Tárlat

2023.09.22. 21:35

Vörös Henriette: számomra a zománcozás maga a varázslat − galériával

Vörös Henriette, a Bajai Vizuális Iskola tanárának munkáiból látható egy hangulatos tárlat, Duális világ, avagy kettős játék címmel a Gyakorló Általános Iskolában.

Márton Anna

Vörös Henriette kétféle technikával készíti alkotásait

Fotó: Márton Anna

Az alkotások az utóbbi négy-öt évben készültek, festő- és rekeszzománc technikával. Az alkotó hírportálunknak elmondta, hogy a két technika nagyon különböző gondolkodást igényel, de mindkét esetben fontos, hogy először papíron kell megtervezni a kompozíciót és a színeket. 

− Tulajdonképpen az a jó, ha a lemez méretével azonos méretben készítjük el a rajzot, mert ezt később át lehet másolni. Amikor az ember elkezd rajzolni, lehet, hogy az ábrázolás tárgyából indul ki, de az is lehet, hogy egy firkából vagy akár egy megálmodott szín, felület létrehozása is lehet az alkotás kiindulópontja. A firkáimban én sokszor látok bele egy madarat, amit azután tovább fejlesztek. Az aranymadár esetében viszont egy gyönyörű mese ihlette a figurát, amely a magyar ornamentika motívumvilágát idézi − fogalmazott Vörös Henriette a kiállítással kapcsolatban. 

Mint mondta, a Gyakorló Általános Iskolában ismerkedett meg a tűzzománc készítéssel, majd a főiskolai évei alatt is tűzzománcozott. Kezdő pedagógusként az Ifjúsági Házban tűzzománc szakkört vezetett, és a Bajai Vizuális Iskolában is mindig volt lehetősége tűzzománcozni tanítványokkal, emellett pedig saját kemencével is rendelkezik.

− A tűzzománc a fény gyermeke, általa születik, ő táplálja. A földből nyert anyag a tűz hatására válik csillogóvá és olyan gyönyörű felületeket hoz létre, amilyeneket semmi más anyaggal nem tudunk kialakítani. Készítése nagyon összetett és bonyolult folyamat, ugyanakkor végtelenül egyszerű is lehet, például egy apró medál készülhet néhány szín összefolyatásával, amelyen csak az anyag szépségét használjuk ki. Duális világban élünk. Az utóbbi években foglalkoztat ez a gondolat, és a zománc, véleményem szerint, alkalmas ennek a kifejezésére, ami természetesen a kedvenc műfajom. Mert számomra a zománcozás maga a varázslat, hiszen amíg elkészül egy alkotás, újraélhetjük a teremtés misztériumát. Az őselemek akár az európai négyre (tűz, víz, föld, levegő), akár a keleti öt elemre (tűz, föld, fém, víz, fa) gondolunk, benne vannak az alkotófolyamatban. A kettős játék alcímmel a páros darabokra utalok, illetve arra, hogy a zománcmunkában az alkotó és a tűz együttesének közös játéka hozza meg a végeredményt − fogalmazott az alkotó. 

A tárlat október 8-ig látogatható.

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!