birkózás

2019.05.17. 10:55

Félegyházi birkózósikerek

Harminchárom egyesület – köztük több határon túli – közel háromszáz versenyzője vett részt a Kiskun Kupán, az Id. Besze László birkózó-emlékversenyen, amit szombaton, Kiskunfélegyházán, a városi sportcsarnokban bonyolítottak le, gyermek- és serdülőkategóriákban.

Szentirmay Tamás

Az éremosztót követően büszkén pózolt edzőivel a gyermeksereg

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Szentirmay Tamás

Május 11-én birkózókkal népesült be a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok, megemlékezve idős Besze László mesteredzőről a Kiskun Kupa keretében. Minden eddiginél többen jelezték a részvételi szándékukat, nem is tudták az összes nevezést elfogadni a rendezők, így az egyéni versenyen 294-en indulhattak, 33 egyesület képviseletében. A határainkon túlról is érkezett hat csapat.

A rendezvény a délkelet területi kötöttfogású diák- és serdülőcsapat-bajnoksággal kezdődött. Serdülő korosztályban Soltvadkert lett a bajnok, második az Orosházi BE, harmadik pedig Bócsa csapata. A hazaiak az ötödik helyen végeztek. A diákcsapatok közül Kiskunfélegyháza nagy fölénnyel győzte le az összes ellenfelét, ezzel bejutott az országos döntőbe, második helyen az Orosházi BE végzett, a harmadikon pedig az Orosházi SBK.

Az egyéni versenyszámok Bács-Kiskun megyei vonatkozású eredményei

Diáklányok. 29 kg: 1. Hideg Zita, 34 kg: 1. Bene Ivett, 40 kg: 1. Páli Éva, 45 kg: 2. Rácz Anasztázia, 56 kg: 1. Kiss Henrietta valamennyi Kiskunfélegyháza.

Serdülő lányok. 36 kg: 1. Nagy Zita, 50 kg: 3. Tapodi Rebeka, 54 kg: 1. Szabó Szonja, 58 kg: 1. Tapodi Zsófia, 62 kg: 3. Kiss Viktória, Gyermek lány. 42 kg: 1. Bárány-Almási Bianka valamennyi Kiskunfélegyháza.

6–7 éves fiúk: 24 kg: 2. Kis Gábor PSE Kecskemét, 3. Kanalas Gábor Bócsa, 25 kg: 1. Nagy Hunor Kkfh, 3. Karádi Nimród Kiskunhalas.

8–9 éves fiúk. 24 kg: 3. László Ferenc Kkfháza. 26 kg: 1. Gáspár Áron Bócsa. 30 kg: 1. Móra Donát Pénzügyőr SE Kmét. 45 kg: 2. Galló-Szabó Milán Kkfháza. +45 kg: 1. Simon Zsombor PSE Kmét.

Diák II. 29 kg: 1 Petróczi Péter Bócsa, 2. Hideg Balázs Kkfh, 3. Zsámboki Gábor PSE Kmét. 32 kg: 1. Csillag Zalán Kkfh, 3. Virágh Zétény Kkhalas. 38 kg: 3. Hornyák Zalán PSE Kmét. 42 kg: 2. Vikor Bence Tázlár. 46 kg: 1. Bárány-Almási Tamás Kkfháza. 2. Tapodi Norbert Kkfháza, 3. Móczár Patrik Bócsa. 50 kg: 1. Jakubek Bernát PSE Kmét. 54 kg: 3. Vígh Noel Kkfháza. 58 kg: 1. Szécsényi Kornél Kkfháza.

Diák I.: 38 kg: 1. Gáspár Bálint Bócsa, 2. Bognár Zoltán PSE Kmét. 42 kg: 2. Páli Gergő Kkfháza, 3. Osztatni Zsombor Tázlár. 46 kg: 1. Szécsényi Zalán Kkhalas. 50 kg: 3. Jakubek Benedek és Sallai Eliot PSE Kmét. 54 kg: 3. Karádi Roland Kkfháza. 58 kg: 2. Czakó Zoltán Kkfháza. 63 kg: 1. Bátyai Dorián, 2. Borto Dominik. Serdülők. 48 kg: 1. Varnyú Bálint Bócsa, 52 kg: 1. Biblia Róbert Kkfháza, 2. Wéber Dominik Bócsa, 3. Virág Norbert PSE Kmét. 57 kg: 1. Wéber Patrik Bócsa, 2. Páli Attila Kkfháza. 62 kg: 2. Zsebi László Bócsa, 3. Nemcsok Zoltán Kkfháza. 68 kg: 1. Lakos Dominik PSE Kmét, 3. Rácz Adrián Kkfháza. +85 kg: 1. Schnürlein Benedek Bócsa.

Különdíjasok:

Legjobb haza fiú: Csillag Zalán. Legjobb hazai lány: Hideg Zita. Legjobb vidéki: Móra Donát PSE Kecskemét. További különdíjasok: Bene Ivett, Bárány-Almási Tamás és Biblia Róbert.

Az éremosztót követően büszkén pózolt edzőivel a gyermeksereg
Fotó: Szentirmay Tamás / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában