Tárlat

2024.03.25. 14:01

Pásztorkiállítás nyílt Imrehegyen

A napokban nyílt meg Imrehegyen az a kiskunsági pásztortársadalom életmódját bemutató roll-up utazó kiállítás, mely a Kecskeméti Katona József Múzeum néprajzi gyűjteményének legértékesebb tárgyi gyűjteményéből ragad ki kiemelkedő műtárgyakat, ehhez társítva a néprajzkutatók korábbi gyűjtéseinek eredményeit, tartalmait - írja közleményében a Kecskeméti Katona József Múzeum.

Horváth Péter

Közlemény szerint az öt vármegyei helyszínre utazó időszaki tárlat kiemelten koncentrál a pásztorok lakhatási körülményeire, öltözködési, étkezési szokásaira, valamint az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, munkafolyamatok, jeles napok bemutatására. A kiállítást Hajagos Csaba, a múzeum osztályvezető munkatársa nyitotta meg az imrehegyi IKSZT Könyvtárában, amelyen a helyi általános iskola diákjai mellett a település polgármestere, Lavati Gabriella, illetve a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai, és vármegyei igazgatója, Kun Zsófia is részt vettek.

Kecskeméti Katona József Múzeum, kiállítás, pásztorok
A tárlaton a pásztorok lakhatási körülményei, öltözködési, étkezési szokásai, valamint az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, munkafolyamatok, jeles napok bemutatását láthatjuk
Fotó: Kecskeméti Katona József Múzeum

A program több intézmény együttműködésében valósul meg. A kecskeméti múzeum színvonalas kulturális programokat valósít meg a Magyar Nemzeti Múzeummal mint kultúrstratégiai intézménnyel a Petőfi Kulturális Program égisze alatt. A támogatók között szerepel a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Művelődési Intézet – olvasható a közleményben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!