atlétika

2019.06.05. 17:40

Egy mérföldet futottak a diákok Kecskeméten

A Magyar Atlétikai Szövetség is csatlakozott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által tavaly létrehozott Run 24:1 elnevezésű programhoz, melynek célja, hogy egy kijelölt napon minél többen fussanak a világ minden táján egy mérföldet (1609 métert).

Borbély Károly

Fotó: Bús Csaba

A honi szövetség az általános iskolásokat kérte a táv teljesítésére és hazánkban öt városban – köztük Kecskeméten – álltak rajthoz a fiatalok.

A KARC-KeSI atlétika szakosztálya, valamint a Kecskemét Városi Diák Sportegyesület rendezte szerdai megméretésen több mint négyszázan indultak (lettek volna jóval többen is, ha nem ered el délelőtt az eső) a Széktói Stadion Atlétikai Központjában – tudtuk meg Adamik Zoltántól, aki Havas Csabával szervezte a hangulatos rendezvényt, melynek programjában négy fős csapatverseny is szerepelt, méghozzá különleges szabályokkal: az időeredményük két időből tevődött össze, a legjobb és a negyedik befutó idejéből. A nevező huszonegy csapatból a legtöbbször a kecskeméti Lánchíd utcai iskola négyesei nyertek, de jutott első hely a szintén kecskeméti Rákóczi iskolásoknak és a kiskunhalasiaknak is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában