Kiállítás

2023.10.15. 16:28

Izsák szépségeit is megörökítették az őszi alkotótábor résztvevői – galériával

Ziegler Németh Ferenc meghívásának eleget téve idén tizenhárom alkotó vett részt, ebből hárman Erdélyből érkeztek az idei őszi izsáki képzőművészeti táborba. Az itt született munkákból szombaton nyílt kiállítás a helyi művelődési házban. A táborzáró kiállításon dr. Bozóky Imre Izsák város polgármestere köszöntötte az alkotókat és a közönséget.

Gulyás Sándor

A művészek arra törekedtek, hogy kiszolgálják a közönség igényeit

Fotó: Gulyás Sándor

– Az alkotótábor ma már kiemelkedő színfoltja Izsák kulturális életének. Idén is fokozott érdeklődés és a szeretet kísérte végig az alkotóműhely mindennapjait, ami azt igazolja, hogy településünknek szüksége van erre. Úgy gondolom, hogy a meghívott művészek valamennyien sikeres emberek, ami tükröződik az itt született alkotásokban – emelte ki beszédében Bozóky Imre polgármester.

A tárlatot Árvai Zoltán a Magyar Televízió M5 csatornája, Librettó kulturális műsorának vezetője nyitotta meg. – Az alkotó művészek a realista ábrázolás mesterei. Következetesen képviselik ezt az irányzatot, mernek szépet alkotni, kiszolgálva a közönség igényeit– emelte ki Árvai Zoltán, aki egyben méltatta a település természeti szépségét és épített örökségének értékeit, melyek az alkotókat is megihlették.
Ziegler Németh Ferenc festőművész, a tárbor megálmodója és vezetője köszönetet mondott mindazoknak, akik erkölcsileg és anyagilag is támogatták segítették a tábor létrejöttét, fennmaradását.

– A legfontosabb célunk idén is az volt, hogy Izsáknak egy olyan értéket tudjunk létrehozni, ami öregbíti a település hírnevét, amire büszke lehetnek az itt élők. Amennyiben a jövőben is fontosnak tartja a város ezt a rendezvényt akkor ígérem én is mindent megteszek, hogy legyen folytatás – hangsúlyozta Ziegler Németh Ferenc.

A hagyományoknak megfelelőn a művészek két-két képet adományoztak a tábor részére, amit a szponzorok kapnak meg a felajánlott támogatáshoz mérten. A kiállításmegnyitó hangulatát az izsáki Sárfehér Néptánc Együttes tagjainak előadása emelte. A tárlat október végéig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében: délelőtt 8-11.30 óra, valamint délután 16 és 18 óra között.

Az idei alkotóműhely művészei: Angyal Anikó Asloviciu (Margitta, Erdély), Balogh József Zsolt (Izsák), Buday Mihály (Zalaszentgyörgy), Cakó Ferenc (Budapest), Harsányi Zsuzsanna (Kecskemét), Gécseg András (Gyenesdiás), Kalas András (Babócsa), Mezei Andrei (Nagyvárad, Erdély), Papp Gábor (Margitta, Erdély) Salamon György (Budapest), Suhaj Zoltán (Szerencs), Tömpe Emőke (Budapest) és Ziegler- Németh Ferenc (Izsák – Kerekegyháza). 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!