labdarúgás

2018.03.26. 10:56

KLC: két meccs alatt húsz gól

Tizenegy góllal terhelte meg a Lajosmizse hálóját a Kecskeméti LC. Idegenbeli győzelemmel debütált a tavasszal új edzőjével a Kalocsa. Soltvadkerten játszott bár, ennek ellenére nem csak papíron volt hazai csapat a Kiskunhalast legyőző Jánoshalma. Derbihez méltó, óriási küzdelmet hozott a Kiskőrös–­Akasztó találkozó, amelyen a hazaiak az utolsó öt percben fordítottak. A kőrösiekhez hasonlóan a Kiskunfélegyháza is az utolsó utáni pillanatban szerezte meg a győztes találatot Bácsalmáson. Értékes döntetlent játszott a Kecellel, és megszerezte első tavaszi pontját a Harta.

PN

A kecskeméti Vladul Stefan kezdte meg a Lajosmizse ellen a gólgyártást Fotó: Bús Csaba

Lajosmizsei VLC–Kecskeméti LC 0–11 (0–4)

Kecskemét, Műkertvárosi Sportkomplexum, 180 néző, vezette: Béleczki László (Suba Zoltán, Juhász Andor).

Lajosmizsei VLC: Varga – Rapi, Szabó Sz., Fekete, Móra (Csorba 75.), Árva, Kiss, Kovács J. (Dóka 46.), Sajó, Palotai, Juhász (Kun 86.). Játékos-edző: Árva Zsolt.

Kecskeméti LC: Mészáros – Fűzfa (Rozsi 46.), Urbán, Farkas (Hajnal 46.), Toricska (Selyem 46.), Szabó D., Terbe, Nádudvari, Balog (Maczelka 67.), Vladul (Tóth 67.), Salami. Edző: Szabó Tibor.

Gól: Vladul (5., 43.), Szabó D. (16.), Terbe (21.), Balog (52., 58., 61.), Nádudvari (66.), Maczelka (68., 84.), Salami (79.)

Kiállítva: Sajó (43.)

Ifi: 2–1

Árva Zsolt: – Gratulálok az ellenfélnek, további sok sikert kívánok nekik, illetve azt, hogy nyerjék meg a bajnokságot, és a magasabb osztályban is eredményesen szerepeljenek. Nekünk ma egy ilyen mérkőzés jött össze, de ezek is mi vagyunk, vállaljuk magunkat. A két csapat közt valóban van ekkora különbség, ma nem sikerült eltüntetnünk. Sajnos, három kezdőjátékosunk is hiányzott, ebből fakadóan ma most csak ennyire futotta.

Szabó Tibor: – Ahhoz, hogy ennyi legyen az eredmény, az kellett, hogy mi az ellenfélnek megadjuk a maximális tiszteletet, és teljes erőbedobással, száz százalékot nyújtsunk a pályán. A fiúk ezt ma megtették. Szeretném megköszönni a szurkolóknak a biztatást, remélem, hogy a jövő héten is kilátogatnak a Jánoshalma elleni mérkőzésünkre.

Soltvadkerti TE–Kalocsai FC 0–3 (0–1)

Soltvadkert, 200 néző, vezette: Tóth Sz. (Albert, Balogh II.).

Soltvadkert: Frittmann – Radics, Frei, Soproni (Font 62.), Márki (Varga 46.), Torma, Vargacz, Rózsa, László (Szamosi 46.), Szalai (Erdélyi 73.). Edző: Ugrai Imre.

Kalocsai FC: Hegedűs – Kollár, Dostyicza (Pandúr 83.), Follárdt (Rácz 71.), Kiss D., Mátyás, Szabó V., Nasz, Salacz, Busa, Rábóczki (Zorván 77.). Edző: Kohány Balázs.

Gól: Dostyicza (14., 65.), Follárdt (56.).

Ifi: 4–1

Ugrai Imre: – Az első gól, amit kaptunk, ismét kabaréba illő volt. Sajnos, csak 0–3 után kezdtünk el futballozni, de akkor már semmi nem jött össze. Hiába dolgoztunk ki helyzeteket, azokból akkor már becsületgólra sem futotta.

Kohány Balázs: – Mivel két hetet csúszott a tavaszi bajnoki rajtunk, így meglehetősen kiéhezetten vártuk már a kezdést. A játékosaimtól azt kaptam, amit vártam, ennek eredményeként jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk.V. M.

Jánoshalmi FC–FADDIKORR Kiskunhalasi FC 2–0 (1–0)

Soltvadkert, 140 néző, vezette: Barta Norbert (Kiss

Richárd, Kőhalmi Attila).

Jánoshalma: Urlauber – Suknovic (Nagyd D. 65.), Balázs, Gáspár, Szabó Sz., Stojanovic M., Andelic (Harnos 46.), Körmöczi (Farkas D. 46), Stojanovic V., Maravic, Jeszenszky (Lazics 82.). Edző: Florin Nenad.

Kiskunhalas: Borka – Simtchatcha, Nna Nna Edouard, Gillich, Amariutei, Mihalkó, Ács, Tandari, Peic, Csáki, Sutka (Döbrentei 81.). Edző: Marinko Stetakovic.

Gól: Stojanovic M. 23., Harnos 77. perc.

Sárga lap: Balázs 39., Suknovic 57., Gáspár 62., Farkas D. 68., Stojanovic V. 74, illetve Sutka 8., Döbrentei 87., Csáki 89. perc. Kiállítva: Stojanovic M. 81. perc.

Ifi: 3–2

Horváth Mihály, a Jánoshalma elnöke: – A Jánoshalma, kihasználva a hazai pálya előnyét, hozta a meccset. A jól védekező Halas az első félidőben megnehezítette a dolgunkat. A második játékrészben már csak a szerencsén múlott, hogy a vendégek nem kaptak többet.

Marinko Stetakovic: – Tartalékosan pályára lépő csapatunk méltó ellenfélnek bizonyult. A játék összképét tekintve a Jánoshalma megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

A kecskeméti Vladul Stefan kezdte meg a Lajosmizse ellen a gólgyártást Fotó: Bús Csaba

Kiskőrös LC–Akasztó FC 2–1 (0–0)

Kiskőrös, 250 néző, vezette: Katona Balázs (Márkus András, Herceg Tamás).

Kiskőrös: Ámann – Nagy A. (Kanyaró 38.), Rácz, Somlyai (Füleki 75.), Bányai, Katona, Molnár, Madácsi, Rimár, Mokrickij (Makó 85.), Kovács J. Edző: Biácsi Gábor.

Akasztó: Németh – Tratter (Bende 58.), Megyes, Lázár, Juhász, Turancsik, Márkus (Nagy F. 59.), Biber J., Biber T. (Szabó Zs. 46.), Podnamiczki, Gyenizse. Edző: Szrenkó István.

Gól: Füleki 85., 90., illetve Lázár 47. perc.

Sárga lap: Bányai 45., Madácsi 65. , illetve Megyes 61., Bende 88. perc.

Ifi: 2–0

Biácsi Gábor: – Óriási mérkőzést hozott a derbi. Végig mi irányítottuk a játékot, ám egy figyelmetlenségből bekapott gól miatt hátrányba kerültünk. A fiúk azonban óriási lelkierőről tettek tanúságot, nem adták fel, a szívüket is kitették a pályára, ennek köszönhető, hogy az utolsó öt percben képesek voltunk megfordítani az eredményt.

Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Rettentően szomorúak vagyunk. A 85. percig vezettünk, nem úgy nézett ki, hogy ma vesztesen fogjuk elhagyni a pályát. Helyzeteink is voltak. Sovány vigasz a számunkra, hogy remek mérkőzést vívtunk, amelyen mindkét csapat a győzelemre játszott.

Harta SE–Kecel FC 1–1 (1–0)

Harta, 200 néző, vezette: Polyák Attila (Aradi Csaba, Lichtenberger István).

Harta: Bebők – Molnár, Dorogi, Kirchner (Lázár 74.), Mikóczi (Sztakó 67.), Varga (Széhn 92.), Grecu, Kovács Z., Vincze, Péter, Kovács Zs. Edző: Sümegi József.

Kecel: Eifert – Horváth Á., Nagy G., Vata, Gazsi, Sendula P. (Urlauber 40.), Varga, Bajnok (Herczeg R. 60.), Kerezsi, Sendula J., Szabó T. (Herczeg P. 84.) Edző: Kis Péter.

Gól: Kovács Zs. 17., illetve Gazsi 54. perc.

Sárga alap: Mikóczi 37., Péter 40., Varga 60., Kovács Zs. 84, illetve Sendula P. 36., Varga 63., Sendula J. 87, Urlauber 92. perc. Kiállítva: Vincze 76., Grecu 87., illetve Horváth Á. 87. perc.

Ifi: 3–3

Sümegi József: – A Kecel mezőnyfölényben volt velünk szemben, de a kapu előtti szituációk hasonlóképp ültek nálunk is. Alapvetően azért elégedett vagyok a döntetlennel, hiszen a Kecel erősebb csapat nálunk és a kispadjuk is hosszabb, mint a mienk, és mi az egy pontot is megbecsüljük.

Kis Péter: – Adtunk egy félidőnyi előnyt a Hartának. Utána nagyon nehezen vettük fel a Harta erőszakos, hajtós ritmusát. A második félidőben már többet tettünk az egyenlítésért és a győzelemért is, de ez utóbbi nem jött össze. Csak gratulálni tudok a Hartának a küzdésért. Nem másban keresem a hibát és nem azon múlott a döntetlen, hogy nem volt meleg víz.

Bácsalmási PVSE–Kiskunfélegyháza 0–1 (0–0)

Bácsalmás, 250 néző, vezette Tóth Róbert (Apró Ferenc, Berger Tibor).

Bácsalmás: Eckert – Princz, Baladin (Ikotic 67.), Hernády (Turi 85.), Nébl, Snyehola, Rudics, Schneider, Illés, Jenei, Szádeczky. Edző: Vanó Sándor.

Kiskunfélegyháza: Oroszi – Huszka (Lőrincz 75.), Magony, Kadosa (Nagy V. 60.), Koncz Zs., Valkai, Marsa (Tóth II. I. 93.), Koncz M. (Csurka 56.), Vojtovics, Szabó A. (Zs. Juhász 84.), Tóth I. Játékos-edző: Koncz Zsolt.

Gól: Nagy V. 93 perc.

Sárga lap: Schneider 56., Nébl 66., illetve Nagy V. 93. perc.

Ifi: 1–3

Schneider István, a Bácsalmás technikai vezetője: – Tipikus ikszes mérkőzés volt. Jobbára a vendégek játszottak fölényben, különösen az első félidőben. A hosszabbításban azonban nekünk is volt egy százszázalékos helyzetünk, amit elhibáztunk, míg a félegyháziak a 95. percben egy lecsorgó labdából betaláltak. A bravúros pontszerzés helyett sajnos így pont nélkül zártuk a meccset.

Koncz Zsolt: – Nagyon sokat tettünk a pályán azért, hogy a miénk legyen a három pont. Úgy érzem, hogy a játék minden elemében jobbak voltak, csakhogy kihagytunk öt ziccert, és csak a hajrában szereztünk meg a győztes találatot. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.

Ez következik a 19. fordulóban:

Az első fordulóban szabadnapos volt a Kecskeméti LC, tehát csak két bajnoki van mögötte, ennek ellenére már húsz lőtt gólnál tart tavasszal. Szombaton a Jánoshalmát fogadják, Florin Nenadék minden bizonnyal szeretnék elkerülni a gólzáport, sőt, akár meglepetést is okoznának. Ebben a fordulóban azonban nem csak ez az egy mérkőzés lesz rangadó, a maga módján mindegyik az. Paprikás meccs várható Kiskunhalason, érdekes és kiszámíthatatlan párosítás a Kecel–Bácsalmás ütközet. Jól kezdett a Kalocsa, de a szomszédvári derbin a Harta mindent el fog követni a pontszerzésért. Akasztón a Soltvadkert nem engedheti meg azt a luxust, hogy negyedszer is vesztesen hagyja el a pályát. Két kiscsapat, a Kunszállás és a Lajosmizse vívhat nagy meccset egymással az előbbi otthonában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában