen alulmaradtunk. Ettől függetlenül pozitívként élte meg a csapat az elmúlt időszakot. A Csömör a kezdeti nehézségek után az elmúlt meccseken rendkívül jó eredményeket ért el. Döntetlent játszott a Haladással, a Dunaferrel, majd győzött a Fradi ellen. Biztos vagyok benne, hogy egy végletekig izgalmas meccset fognak látni a szurkolók. A vendégek mindent megtesznek majd, hogy győzzenek és bebiztosítsák helyüket a középmezőnyben, de mindent megteszünk majd mi is a három pont megszerzéséért. Bízom a srácokban, a héten elvégzett munka reméljük, hasonló eredménnyel párosul majd, mint a legutóbbi hazai meccsünkön, a DEAC ellen – mondta a meccs kapcsán Koós Károly vezetőedző, míg a csapatkapitány Dobosi Zsolt így vélekedett: – Fontos lesz, hogy fegyelmezettek legyünk, és az eltervezett taktika minden elemét betartsuk. Az előző két meccsen a végére fogytunk el, most nem eshetünk ebbe a hibába. Tudjuk, hogy milyen játékot képvisel a Csömör, felkészülten várjuk a hétfőt, és nagyon számítunk a szurkolóink buzdítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában